Gépinfo

Egy traktorfotó, amely az Egyesült Államokig repítette a nyírségi házaspárt

Agrofórum Online

Egyszer volt, hol nem volt, valahol a napkori határban… Akár így is kezdhetnénk a történetet, amelyben egy gazdálkodó házaspár megnyeri a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági gépgyártójának jubileumi, nemzetközi fotópályázatát. A történet főhőse pedig Heppné Lévai Adél és férje, Tamás.

„Nyíregyházán születtem, családom dohánytermesztéssel is foglalkozott, de én végül szociálpedagógus lettem. Férjemnek köszönhetően azonban hamarosan visszacsöppentem a mezőgazdaságba, egy több évtizednyi földműves hagyományokkal rendelkező családba. Nagyjából 80 hektáron foglalkozunk kalászosok, kukorica, napraforgó, káposzta, alma és barack termesztésével, illetve több száz hektáron bérmunkát is végzünk” – kezdte a bemutatkozást Heppné Lévai Adél, aki munkája mellett két gyermeket nevel. Mint mondta, a családja és az állatok a hobbija.

Bálázásból nyertes fotó

A fotónak, mint a legtöbb díjnyertes képnek, természetesen története van. Eredetileg nem a CASE IH 175 éves jubileumi fotópályázatára készült, arról a házaspár csak később értesült. „Egy egész napos aratás után férjem szalmában is ki akarta próbálni egy évvel korábban vásárolt CASE IH bálázónkat. Megkérdezte, hogy nem tartok-e vele. Mivel a gyerekek a nagymamánál voltak, gondoltam; miért is ne? Így is lett, és amíg ő állítgatta a gépet, addig én fotózgattam. A munka végeztével aztán keresztbe fordult a traktorral, és mondta, hogy csinál rólam egy fotót. Na, ez lett a nyertes kép!” – emlékezett vissza Adél, aki néhány héttel később látta meg a pályázat kiírását az Agro-Békés Kft. Facebook oldalán. Úgy döntöttek, hogy feltöltik a CASE IH MX120 traktorukról és RB464 bálázójukból nemrég elkészített képet, hátha elnyeri a közönség tetszését.

Elnyerte. Fotójuk kapta a legtöbb szavazatot a közösségi oldalon. Amikor megtudták, hogy képükkel nyertek a pályázatot, a fellegekben jártak – később szó szerint is, hiszen a díj egy amerikai út volt, természetesen repülővel. „A boldogságom mellett volt egy kicsi „félsz” is bennem, mert korábban soha nem repültem még, és ilyen távol sem jártam az otthonomtól. Régóta terveztem már egy repülőutat, de férjem mindig azt mondta, hogy ő akkor ül repülőre, ha azzal Amerikába megy”. 2017. december 3-án pedig ennek is eljött az ideje.

Nyírségből Amerikába

„11 óra repülés után megérkeztünk Chicagóba, ahol a repülőtéren egy sofőr várt ránk, Ő vitt bennünket Racine-be, az éjszakát a Michigan-tó melletti hotelben töltöttük, majd másnap kezdődtek a programok. Álomvilágba csöppentünk. Racine tényleg olyan, mint a filmekben. Kerítés nélküli házak, rajtuk az amerikai zászló, minden portán hatalmas pickupok, és amíg a szem ellát: szántóföldek. A farmokon piros hodályszerű épületek fehér ajtószegéllyel. Nagyon szép és tiszta volt minden.”

Nem meglepő, hogy a házaspár utazásának egyik kiemelt eseménye a CASE IH gyár látogatása volt. Adél számára különösen érdekes volt, hogy a hatalmas üzemben a dolgozók 45 %-a nő, és naponta 16 darab traktort készítenek. „Hibás gép egyszerűen nem kerülhet ki a gyárból, több fázisban ellenőrzik minden egyes alkatrészüket. Hulladék gyakorlatilag nem is keletkezik, minden forgácsot beolvasztanak, még a műanyagpoharakat is felhasználják, a szemét egy részét az épület fűtésére használják fel” – mesélte az Agrofórumnak a nyírségi családanya. Férjével együtt ebédelhetett Andreas Klauserral, a gyártó cég elnökével, aki azt is megmutatta nekik, hogy honnan indult el a CASE IH 175 éve.

„Másnap Chicago nevezetességeit néztük meg. Jártunk a Willis Towerban, sétahajóztunk, helikoptereztünk. Mindeközben pedig próbáltunk a 7 órás időeltolódás miatt mindezek végére nem elaludni. Következő nap Burr Ridge, a CASE IH fejlesztési központ és múzeum volt a cél, ahol megnéztük, hogyan tesztelik sok száz órán át a gépeket, motorokat szélsőséges körülmények között. Láthattuk a fülke nélküli CASE IH traktor prototípust is”. A turisztikai programok mellett tehát számos szakmai élményben volt része Adélnak és Tamásnak. Ahogy fogalmaztak, az egész egy álom volt számukra, ami egy bálázással kezdődött.

A felhőkarcoló, a helikopter, az amerikai farm és az óriási pickup már a múlté, hamarosan újrakezdődnek a munkás hétköznapok, de egészen biztos, hogy Tamás az eddiginél is szívesebben ül majd be CASE IH traktorába, Adél pedig szintén szívesebben fotózik a határban.

A házaspárnak ezúton is gratulálok a nemzetközi sikerhez!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

A Massey Ferguson okos teljesítmény programja megjelenik a Stage V MF 6700 S szériában

2019. október 22. 11:33

Mindegyik MF 6700 S Stage V típus Dyna-VT teljesen fokozatmentes (CVT), vagy megújult Dyna-6 Super-ECO hajtóművel érhető el.

Az állattartónak biztonságérzet, hogy egy New Holland traktor a középkategóriában sem veszi félvállról a teljesítményt és a felszereltséget – gazdariport

2024. október 15. 14:40

A New Holland traktorok teljesítménykategóriától függetlenül követik a trendeket, anélkül, hogy túlbonyolítanák a dolgokat.

Az eszköz, ami két technológiát egyesít - Kerner Corona hibridkultivátor és Versatile traktor Kertán (VIDEÓ)

2018. augusztus 6. 08:46

Július utolsó napján tartott szántóföldi bemutatót a Veszprém megyei Kertán a Vektor-Holding Kft.

Gépészet Videó

Tojásokon gördült a Case IH nagytraktor

2024. április 1. 12:10

Vajon egy ember vagy egy 26 tonnás nagytraktor fejt ki nagyobb nyomást a talajra? Egy erre vonatkozó kísérlet nagy meglepetéssel járt.