Gépinfo

Átadták az AXIÁL Kft. új kerecsendi telephelyét

Agrofórum Online

Az AXIÁL Kft. telephely-fejlesztési programjának részeként Kerecsenden új mezőgazdasági gépalkatrész-, szerviz- és felújító bázist adtak át ünnepélyesen 2017. január 10-én, amely a korábbi füzesabonyi telep szolgáltatásait átvéve mostantól sokkal korszerűbb eszközökkel és körülmények között vállalja a környék mezőgazdasági, építőipari és raktártechnológiai igényeinek maradéktalan kiszolgálását. Az új létesítmény 560 m2 területű korszerű, futódaruval szerelt szervizműhelyével és alkatrészboltjával szervesen illeszkedik az AXIÁL Kft. 19 telephelyből álló országos lefedettséget biztosító telephálózatába, amely felszereltségével és 826 szakképzett munkavállalójával lehetőséget kínál a mezőgazdaság, az építőipar, illetve a raktártechnológia területén a portfoliójába tartozó összes gép-, alkatrész-, szerviz- és bérgépigény magas szintű kiszolgálására.

Az ünnepélyes telepátadó résztvevőit elsőként Kerecsend város polgármestere, Sári László köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta az új létesítmény jelentőségét nemcsak a város gazdálkodása, de az itt folytatott ipari tevékenység, illetve abból fakadó növekvő látogatottság szempontjából is. Az ünnepélyes telepátadást jelenlétével megtisztelte Ernst Weihele, a Fendt export igazgatója is, aki köszöntő beszédében méltatta az Axiál és a Fendt közötti tizenöt éves együttműködés eredményeit.

A Fendt márka elismertsége a kiemelkedő hatékonyságnak és a magas minőségnek köszönhető

A Fendt márka („brand”) nemzetközi sikere és elismertsége elsősorban a Fendt traktorok és mezőgazdasági gépek kiemelkedő hatékonyságának és magas minőségének köszönhető – mondta Ernst Weihele. A hatékonyság egyik jellemzőjeként a Fendt traktorok kedvező fajlagos üzemanyag-fogyasztását emelte ki: a Fendt 936 Vario 240 g/kWh-ás, a 828 Vario 245 g/kWh-ás, illetve a 724 Vario 254 g/kWh-ás fajlagos üzemanyag-fogyasztásával a hivatalos DLG tesztvizsgálatok szerint saját osztályukban legjobbak közé sorolhatók. Ami pedig a minőséget illeti, annak jelentőségére az előadó egy idézettel utalt: „A minőségre sokáig emlékszik az ember, még akkor is, amikor az árat már rég elfelejtette”.

A Fendt traktorok magas minőségét például biztosítja, hogy a főbb részegységek, mint a hajtómű, a mellső TLT és emelőmű, a vezetőfülke és a homlokrakodó felépítmény tervezése és gyártása saját kivitelezésben a Fendt gyáraiban és felügyelete mellett történik, ezeket más traktorokba nem is építik be. A magas fokú minőségbiztosítást négyfokozatú, zárt minőségirányítási és ellenőrzési rendszer garantálja, amelynek állomásait a dolgozói önkontroll, minőségellenőrző kapuk és szalagvégi ellenőrző állomások, illetve legvégső biztosításként a vevői visszajelzések képezik.


Ernst Weihele ajándékát átveszi Harsányi Zsolt és Pitér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetői
 

„Honnan indultunk, hol és hová tart a mezőgazdasági technika?”

…tette fel a kérdést beszédében az AXIÁL Kft. tulajdonos ügyvezetője Harsányi Zsolt. A fejlődés óriási és gyors. Számos példa hozható fel ennek bizonyítására: míg 50 évvel ezelőtt a 25 LE-s traktor volt a legnagyobb, ma már 500 LE fölötti erőgépek dolgoznak a mezőgazdaságban. A kombájnok munkaszélessége többszőrösére nőtt, a 60-as években pedig még korszerűnek számító tolt rendszerű silózók ma már önjárók és képesek akár 12-14 sor művelésére is. De ami legjobban megváltozott az a motortechnológia: a károsanyag-kibocsátás erőteljes csökkentésének igénye következtében a jól bevált mechanikus vezérlést elektronikus vezérlés váltotta fel, a motorokat katalizátorral, részecskeszűrőkkel és AdBlue technológiával látták el, a befecskendezési nyomás pedig 180 bar-ról 2.200-2.500-ra nőtt – csak néhányat említve a számtalan változásból!

