Gépinfo

5 eset, amikor hasznos lehet a monitoring drónok alkalmazása

Sajtóközlemény – Nyír-Chem Kft. x KRPR.hu

Napjainkban a mezőgazdaság számos kihívással néz szembe. Ezek közül csak egy az éghajlatváltozás, ami már hazánkban is jól érezhető hatásokat gyakorol. 2022-ben több százezer gazda a saját bőrén érezhette, mivel jár egy történelmi, hosszan elnyúló aszályos időszak. Azonban az agrárium azon szereplői, akikben megvan a nyitottság a folyamatos innovációra, jobb esélyekkel vészelhetik át a nehezebb időszakokat. Ebből kifolyólag most összegyűjtöttünk 5 olyan esetet, amikor hasznos lehet a monitoring drónok alkalmazása.

Az RGB és a multispektrális kamerák működési elvéről

Első sorban fontos egy kis betekintést nyerni, hogy milyen technológiával is állunk szemben. A körülöttünk lévő anyagok mindegyike, így a növények is a fényt elnyelik vagy visszaverik. Azonban az emberi szem a napból érkező elektromágneses sugárzás csak egy kis részét képes az agyunk által feldolgozhatóvá tenni, azaz színekként érzékelni. A hagyományos RGB kamerák ezt a színtartományt érzékelik. Ezzel szemben a multispektrális kamerarendszerekben lévő 5 (+1 RGB) lencse és fényszenzor mindegyike a fény egy adott, szűk hullámhosszát képes megkülönböztetni.

Ezen eszközök képesek megjeleníteni az olyan távoli, valamint közeli infravörös tartományokat is, amik szabad szemmel nem láthatóak

– emelte ki dr. Gerda Anikó növényorvos, a Nyír-Chem Kft. ügyvezetője.

Abból, hogy a fotoszintézisben kulcsszerepet betöltő klorofillmolekulák a fény közeli infravörös tartományát (NIR) milyen erősen verik vissza vagy nyelik el, következtethetünk az adott növényállomány kondíciójára, és betekintést kaphatunk a növényélettani folyamatokba.

A multispektrális felvételek felhasználási lehetőségei a növénytermesztés során

A drónokkal történő adatgyűjtéskor a tábla különböző pontjairól jellemzően több ezer különálló fotó készül. Ezeket szoftveresen összefűzve egy úgynevezett ortomozaikot kapunk, azaz jelen esetben egy térképet a táblánkról. Ez pedig több esetben is jól hasznosítható.

1. Területmérés

Egy adott terület oldalhosszai centiméteres pontossággal meghatározhatóak, ami például egy ültetvénytelepítést megelőzően hasznos információkkal szolgálhat a tervezés során. Ugyanilyen pontossággal felmérhető a táblák tényleges területei is.

2. Növényállomány felmérés

A gazdálkodó már a termelési ciklus egy korai fázisban képet kaphat arról, hogy a felvételezés időpontjáig milyen károk érték. A vadkár, az agrotechnikai hiba, valamint a kelési hiányosságok mind felderíthetőek és számszerűsíthetőek ezáltal.

3. Tápanyagellátottság felmérés

A felmérést követően egy térképet kapunk, amin vizuálisan egyben látható a táblán lévő növények kondíciója. Ezután következik a zónák lehatárolása annak érdekében, hogy precízen juttassuk ki a tápanyagokat. Nagy arányú kelési veszteségek esetén az is megtörténhet, hogy egy adott területrészre nem juttatunk ki tápanyagot.

A növények állapotából következtethetünk a tápanyagellátottságra, azonban fontos leszögezni, hogy ez a módszer csak részben helyettesíti a talajvizsgálatokat. Ugyanakkor gyors és költséghatékony alternatívát nyújthat azoknak a gazdáknak, akik szeretnék kiaknázni a precíziós munkagépeikben rejlő lehetőségeket

– mondta dr. Gerda Anikó növényorvos.

