Gépinfo
Fizetett tartalom

DemoKERT sorozat a Güttler szervezésében

Agrofórum Online

Az idei tavaszra új helyszíneket keresett fel a Güttler Kft., hogy elkalauzolja az érdeklődőket a szőlőben elvégzendő gépes talajmunkák világába. Legyen szó sorközvetésről, vagy épp ellenkezőleg, a zöldítés megszüntetéséről, a vállalat számos megoldást kínál. Nem volt ez másképp a szekszárdi Tringa Borpince területén bemutatott technológiák esetében sem, mely a DemoKERT sorozat első állomása volt, március 22-én.

Vörös Endre, a Güttler Kft. értékesítési vezetője elmondta, hogy a Güttler hengerek méltán híres technológiai elemekként épülnek be a sorközművelő gépekbe. A szőlőben a Moreni kardánhajtásos forgóboronáját, a Müthing gally- és venyigezúzóját, valamint a zöldítés kivitelezéséhez kialakított gépkapcsolatot is láthattuk. A gyepfelújító eszközök csoportját a simítós borona képviselte, melyet bevetés közben is megnézhettünk. A cég a Müthing mulcsozóinak kizárólagos forgalmazójaként a 60 cm – 8 méterig terjedő munkaszélességben kínál megoldásokat.

A Güttler-hengerek kialakítását a juhok pataformája inspirálta. Az ötletgazda, Fritz Güttler, az eszköz megálmodója ezeket a pata jellegű elemeket ,,fűzte” fel egy palástra, ezáltal jelentős terhelést helyezhetünk a talajra, így az egyszikű növények bokrosodása is kedvezőbben alakulhat. Rögtörő képessége rendkívül erős, valamint használata a klímakárok kivédése során is megfontolandó lehet – a meredek területek művelése során a talaj morzsalékosságának alakításával csökkenthető az erózió mértéke.

Moreni kardánhajtásos forgóborona Güttler-hengerrel
(Fotó: Baklanova Szandra)

A Green Manager moduláris felépítésű gép, egységei külön-külön is használhatók. Vágótárcsa sora a füves területek felső gyökérzónájának átvágását szolgálja, annak érdekében, hogy a felette elhelyezkedő Gruber-kapák ne ,,gyűrjék föl” a zöldítést. Majd következik a jól ismert henger – akár vetőgéppel egy menetben is újíthatjuk a gyepünket, zöldítésünket, vagy akár meg is szüntethetjük azt. A gyakran SyntetikUltra anyagból készült hengerek elé ütközőlapok segítségével juttatható ki az aprómag frakció egy tartályból. Nagyobb magvak kivetésére frakcionáltan is lehetőség nyílik, akár két méteres munkaszélességig. A már említett módon, a gépezet alkalmas arra, hogy a zöldítésből eredő víz-, és tápanyag-konkurenciát jelentő sorközfüvesítést megszüntessük: nem a felszín feletti részt irtjuk, hanem 2-8 cm között alávágunk a növényzetnek. Ennek jelentősége abban rejlik, hogy bizonyos növényfajok gyökérzete olyan mélyre képes hatolni, hogy a szőlő számára valóban konkurenciát jelenthet, időjárástól, szőlőfajtától függően. A zöldítésünk így a területen marad, eső esetén tovább hajt, ennek hiányában azonban mulcs jelleggel védi talajunkat a deflációtól, illetve eróziótól.

A Müthing gally- és venyigezúzója lényegében egy szárzúzó, kiegészítve speciális, a házban elhelyezett vágókésekkel, melyekhez kalapács továbbítja a venyigét. Az anyagmennyiség a henger után távozik. A nagyobb elemek fennakadnak a gereblyekéseken, és újra ,,mennek egy kört” a rendszeren belül. A kalapácsos rotor több mint 2000 fordulat/perc sebességgel, nagy intenzitással végzi munkáját. A kúpgörgős csapágyas rendszernek köszönhetően a henger mozgástartománya tágabb. Az öntvénykalapácsok tömege 1,2 kg – melyekkel a Müthing legnagyobb szárzúzóiban szintén találkozhatunk.

Müthing gally- és venyigezúzó munka közben
 

Ezen kívül a gépekbe vario rendszer építhető be, mely a feldolgozandó venyigemennyiség függvényében állítható.

