Gépinfo

A keletnémet Fortschritt alapjaira építenek elektromos kombájnt

Agrofórum Online

Ausztráliában gőzerővel dolgoznak egy (részben) elektromos meghajtású betakarítógép fejlesztésén, amely a jövőben hidrogénhajtásúvá válhat.

A személyautók terén jelentős erősödésbe kezdett az elektromos járművek piaca, még ha most éppen a megtorpanás időszakát éljük is. A mezőgazdaságba is kezd begyűrűzni a technológia, és a kézenfekvőnek számító traktorok mellett lassan a kombájnok is zéró emisszióssá változnak át.

Utóbbiaknál a Linttas Electric nevű dél-ausztrál start-up is magára vállalta az úttörő szerepet, és meglehetősen ambiciózus tervet tárt a közvélemény elé. Radikálisan új megközelítéssel kívánnak betakarítógépet konstruálni, amely akár 30 százalékos energiamegtakarításra képes a hagyományos kombájnokhoz viszonyítva.

A Linttas Electric alapítója Malcolm Lucas feltaláló, aki egyben gazdálkodik is, tehát jelentős tapasztalatokkal bír a mezőgépek terén. Már 2008-ban bekerült a hírekbe, amikor a magyar termelők szívének is kedves, keletnémet Fortschritt 5160-as kombájnt alakította át elektromos hajtásúvá.

Részben annak a konstrukciónak a nyomdokán haladnak most tovább. A terv az, hogy a hagyományos dízel-erőforrásnak előbb rásegítést adjanak egy elektromos generátorral, később viszont az új betakarítógépet hidrogénhajtásúvá alakítanák át.

A látványterven felfedezhető a Fortschritt-örökség
A látványterven felfedezhető a Fortschritt-örökség

Kicsit előreszaladtak a hírek közlésével, mivel egyelőre nincs kész prototípusuk, és az általuk innovatívnak és világelsőnek nevezett magleválasztó szerkezetük (ez a LINTTAS nevet viseli) is csupán szabadalmaztatás alatt áll. Az ígéret szerint a kombájn minden eddiginél gyorsabb és hatékonyabb betakarításra lesz képes, alacsonyabb üzemeltetési költség mellett.

A forradalminak tartott magleválasztó rendszer mindenféle terménytípushoz alkalmas, bár a fejlesztés során a búzára, repcére, lencsére, babra és borsóra fókuszáltak. A Linttas Electric szerint az elektromos technológiájuk más mezőgazdasági gépekbe is könnyen átültethető lesz, a masináikba pedig olyan alkatrészeket építenek be, amelyek más kombájnokban jelenleg is használatosak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

A John Deere új S7 kombájnjai új szintet jelentenek az automatizált betakarításban és termelékenységben

2024. március 10. 16:10

Az S7-es kombájnt úgy tervezték, hogy a legújabb John Deere motorokkal nagyobb hatékonyságot, a fejlett betakarítási automatizálással pedig nagyobb termelékenységet biztosítson.

Mahindra & Mahindra az Agritechnica 2019 kiállításon

2019. november 26. 09:06

Mahindra & Mahindra Ltd. (M&M) a gyártott darabszám szerint a világ legnagyobb traktorgyára.

Világrekordernek szánt új rotoros kombájnnal és biogázas nagytraktorral készül a New Holland az Agritechnicára

2023. október 6. 12:40

Több mezőgép-kategóriában a szabályok újraírásával szeretné búcsúztatni 2023-at a New Holland, a gyártó mérnökei ugyanis a „legjobbat a legjobbaknak” elvét követve, az év legfontosabb újdonságait meghagyták a november 12-18. között tartott hannoveri Agritechnica kiállításnak.

Elkészült a 30 000. Rostselmash Acros kombájn

2022. január 14. 08:54

Az Acros szalmarázóládás kombájn gyártása 2007-ben kezdődött. Az elmúlt 15 évben a folyamatos fejlesztés mellett számos érdekesség is kapcsolódott ehhez a típushoz.