A Magyarországon is ismert kínai Zoomlion márka a hannoveri Agritechnica előtt leplezte le meglepő újdonságát.
A hibrid technológia a mezőgazdaságban is gyorsan terjed, bár vannak kételkedő hangok azzal kapcsolatban, hogy a részben elektromos hajtás megfelelő megoldás-e a szántóföldön. Az állattartó telepeken, üzemekben, terményszárítók környékén természetesen van létjogosultságuk, sőt ott a tisztán elektromos hajtású gépek is szaporodnak – de vajon hogy bírják a strapát nehezebb munkakörülmények között?
A globális gyártók jó része nem ódzkodik ettől a területtől, a Zoomlion például éppen a napokban mutatta be egészen elképesztő, 1200 LE-s hibrid nagytraktorát. A kínai vállalat a mezőgazdaság mellett az építőiparban is tevékenykedik, sőt utóbbi téren odahaza a legnagyobb gyártónak számít, míg világszerte benne van a Top5-ben. 1992-ben alapították, ennek ellenére megfelelő gyártási tapasztalattal és hatalmas tőkeerővel bír, a traktorait Magyarországon is százával értékesítették az elmúlt években.
Nagy leleplezés novemberben
A DX7004 modellszámú törzscsuklós hibrid traktorról egyelőre csak ízelítőnek érkezett egy rövid videó és néhány kép, részletesebb információkat nem árultak el róla. Nem csoda, hiszen az igazi leleplezésre a hannoveri Agritechnica szakkiállításon kerül majd sor november 9–15. között.
A teljesen saját fejlesztésű, 1200 LE teljesítményű gépet máris a világ legnagyobb hibrid kerekes traktorának nevezik. A közel 4 méter magas monstrum 700 LE-s, 4500 Nm nyomatékú dízelmotortól kapja a fő erőt, ezt egészítik ki 500 LE-vel az elektromos erőforrások.
A bemutató fotón hatalmas ikerkerekekkel szerelt DX7004 a tesztek alapján 12 órányi folyamatos munkavégzésre képes, és fél nap alatt 480 hektár a területteljesítménye, ami megsüvegelendő. Az EPiot vezetési rendszer és az AOS platform segítségével a gép a precíziós gazdálkodásba is beilleszthető, képes a centiméter pontosságú vezérlésre.
„Az elmúlt években a Zoomlion sikeresen használta ki az építőipari gépek terén meglévő erejét a mezőgazdasági ágazat átalakulásának felgyorsítására. Elkötelezettek vagyunk a mezőgazdasági gépek modernizálása iránt azáltal, hogy új mércét állítunk fel a teljesítmény, a hajtáslánc-hatékonyság és az intelligencia terén”
– foglalta össze Fu Ling, a Zoomlion alelnöke és egyben főmérnöke. A kínai óriásvállalat 2014-ben lépett be az agrárgépek piacára, és ma már a szántás, vetés, betakarítás, terménymenedzsment, tárolás terén egyaránt kínál megoldásokat és eszközöket.
A 2025-ös év elején, egyfajta főpróbaként már bemutatta a „mindössze” 350/380/400 LE-s hibrid traktorait, amelyeknek egyfajta „nagyított mása” lehet az új DX7004 modell. A 14 tonnás kisebb gépek 220, illetve 250 l/min teljesítményű hidraulikaszivattyúval szereltek, a hátsó emelési kapacitásuk 10 tonna körül alakul.
Érdemes körbenézni az egyiket, mert alighanem több részletében hasonlít az 1200 LE-s nagyobb modellhez:
(Vezérkép: Zoomlion)