A Moreni forgóboronái felépíthetők két-, illetve háromkéses rotorokkal is. A háromkéses rotor már rendkívül porhanyós talajú magágyat képez. A vízszintesen munkát végző talajmarók hasonló hatást végeznek a talajban, mint egy eke, vagy egy tárcsa, amely hatására eketalpréteg alakulhat ki a munkamélység alatt, megakadályozva ezzel a nedvesség mozgását a talajban. A rotor késeire oldalpengék szerelhetők fel, a talajban lévő növénymaradványok aprítása céljából. A Moreni gépeken határoló segítségével szabályozhatjuk a gépen átáramló talaj mennyiségét. Ezek a gépek kötött talajú, köves területeken vethetők be nagy hatékonysággal: speciális, kővédelemmel ellátott rotorok támogatják a munkavégzést.

De hol is jártunk?

A rendezvénynek a pazar látképet nyújtó Tringa Borpince biztosított helyet Szekszárdon, a Gál család jóvoltából. Gál Attila tulajdonossal beszélgettem, hogy képet kaphassunk a hely sajátosságaival kapcsolatban. A család birtokában lévő, és a Kerékhegy lankáin elterülő szőlőkben, fekvésükből adódóan jelentős az eróziós kitettség – ennek mérséklésére a sorközfüvesítés elengedhetetlen technológiai elem. Ehhez, pár évvel ezelőtt az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet magkeverékeit használták fel. A telepítés, támrendszer-építés mind a család érdeme, akik termésértékesítési elképzeléseit viszonylag hamar felváltotta a folyóbor-előállítási vonal. A szőlő termőre fordulásának idejére már kialakítottak egy feldolgozó helységet is.

A növényvédelemben a fejlődés iránya a kezdetektől fogva bio volt – noha jelenleg integrált növényvédelmet folytatnak a területen, de 15-20 éve sem rovarirtó, sem gyomirtó készítményt nem használnak. Mint azt Gál Attila mondta – a bio minősítéshez a kémiai növényvédelmen kell némileg csiszolni…

A szekszárdi Tringa Borpince (Fotó: Baklanova Szandra)
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Lefotózták a John Deere titokban tartott traktorát, nagy dobás érkezik

2026. január 8. 16:10

Talán egy 500 LE fölötti teljesítményű John Deere kerekes traktort sikerült lencsevégre kapnia egy szemfüles lesifotósnak? Az amerikai nagyvállalat óriási dobásra készülhet.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: sok a varasodással fertőzött alma, lisztharmat veszélyezteti a szőlőt

2023. július 12. 14:40

Július második dekádjára a forró, nyári időjárás vált uralkodóvá. A hőséget csak időnként zavarták meg záporok, zivatarok, helyenként jégverés tette tönkre a termést. A nappali maximum hőmérséklet általában 30 Celsius-fok körül alakult, de éjszakára sem csökkent 20 fok alá a levegő hőmérséklete. A magas relatív páratartalom miatt reggelente erős a harmatképződés. A magas hőmérséklet csökkentette a betegségek terjedését, de teljesen nem szüntette meg.

A Bükki borvidékről a csúcsgasztronómiába

2021. április 24. 13:06

Ez alkalommal a Bükki borvidékre látogattunk, egészen pontosan Sándor Zsolt Organikus Szőlőbirtok és Pincészetébe.

Szalmaborhoz töppesszünk szőlőt!

2020. november 5. 11:44

Milyen összefüggés van a klímaváltozás, a szőlőtermesztés, valamint a töppesztés eljárásával készült szalmaborok között? Vajon mit takar a ciprusi manna kifejezés? Kovács Barnabás, a Szent István Egyetem Georgikon Campusának munkatársa észak-olaszországi gyakorlati útja során egy speciális borkészítési módszerrel ismerkedett meg, amely bár Európa számos borvidékén évszázados tradícióval rendelkezik, hazai viszonylatban csak néhány pincészet alkalmazza.

Szőlő tápanyagellátás a hatékonyság jegyében

2022. április 20. 14:00

A növények igényének megfelelő okszerű tápanyagutánpótlás szerepe soha nem volt ilyen időszerű, mint napjainkban.