Az elektronika ma már a teljes gazdálkodást áthatja, a munkagépek ISOBUS-os irányítása ma már a traktorfülkéből egyetlen monitorról lehetséges. A GPS technológia bevezetésével az automatikus kormányzás, a munkagépek automatikus vezérlése (pl. vetett sorok fölött az adagoló automatikus kikapcsolását), a gépcsoportok térben és időben való korlátlan visszatérési lehetősége vált valóra, ami „precíziós gazdálkodás” néven vált ismerté a mezőgazdasági gyakorlatban. Ez egyben magában foglalja akár a flottakövetést, a táblaazonosítást vagy a távdiagnosztikát is, és amire az AXIÁL által létesített maxi-Net valós idejű, országos (54 bázisállomás) korrekciós jelszolgáltatás is lehetőséget nyújt. A technika tehát minőségben és mennyiségben is rendelkezésre áll. S ha már minderre az anyagiak is megvannak, úgy tűnik, a legnagyobb gondot a traktor, vagy az önjáró munkagép kormánya mögötti „50 cm hely” kitöltése jelenti! – figyelmeztetett az előadó. Erre kell mihamarább megoldást találni, ezt szolgálja az AXIÁL által kezdeményezett „Legyél Te is mezőgépész” kampány is.
A továbbiakban a tulajdonos ügyvezető áttekintette az AXIÁL elmúlt 25 évének történéseit, fejlődését.

Az 1991-ben egy fővel megalakult, évi 100 ezer Ft forgalmat lebonyolító vállalkozás 2016. évi forgalma elérte a 67 milliárd Ft-ot. Számos gépújdonságaik sorában többek között a Landini Rex 4-es szériát, a Landini 7-es sorozat „Active” verzióját, a HORSCH Leeb LT permetezőt, a HORSCH SD vetőgépet, a MANITOU új MLT 733.105 teleszkópos rakodót, a Fendt 1000 Vario széria VarioDrive hajtású változatát, az új Mercedes motorral hajtott CLAAS LEXION, illetve a CLAAS TUCANO 560 kombájnokat ajánlotta a hallgatóság szíves figyelmébe.

A rendezvény a telepátadást szimbolizáló szalagátvágással, valamint a STROKES együttes vödrökön és hordókon előadott, látványos és hangulatkeltő fergeteges show műsorával zárult.

(Dr. Demes György – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Az Amazone 457 millió euró forgalmat ért el 2017-ben

2018. január 29. 15:22

A 2017-es üzleti évben tovább gyarapodott az Amazone vállalati csoport. A konszolidált éves forgalom 457 millió euróra nőtt, mely esetében a kereskedelmi forgalmat nem vesszük figyelembe. Ez rekord-érték a vállalat történetében.

A Bobcat gyártójának árfolyama idén már 73 százalékos pluszban van

2021. június 3. 07:04

A vizsgált huszonöt, agráriumhoz kötődő cég közül a saját devizában nézett tőzsdei árfolyammozgás alapján májusban a CNH Industrial NV árfolyama emelkedett a legjobban.

Jó évet zárt az európai traktorpiac

2018. március 21. 15:17

2017-ben 161 235 traktoreladást regisztráltak Európa 30 országában, így az európai traktorpiac 12,8%-os növekedést ért el a 2016-os magas szinthez képest.

iF Design Award 2018: 4 díjat nyert az Amazone

2018. március 23. 10:56

Az Amazone gépei a világszerte elismert iF Design Award idei díjátadóján egyszerre négy díjat nyertek el.