Életmód

Sportfavágás: 55 évesen lett újra magyar bajnok az élő legenda

Andreas Stihl Kft.

55 évesen lett újra országos bajnok a magyar STIHL Timbersports sportfavágók élő legendája. A hétköznapokban erdészeti vállalkozóként dolgozó Juhász István augusztus 14-én, Biatorbágyon hódította vissza a dobogó legfelső fokát, ezzel pedig hetedik alkalommal lett a legjobb hazai sportfavágó. A felnőttek megmérettetése mellett a STIHL központjában nemzetközi ifjúsági versenyt is rendeztek, ahol a magyar tehetség, Strúbel Bence is színpadra lépett, négy versenyszám után pedig győzött.

Rendkívül izgalmas, fordulatos és szokás szerint nagyon jó hangulatú versenynek adott otthont az Andreas STIHL Kft. biatorbágyi központja augusztus 14-én, szombaton, ahol 10 magyar versenyző, valamint négy ifi favágó mérte össze tudását egy igazán látványos és erőt próbáló sportban. A pandémia miatt legutóbb 2019-ben rendezhettek STIHL Timbersports nemzeti bajnokságot, amit akkor Bozsó Zoltán nyert meg, legyőzve az addig veretlen Juhász Istvánt.

„Sajnos, a világjárvány minket is sújtott, az elmúlt másfél évben a lezárások miatt nem tudtunk sem edzőtábort, sem versenyt szervezni. Idén próbáljuk ezt bepótolni, volt is két edzőtáborunk, most pedig sikerült lebonyolítani a magyar nemzeti bajnokságot is. Szeretném, ha ez a lelkes csapat, amely 2011 óta összeállt, a pandémia után újult erővel, még nagyobb erőbedobással dolgozna ezért a sportágért” – fogalmazott Szeremley Csaba, a magyar STIHL Timbersports csapat menedzsere.

Strúbel Bence magabiztosan az élen

A kora délutáni STIHL Timbersports Rookie Kupán a Mátrából érkező Strúbel Bence mellett a cseh Matyáš Klíma, az olasz Alessandro Ciaponi, valamint az egy héttel korábban megrendezett osztrák utánpótlás-tornát megnyerő Lukas Wagesreiter ragadott fejszét. A 19 éves magyar versenyző két legjobb és két második idejével összetettben az első helyen zárta az ifik küzdelmét. A dobogó második fokára Matyáš Klíma állhatott fel.

„Nem számítottam erre az első helyre, őszintén szólva a célom most az volt, hogy mindenképpen dobogón végezzek, még ha az alsó fokán is. De aztán rögtön az elején vágtam egy nagyon jó Stock Saw-t, és felszívtam magamat. A pandémia miatt a tervezettnél kevesebbet tudtam készülni. Otthon persze volt fa, amin edzhettem, de az teljesen más, mint közönség előtt fejszézni” – fogalmazott az ifjúsági versenyen diadalmaskodó Strúbel Bence.

Juhász István visszahódította a dobogó felső fokát

Kiegyensúlyozott, magabiztos versenyzéssel tudott újra országos bajnokságot nyerni a magyar STIHL Timbersports csapat legeredményesebb tagja, Juhász István, aki éppen 10 éve, 45 évesen vágott bele a sportfavágás hazai népszerűsítésébe. Az idén 55 éves, hétszeres magyar bajnok ez idő alatt itthon mindössze egyszer kapott ki, méghozzá a legutóbbi országos versenyen, 2019-ben. De a világ legjobbjai között is volt hetedik helyezett, így a tízfős magyar mezőny tudta, hogy ezúttal is nagy kihívás lesz elhódítani az aranyérmet, amit eddig mindössze Bozsó Zoltánnak sikerült.

A verseny első szakaszában Ollé Péter, Szabó András, Bakó András, Pankotai Zoltán, Hamvasi Ferenc, Andráska Zoltán, Strúbel József, Juszkó Zsolt, valamint Juhász István és az aktuális bajnok, Bozsó Zoltán mutatta be tudását, erejét és kitartását három versenyszámban. Az Underhand Chop, vagyis az álló, fejszés rönkhasítás, a Stock Saw nevet viselő motorfűrészes korongvágás, valamint az álló rönkhasítás, a Standing Block után nyolc versenyzőre szűkült a mezőny, majd újabb két próbatétel következett. A Single Buck során a sportolóknak kézifűrésszel kellett korongot vágniuk, majd két méter magasan fejszéztek a leglátványosabb és legkülönlegesebb, Springboard versenyszámban.

