Életmód, gasztronómia

Tényleg károsak az energiaitalok? Zacher Gábor is elmondta a véleményét

Agrofórum Online

Károsak vagy hasznosak az energiaitalok? A vita nagyjából két évtizede zajlik, amióta a fogyasztásuk ugrásszerűen megnövekedett, különösen a gyerekek és fiatal felnőttek körében.

Sok fiatalt láthatunk reggelente, amint – akár iskolába menet – energiaitallal kezdik a napjukat. Vajon mennyire teszik ezt helyesen? Az International Journal of Health Sciences szakfolyóirat szerint az energiaitalok ugyan jótékony hatással lehetnek a fizikai teljesítményre, ám csak limitáltan, nem az agresszív reklámkampányok sugallta mértékben.

A gyerekek és serdülők számára viszont kifejezett egészségügyi kockázatot jelentenek, márpedig az energiaitalok kétharmadát a 13–35 évesek fogyasztják. Legfontosabb összetevőjük a koffein, egy pohárban (240 ml) 80–150 mg található ebből, ami körülbelül 1,5 deciliter kávéval egyenértékű.

A szakfolyóirat tanulmánya szerint az energiaitalok a szív- és érrendszerre is hatnak, szívfrekvencia-ingadozás és vérnyomásnövekedés is tapasztalható a fogyasztását követően. Neurológiai szempontból is hatást fejtenek ki, szorongást, álmatlanságot, gyomor- és bélrendszeri zavarokat, izomrángásokat okozva a fogyasztóknál.

Az energiaitalok fokozzák a vizeletkiválasztást, nagy melegben tehát érdemes mellőzni, mert dehidratációt eredményezhetnek. Az energiaitalokat fogyasztó gyerekeknél 2,4-szeres emelkedést figyeltek meg a fogak eróziója terén is.

A negatív hatások listája meglehetősen tekintélyes, éppen ezért is érdekes a Pénzcentrum cikke, amelyben – mások mellett – Zacher Gábort is megszólaltatták. Az országszerte ismert és elismert főorvos, oxyológus, mentőorvos pedig a következőket mondta a témában:

„Megyünk a belvárosban, csomó iskola van itt a környékünkön. Látunk 2-3 fiatalt, kezükben valamilyen fantázianevű energiaitalos dobozkával, csacsognak, jönnek-mennek. Mit fogunk róluk mondani? Hát, hogy ezek a fiatalok! Ez az energiaital irgum-burgum… De ugyanezek a fiatalok, ha ennek a kávézónak az asztalánál ülve beszélgetnek, és mindegyik előtt van egy csésze kávé, akkor azt fogjuk mondani, hogy… Semmit, tulajdonképpen. Vagy azt mondjuk, hogy milyen édesek. Ott ülnek, beszélgetnek, milyen tök normális. Egy doboz energiaital és egy jó minőségű kávé koffeintartalom szempontjából egyenlő.”

Dr. Csibi Sándor, a Magyar Energiaital Szövetség főtitkára szerint az jelenti a fő problémát, hogy nincsenek hiteles információk szolgáltatva a fogyasztóknak. Az energiaital nem víz, hogy hidratáljon, és nem sportital, hogy a fizikai aktivitás során elvesztett ásványi anyagot pótolja. De nem is üdítő, amit frissítésre használunk.

Az energiaital egy olyan funkcionális ital, amelynek az a rendeltetése, hogy gyorsan adjon energiát és éberséget, sok vitamin kíséretében. Emellett viszont hangsúlyozta azt is, hogy a fiatalok koffeinfogyasztását természetesen nem támogatja a Magyar Energiaital Szövetség, beleértve ebbe a kávét és a kólát is.

Dr. Havasi Katalin PhD, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke rámutatott a Pénzcentrumnak arra, hogy felnőttek számára a szakirodalom szerint 400 milligramm a maximális határ koffein tekintetében. Ez körülbelül 4-5 feketekávét, presszókávét jelent egy nap, az még nem káros.

Ugyanakkor egy kisgyerek számára már a 40–50 milligramm is sok lehet, illetve felső határ lehet egy nagyobb gyerek (8–10 éves) számára a 80 milligramm. 12–18 év között sem javasolják a 100 milligramm fölé emelkedő fogyasztást. Nagyjából 14 éves kornál lehet meghúzni azt az életkori határt, amelytől már engedett lehet a koffein fogyasztása.

(Fotó: Herbich/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gluténmentes, mégis laktató – mit tud valójában a hajdina?

2026. február 1. 14:10

A hajdina az elmúlt években újra előtérbe került az egészségtudatos fogyasztók körében, miközben agronómiai és élelmezési szempontból is egyre nagyobb figyelmet kap.

A „sárga gyom”, ami többet tud, mint sok drága étrend-kiegészítő

2026. január 31. 11:10

Irtjuk, pedig évszázadok óta gyógyít és táplál. A pitypang több, mint egy makacs gyom – és ezt a tudomány is igazolja.

A koriander-undor nem hiszti: komoly ok áll mögötte

2026. január 31. 07:10

Sokan már az illatától is rosszul lesznek, mások marékszám szórják az ételre. A koriander körüli gyűlölet nem hiszti és nem ízlés kérdése.

Quinoa és más álgabonák: miért érdemes őket fogyasztani?

2026. január 30. 16:10

Ha rostban és tápanyagokban gazdag gluténmentes gabonát keresünk, a quinoa és más álgabonák jó alternatívái a klasszikus gabonáknak.

Miért jó nassolnivaló estére az uborka?

2023. november 15. 18:10

Olcsó, finom, kalóriaszegény – ennek köszönhetően az utóbbi időben a kevésbé egészséges rágcsálnivalók helyett egyre többen esznek este uborkát. Ennek a szokásnak számos pozitív hatása van.

A jövő 50 egészséges élelmiszere, amivel megmenthető a Föld

2019. szeptember 10. 12:47

Az emberiség meglepően kevés összetevőből készíti el a rendszeresen fogyasztott ételeit.

Majonéz: egy kis kémia a konyhában

2018. december 22. 04:38

A majonéz olajból, tojásból, ecetből vagy citromléből áll, mégsem válik szét alkotórészeire, ennek titka pedig a tojássárgája „kémiájában” rejlik.

Milyen egészségügyi előnyökkel jár a paradicsom fogyasztása? 

2024. január 30. 10:40

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma Agrárkutatási Szolgálatának (ARS) és az Ohio Állami Egyetem (OSU) tudósai egy nemrég közzétett tanulmányban azt vizsgálták, hogy a paradicsom milyen egészségügyi előnyökkel járhat.