Gépinfo

A szántóföldön mutatták be a megújult Lamborghini traktorokat (+Képek)

Agrofórum Online

Három új traktor mutatkozott be; a Lamborghini STRIKE 105, a Lamborghini NITRO R 120 és a Lamborghini NITRO 130 VRT.

Gépbemutató körutat szervezett október végén és november elején a Lamborghini erőgépek hazai forgalmazója, az Auditker Kft. Az Agrofórum november 4-én látogatott el az utolsóelőtti, Jánoshalma és Borota közötti helyszínre.

Teljes képgaléria >>>

A Bács-Kiskun megyei rendezvényre a gazdálkodókon túl a helyi szakiskola diákjai is kíváncsiak voltak, így szép számú érdeklődő mellett kezdődhetett a rendezvény, amelyen a Lamborghini három új traktora mutatkozott be; a Lamborghini STRIKE 105, a Lamborghini NITRO R 120 és a Lamborghini NITRO 130 VRT.

A megjelenteket az Auditker Kft. képviseletében ifjabb Kis Pál köszöntötte. „A Lamborghini márka az elmúlt években teljesen megújult, ezért is tartottuk fontosnak, hogy országjáró körutat szervezzünk. A 90 és 100 lóerőkategóriában valamint egészen 130 lóerőig megváltozott a traktorok külseje, színe, de a váltó és a motor is. Utóbbi természetesen az új emissziós szabályoknak is megfelel” – mondta el Kis Pál.

Az általános megújulás legszembetűnőbb eleme a gépek fehér színe. A választás természetesen nem véletlen, a gyártó ezzel a kezdetekhez nyúl vissza, hiszen Ferruccio Lamborghini első traktorai is fehérek voltak. Ifjabb Kis Pál hozzátette; a gépek más színben nem is rendelhetőek.

Lamborghini STRIKE 105

Fehér Ákos, az Auditker Kft. termékfelelőse a három traktor bemutatását vállalta magára. A Lamborghini STRIKE 105 a korábbi R3 105-ösnek megfelelő traktor. A gép új motort kapott a SDF-től, amely 3800 köbcentire csökkent az elődhöz képest. Ennek oka az új emissziós szabvány.

A visszavezetett kipufogógáz szűrése dízeloxidációs katalizátorral történik, aminek előnye, hogy egy nyitott szűrőrendszerről van szó, így azzal nem folytjuk le a motort. Az új traktor 10 százalékkal több nyomatékot tud leadni, és 15 százalékkal kevesebb lett a fajlagos fogyasztása is.

További újdonság, hogy tágasabb a fülke, összesen 12 centiméterrel lett szélesebb. Ezzel együtt komfortosabb is. Az irányváltót a gyártó az ülés mellől a kormányoszlopra tette fel.

Fehér Ákos a gazdálkodóknak elmondta; a típus elektromos irányváltós változata is elérhető. Mint utalt rá, a hidraulika lényegesen nem változott. A hárompont-függesztés 4800 kilógrammot bír, de ez 5100-ra kibővíthető az elektromos irányváltóval szerelt típusoknál.

Lamborghini NITRO R 120

A Lamborghini NITRO R 120 sok mindenben hasonlít az első géphez, ám gazdagabban felszerelt változatról van szó. A traktor 3620 köbcentis common rail motorral működik. A Deutz motor kiváló fogyasztással, és nyomatékkal dolgozik.

„A NITRO R széria nem egy alapfelszereltségű traktorkategória. Van benne többek között elektromos irányváltó, elektromos hárompont-vezérlés, az emelőereje pedig 5300 kilogramm” – mondta el Fehér Ákos.

A traktorban 4 fokozatú kardán hajtás található és fronthidraulikával valamint TLT-vel is fel van szerelve. A fülke ugyanaz, de maga a gép nehezebb, mint a STRIKE, méghozzá összesen 700 kilogrammal. A kisebbik testvér 43-44 mázsa, míg a NITRO R 120 saját súlya 50-51 mázsa.