A harmadik körbe végül csak hat versenyző juthatott tovább, így a Juhász-Bozsó-Juszkó-Strúbel-Andráska-Hamvasi hatos zárhatta a magyar bajnokságot. A versenyzőknek a Hot Saw során brutálisan nagy teljesítményű, óriási és rendkívül hangos épített motorfűrészekkel kellett korongokat vágniuk – méghozzá hármat.

A több órás megfeszített küzdelem után a hatból három versenyszámban is leggyorsabban teljesítő Juhász István végzett az élen. Bozsó Zoltán és Juszkó Zsolt esetében ugyan pontegyezés volt, de az ópusztaszeri, egyszeres magyar bajnok favágó ideje jobbnak bizonyult, így ő állhatott fel a dobogó második fokára.

„Eltelt 10 év. Én voltam az első magyar, aki 2011-ben részt vett egy világbajnokságon Hollandiában. 45 évesen kezdtem, és most 55 éves vagyok. Ez idő alatt itthon egyetlen egyszer kaptam ki, 2019-ben. Én is ember vagyok, nem vagyok tökéletes. Tisztában vagyok az akkori technikai hibáimmal is, de a legnagyobbat azzal hibáztam, hogy akkor egyáltalán versenyeztem. Fejben nem tudtam ott lenni. Nem szabadott volna aznap fejszét ragadnom, de egy hatszoros magyar bajnok nem teheti meg, hogy kihagyja az országos versenyt. Ma viszont bebizonyítottam, hogy nem fejszézni felejtettem el, nem a Springboard-tudásom tűnt el” – mondta el a verseny után a hétszeres magyar bajnok Juhász István.

„Látszik, hogy senki nem tudott úgy edzeni, ahogyan régen. A pandémia után mindenkinek vissza kell zökkenie a régi kerékvágásba. Rengeteg hibát csináltam ma, szinte mindenhol volt valami, ami nem úgy jött ki, ahogy akartam, ez pedig erre a második helyre volt most elég. De az élet is ilyen, az ember mindig hibázik. Viszont tanulni is ebből lehet, ezeknek a segítségével lehet előre jutni” – értékelte versenyzését a legutóbbi magyar bajnok, Bozsó Zoltán.

„Versenyszinten nem tudom magamból kihozni azt, amit edzésen sikerül. Nem is indult jól a mai verseny, mert egy eredménytelen vágással, DQ-val kezdtem a kedvenc számomban. Mentálisan és fejben kell készülni egy ilyen bajnokságra, az nem elég, ha az erőnlét vagy az állóképesség megvan. Ebben pedig még fejlődnöm kell 31 évesen” – nyilatkozta eddigi legsikeresebb magyar bajnoksága után a bronzérmes Juszkó Zsolt.

VÉGEREDMÉNY:

STIHL Timbersports Magyar Bajnokság:

  1. JUHÁSZ István
  2. BOZSÓ Zoltán
  3. JUSZKÓ Zsolt
  4. STRÚBEL József
  5. ANDRÁSKA Zoltán
  6. HAMVASI Ferenc
  7. PANKOTAI Zoltán
  8. BAKÓ András
  9. SZABÓ András
  10. OLLÉ Péter

STIHL Timbersports Rookie Kupa:

  1. STRÚBEL Bence
  2. Matyáš KLÍMA
  3. Alessandro CIAPONI
  4. Lukas WAGESREITER
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gyűjtsük össze a tobozokat, áldani fogjuk magunkat érte!

2024. december 15. 10:10

Tudja, mi az a life hack? Olyan ötletes megoldás, amely megkönnyíti az életet otthon és a ház körül. Mutatunk néhányat a karácsonyi szezonra.

Alternatív fűtési megoldások: mikor érdemes faaprítékkal fűteni?

2024. december 13. 09:40

Ha valaki alternatív fűtési rendszerre szavaz, már a fatüzelésen belül is többféle megoldást választhat. Kinek ajánlott faaprítékot használni?

Aki spórol, miért költ hatezer forintot egy dubaji csokira?

2024. december 11. 13:10

Egyszerűen emelni az árakat, de semmi újat nem kínálni kockázatos stratégia, amely jogosan büntetendő a vásárlók részéről.

Milyen szobanövényekkel helyettesíthetjük a karácsonyfát?

2024. december 9. 08:10

A karácsonyfa helyettesíthető más növényekkel is. Hiszen feldíszíteni akár más növényt is lehet anélkül, hogy kivágnánk, így elpusztítva azt.

Néhány egyszerű otthoni módszer a tűzifa felvágására

2023. december 8. 16:40

Az elmúlt évben alighanem sokan elővették a régóta rozsdásodó fejszéiket, hogy tűzifával próbálják helyettesíteni (ha van rá mód) a megdrágult földgázt. Íme, pár egyszerű módszer a rönkök felaprítására.