Életmód, gasztronómia

Zöld energiával készítik a sört

Agrofórum Online

Az Anheuser-Busch InBev zöld energiába fektet. A Budweiser sörök gyártója törekszik arra, hogy a gyártáshoz szükséges energia minél nagyobb részét fenntartható forrásból fedezze.

Ennek érdekében bejelentette a cég, hogy megvásárolja a német megújuló energiaszolgáltató vállalatot, a BayWa-t. Az akvizíciónak köszönhetően az Európában gyártott és értékesített sörök előállítását teljes egészében megújuló energiaforrásból fedezik, amihez Spanyolországban és Németországban létesített napelem farmok szolgáltatják az energiát – számolt be az Equilor Befektetési Zrt.

A megújuló energiaforrások felhasználásának növelése, mint cél nem csupán vállalati szinten jelenik meg. Angela Merkel, német kancellár szerdai éves beszédében kiemelte, hogy az idei év legfontosabb céljai között szerepel a német gazdaság károsanyag-kibocsátásának csökkentése. A tervek szerint Németországnak 2023-ra 12,5 gigawatt szénalapú energiát kellene helyettesítenie, ami megfelel Dánia teljes energiatermelő kapacitásának. Az átállás már eddig is jelentősen megdrágította a lakossági energiaárakat, melyek az idei évben további 6 százalékkal nőhetnek a várakozások szerint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

A kínai kézműves sörfőzők örömmel fogadják az ausztrál árpaimport visszatérését

2023. október 8. 15:10

Az ausztrál árpaimport visszatérése Kínában legalább egy iparágban – a kézműves sörök főzőiben – örömhírt jelent, ugyanis ők a számukra nagyon szükséges költségcsökkentésben reménykednek.

Százmillió forinttal támogatják a komlóültetvények telepítését

2019. június 29. 08:07

Körülbelül 8 millió forintba kerül egy hektárnyi komlóültetvény beruházása, az agrártárca pedig a maximálisan adható 6 millió forintot adja majd a gazdáknak arra, hogy vállalkozzanak komlótermesztésre.

Az alkoholmentes sör drágább, mint a hagyományos

2020. október 27. 07:36

Az alkoholmentes sör az elmúlt tíz évben a németországi sörfőzdék egyik sikerterméke lett. Tavaly összesen 75 vállalat 4,2 millió hektolitert étékesített.

Csigacsapda ötletek házilag

2023. szeptember 9. 05:40

Nagyon sokféle megoldási ötletet lehet találni az interneten, így nekiláttam és elkezdtem kísérletezni, hogy vajon ebből a sok, jó megoldásnak tűnő dologból melyik a valóban működő?