Lamborghini NITRO 130 VRT

„Ez az első alkalom, hogy a Lamborghini fokozatmentes váltót mutat be Magyarországon” – vezette fel a harmadik gépet, a Lamborghini NITRO 130 VRT-t Fehér Ákos, aki rögtön feltette a kérdést: miért lehet ez jobb, mint a konkurens márkáknál megtalálható fokozatmentes váltók?

Mivel a mechanikus és a hidrosztatikus rész összedolgozik, az nagyban befolyásolja a váltó élettartamát. A saját fejlesztésű váltón ezt igyekeztek úgy kombinálni, hogy a munkasebesség-határoknál a váltó túlnyomórészt mechanikus meghajtású legyen, a hidrosztatikus minél kevesebbet dolgozzon. Ezzel kisebb lesz a fogyasztás, és nem fog annyi lóerő elveszni. „8 és 10 km/h között például sokkal könnyedebben szalad a traktor, mert a mechanikus hajtás 70-80 százalékon dolgozik, míg a hidrosztatikus csak 20 százalékon” – magyarázta a szakember.

A típus további előnyöket is rejt magában; minden elektronikus benne, van elsőhíd rugozása és levegős fülkerugózása is, de akár táblavégi fordulót is be tudjuk programozni a gépbe. Nem mellékes a komfortos fülke sem, amelyben többek között digitális klíma található.

Vetőgépek, talajművelés

Az Auditker Kft. rendezvényén nem csak traktorok várták az érdeklődőket, hiszen három munkagépet is bemutattak a szántóföldön. A Pöttinger SYNKRO 3030 grubber, a Pöttinger Vitasem 302 Classic vetőgép és a Sfoggia SIGMA 5 szemenkénti vetőgép bemutatását az Agrofórum szaklap decemberi számában olvashatja majd el részletes tudósításunkban!

(Gribek Dániel – Agorfórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Land Cruiser: a legendás terepjáró születése és sikertörténete

2025. január 29. 13:10

Az első generáció 1951-ben született meg, és a típus azóta is a robusztusság, a megbízhatóság és a kivételes terepjáró-képességek szinonimája.

Ilyen autót akarnak venni a magyarok

2025. január 29. 11:10

A potenciális autóvásárlók kétharmada inkább használt autót keres, ezzel szemben 21 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy új autót venne.

A legújabb Zetor bemutatkozott Magyarországon

2025. január 28. 08:10

A 6-os szériával a Zetor tulajdonképpen visszatér a gyökereihez, évtizedekkel ezelőtt a szériákat nem nevekkel, hanem számokkal jelölték.

Az állattartó telepek támogatásai: a Massey Ferguson gépei

2025. január 27. 12:30

A Massey Ferguson állattartó telepeket érintő támogatási programjaiba is beépíthető gépei.

Biogazdálkodási Napok: a termelők és a fogyasztók találkahelye

2021. augusztus 7. 06:38

A Biogazdálkodási Napok célja, hogy bemutassa a biogazdálkodás területén zajló tudományos kutatási és fejlesztési eredményeket a mindennapi gyakorlatban.

Augusztusban ismét: Szentlőrinci Mezőgépnapok – írják fel a naptárba!

2023. július 28. 15:10

A program fókuszában két fő program, az állógép bemutató és a szántóföldi gyakorlati bemutató lesznek.

Gyakorlati szőlészeti bemutató minőségi spanyol gépekkel

2023. november 19. 16:10

Nagyharsány község határában (Baranya vármegyében) tart gyakorlati szőlészeti gépbemutatót a Grapello Kft. és a KITE Zrt. november 23-án. Ezúttal a spanyol ID David cég praktikus munkagépei szerepelnek majd a reflektorfényben.

Szüreti mulatság és veterán gépek bemutatója várja az érdeklődőket Vácrátóton

2019. szeptember 7. 14:44

A vácrátóti szüreti mulatság a bor, a kultúra és a gasztronómia kapcsolatát hivatott erősíteni a hagyományok életben tartása mellett.