Gépinfo

A vártnál jobb negyedévet zárt a Fendt és a Valtra tulajdonosa

Agrofórum Online

A harmadik negyedéves gyorsjelentésében 7,6 millió dolláros nyereségről számolt be a AGCO, amely termékeit öt márkanéven hozza forgalomba, ezek a Challenger, a Fendt, a GSI, a Massey Ferguson és a Valtra.

A nettó profit 10 centet tett ki részvényenként a cégnél, míg az adózás előtti, igazított eredmény 82 centet tett ki. Ez felülmúlta a 78 centes piaci várakozásokat.

A mezőgazdasági gépeket gyártó vállalat 2,11 milliárd dolláros árbevétele enyhén elmarad a 2,21 milliárd dolláros várakozástól. Az AGCO arra számít, hogy a teljes pénzügyi évben a részvényenkénti tisztított eredmény 5,1 dollár lesz. A cég részvényeinek árfolyama idén már 38, az elmúlt évben pedig 50 százalékkal emelkedett.

Az év első kilenc hónapjában tavalyhoz képest 7 százalékkal kevesebb kombájnt értékesítettek Észak-Amerikában, míg a traktor-eladások stagnáltak. Dél-Amerikáéban 13 százalékkal csökkent a traktor, ám 7 százalékkal nőtt a kombájn értékesítés. Nyugat-Európában traktorból 2 százalékkal többet, míg kombájnból 16 százalékkal kevesebbet adtak el. Az AGCO a harmadik negyedéves bevételei minden régióban csökkentek, Észak-Amerikáéban 1,7, míg Európában és Közel-Keleten 1,6 százalékkal. Az utóbbi régióban valójában 5 százalékkal bővültek az értékesítések, de a dollár szempontjából kedvezőtlen devizahatás miatt szerepel mínusz a gyorsjelentésben. Rámutattak, hogy Franciaországban, Spanyolországban és Közép-Európában nőtt a piacuk, ám az Egyesült Királyságban és Kelet-Európában csökkent.

Az AGCO a termékeket a Fuse intelligens gazdálkodási megoldásokkal támogatja a társaság. Az 1990-ben alapított vállalat központja az Egyesült Államokban, a Georgia államban lévő Duluthban található.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Videó a jövő és a jelen legjobb traktorairól - Robottraktorok és drónok Hannoverből

2019. november 26. 17:41

Az Agritechnica alatt a látvány- és márkakavalkádban egyértelműen kiemelkedtek az olyan gépek, amelyek a erőteljes mezőgazdaság átalakulását vetítették előre.

Gépészet Videó

Az AGCO nyolc 2021 AE50 Awards díjat nyert

2021. február 4. 06:36

Az AGCO győztes termékei reprezentálják a cég okos, innovatív és globális agronómiai fókuszú fejlesztési célkitűzéseit, amelyek lehetővé teszik a farmerek produktív és fenntartható gazdálkodását.

Ez lett a nemzet kedvenc traktora Németországban – meglepő?

2025. február 20. 09:40

2024-ben összesen 29 291 darab új traktor talált gazdára Németországban. Ez 1042 darabos, vagyis 3,4 százalékos visszaesést jelent.

A német gazdák körében a Fendt a legnépszerűbb traktormárka

2022. november 23. 08:04

A márkaismertség jelenlegi rangsorában a Bajoroszágban lévő marktoberdorfi központtal működő mezőgazdasági gépgyártó az első helyet szerezte meg két legjobb értékkel.