4. Differenciált fejtrágya kijuttatási terv

A zónák lehatárolását követően megfelelő formátumú (shp. vagy kml.) fájlokat generálhatunk, amely során a terv már átvihető a kijuttatórendszerre is, ezen esetben a műtrágyaszóróra.

Ezt elsősorban azoknak a gazdáknak ajánljuk, akiknek rendelkezésére áll olyan műtrágyaszóró, amivel differenciáltan juttatható ki műtrágya

– hangsúlyozta a Nyír-Chem Kft. ügyvezetője.

5. Differenciált növényvédelmi kijuttatási tervek

A gyomfoltok felderítésében szintén nagy segítségünkre lehetnek a multispektrális felmérések. Egy gyomnövény más fotoszintetikus aktivitással rendelkezik, mint egy kultúrnövény. Így a georeferált térképeken a gyomok élesen elkülönülnek.

Azok a gazdák, akik rendelkeznek például differenciált kijuttatásra alkalmas permetezőgépekkel, képesek lesznek foltszerű kezeléseket alkalmazni a tábláikon. Ezzel pedig jelentős mértékben spórolni az inputanyagok költségén

– fogalmazott a növényorvos.

Egy másik terület, ahol mindenképpen létjogosultsága lehet a technológiának, az állományszárítás. Sokszor előfordul, hogy egy adott táblán a domborzati, vagy talajviszonyok heterogenitása miatt az állományok nem egyforma ütemben adják le a vizet. A multispektrális felvételezéssel lehetőségünk nyílik elkülöníteni azokat a táblarészeket, ahol indokolt a deszikkálás és a fentebb említett módszerekkel foltszerűen beavatkozni.

Összefoglalva elmondható tehát, hogy a drónnal történő monitoring számos hasznos információhoz tudja hozzásegíteni a gazdálkodókat a termelés során.

Fontosnak tartom leszögezni, hogy az adatgyűjtést és a kiértékelést követően, a következtetések levonása minden esetben a gazdálkodóval együtt kell, hogy történjen. Hiszen ők azok, akik évek, sőt évtizedek óta termelnek az adott területen

– emelte ki dr. Gerda Anikó növényorvos, a Nyír-Chem Kft. ügyvezetője, aki hozzátette: a náluk újonnan indult multispektrális monitoring szolgáltatás számos területen segítheti a már meglévő és jövőbeni partnereiket a növényállományok állapotának nyomon követésében, illetve az információ alapú döntéshozásban.

A Nyír-Chem Kft.-ről:

A Nyír-Chem Kft. Északkelet-Magyarország meghatározó mezőgazdasági inputanyag kereskedése. Ügyvezetője dr. Gerda Anikó növényorvos. Portfóliójukba beletartozik növényvédőszerek, műtrágyák, vetőmagok, valamint kertészeti termékek kis- és nagykereskedelme, amelyet talajtani és növényvédelmi szaktanácsadással kiegészítve kínálnak ügyfeleiknek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: erősödött a lombhullás, sok a moníliás gyümölcs

2022. szeptember 14. 13:24

A nagy hőmérsékleti különbség miatt erős a harmatképződés, ami elősegíti a termés megfelelő színeződését.

Milyen növényvédelmi feladataink vannak a meggyfákon a virágzást követő időszakban?

2022. május 15. 04:37

Milyen növényvédelmi feladataink vannak a meggyfákon a virágzást követő időszakban, a termések szüretéig?

Jelentős áttörést értek el a paradicsom barna termésráncosodás vírus elleni küzdelemben

2021. június 2. 07:41

A 2017 óta zajló kutatás-fejlesztési időszak erőfeszítéseit követően a TomaTech-nek sikerült meghatározni olyan DNS-markereket, amelyek a vírussal szembeni rezisztenciáért felelősek.

A Hunfert NPS immunMAX komplex műtrágyával drága kísérletezés helyett tervszerű a jó termés a kénigényes kultúrákban

2022. szeptember 29. 10:34

Szakszerűen összeállított tápanyagterv – egy alapvetés, ami elválasztja a drágán vett tápelemek pazarlását a nyereséges mezőgazdasági munkától, ma mégis sok helyen hiányzik.