13℃ 2℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Gépinfo

Csődbe ment az osztrák mezőgépgyártó

Agrofórum Online

Univerzális eszközhordozó gépekkel kívánt berobbanni a piacra az osztrák SYN TRAC, amely azonban a pandémia és az ukrajnai háború okozta nehézségekkel nem bírt el, ezért most csődöt jelentett.

A SYN TRAC márkát 2016-ban alapították a szomszédos Ausztriában. Elsősorban az volt a cél, hogy egyfajta univerzális eszközhordozót gyártsanak, amelyet a mezőgazdaság mellett erdészeti, szállítási vagy kommunális feladatokra is használhassanak.

Így született meg az ST420-as modell, amely 11,5 tonna üres tömegű, a meghajtásáról pedig hathengeres, 420 LE-s CAT C9.3B motor gondoskodik. A Tatra hidakkal ellátott masina legnagyobb erőssége, hogy elöl-hátul masszív, szabadalmaztatott dokkolórendszerrel van ellátva, ezáltal a legkülönfélébb adapterek, szerszámok működtetésére alkalmas. A szerszámcsere egy perc alatt elvégezhető, anélkül, hogy a kezelőnek el kellene hagynia a fülkét.

A piacon azonban a SYN TRAC nem találta meg a helyét, bár ebben alighanem a pandémia időszaka alatti bizonytalanságok, ellátási és kereskedelmi nehézségek is szerepet játszottak. Pedig az osztrák cég 2020-ban még azzal büszkélkedett, hogy modern, 2000 négyzetméteres üzemben és 43 alkalmazottal folytatja a termelést Bad Goisernben.

A szaksajtó szerint mostanra 15 millió eurós adósságot halmoztak fel, ez pedig arra kényszerítette őket, hogy csődöt jelentsenek. A termékeikkel Magyarországon aligha találkozhatunk, viszont Németországban, Svájcban, Franciaországban és természetesen Ausztriában már terjeszkedésbe fogtak.

Nem jött jól a SYN TRAC számára az orosz-ukrán háború által kiváltott gazdasági krízis sem. Megpróbáltak pénzügyi befektetőt bevonni a túléléshez, ám ez a tervük végül kudarcot vallott. Elképzelhető, hogy alaposan redukált létszámmal és gyártókapacitással valahogyan túlélnek majd, egyelőre nincs szándékukban véglegesen lehúzni a rolót.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A leromlott állapotú, tömörödött talajba is életet lehel egy új gép

2025. október 20. 13:10

Különleges művelési módhoz speciális gép jár: ez a Delfino eke, amely milliók életét változtatja meg.

Napi 150 hektárral végzett a Horsch gigantikus direktvetőgépe, a gazda nem hitt a szemének

2025. október 18. 16:10

Tarlóba és szántott földbe egyaránt tökéletesen vet a német Horsch direktvetőgépe, amelyről most egy gazda is megosztotta a tapasztalatait.

Hatalmas bejelentés az MTZ-től, piacokat rabolnak ezzel a döntéssel

2025. október 17. 16:10

Az egykori szovjet (ma fehérorosz) traktormárkával kapcsolatos hírek még mindig megdobogtatják a magyar gazdák szívét.

Zöld színre vált a híres kék mezőgépmárka, a kínai tőke mindent megváltoztatott

2025. október 16. 13:10

A csődtől mentette meg a Rabe munkagépgyártót a kínai Zoomlion, amely teljesen a maga képére formálja a patinás német márkát.

Miért ment csődbe Lengyelország legnagyobb traktorgyára?

2021. július 27. 06:36

Az Ursus gyárat 1893-ban Lengyelországban, Varsóban alapította három mérnök és négy üzletember.

A vezetőségnek nyoma veszett, csődöt jelentett a patinás gépgyártó

2025. október 9. 09:10

Dicstelen véget érhet egy nagy múltra visszatekintő mezőgazdasági gépgyártó története, amely az utóbbi években már meglehetősen turbulens viszonyok közt volt kénytelen versenyezni a piacon.

Az aszály miatt mennek tönkre a dán farmerek

2018. szeptember 30. 13:45

Ebben az évben eddig már több mint 100 gazdálkodó ment tönkre Dániában a nagy szárazság okozta veszteségek miatt.

Skót gabonakereskedő jelentett csődöt

2021. május 16. 06:03

Az Alexander Inglis & Sons gabonakereskedő, a brit whisky- és desztillálóipar egyik vezető gabona-beszállítója kért csődvédelmet.