-4℃ -6℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Gépinfo

Elkészült a világ legnagyobb traktora, csak a festék 800 liter rajta

Agrofórum Online

A modern mezőgazdaságban egyfajta trend, hogy egyre nagyobb erőgépeket készítenek a hatékonyság, a területteljesítmény növelése érdekében. Az ausztrálok viszont most alapos túlzásba estek.

A világ legnagyobb traktorával a nyugat-ausztráliai Carnamah város büszkélkedhet. Valójában egy Chamberlain 40K erőgép felnagyított változatáról van szó, ez a masina ugyanis fontos szerepet játszott a térség mezőgazdaságában.

Az 1949-ben alapított Chamberlain márka Magyarországon kevéssé ismert, érthető módon, hiszen az ausztrál Bob Chamberlain hozta létre, elsősorban a hazai piac kiszolgálására. A legelső modelljük volt az ominózus 40K, amelynek kéthengeres motorja 40 LE leadására volt képes. Ezzel és 4 tonnás tömegével ideálisnak bizonyult a helyi farmerek számára.

Carnamah városa mindössze 400 lakost számlál, van egy kocsmájuk, egy éttermük és egy vegyesboltjuk – valamint most már egy monumentális traktoruk is. Ami sajnos működésképtelen, hiszen csupán egy műalkotás, ilyen gigantikus méretekkel nem is lenne értelme rászabadítani a földekre.

A traktorszobor magassága 11,5 méter, a hossza 16 méter, és a 42 tonnányi acélból konstruált masina hasa alatt egy pickup is kényelmesen elfér. Jellemző a méreteire, hogy már a várostól 2 kilométeres távolságban is jól látható.

Ebben persze segíti a narancssárga szín is, amelyhez 800 liter festéket használtak fel. Az alkotás összköltsége elérte az 1 millió ausztrál dollárt (közel 250 millió forintot), de szerte az országból érkeztek kisebb-nagyobb pénzbeli felajánlások a létrehozására.

A tervek a mérnök Frank Kidman munkáját dicsérik, akinek a háza mellett ott áll egy eredeti Chamberlain 40K, vagyis pontos méreteket tudott venni róla. A végeredmény az eredeti gép ötszörösen nagyított változata lett. Az összeszerelést 58 ember kereken 12 hónapon át végezte.

Itt látható a lenyűgöző óriástraktor:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Lefotózták a John Deere titokban tartott traktorát, nagy dobás érkezik

2026. január 8. 16:10

Talán egy 500 LE fölötti teljesítményű John Deere kerekes traktort sikerült lencsevégre kapnia egy szemfüles lesifotósnak? Az amerikai nagyvállalat óriási dobásra készülhet.

Betörnek Európába az indiaiak, és meg sem állnának a piacvezető pozícióig

2026. január 7. 13:10

Bár a traktorai 85 százalékát jelenleg odahaza adja el az indiai TAFE, a tőkeerős gyártó ambiciózus tervet dolgozott ki az európai piac meghódítására.

Különös pletyka röppent fel a Lamborghini traktorokról

2023. november 22. 11:10

Az olasz Lamborghini traktorok jövőjét a testvérmárka Deutz-Fahr egyfajta kiegészítőjeként képzeli el az anyacég SDF Group – röppent fel a hír az Agritechnica kiállításon.

Egy kétéves traktort eladni őrültség, de a FENDT 1050-esért megérte

2019. október 21. 09:45

A klasszikus családi gazdaságban már 20 éve csak FENDT traktorok dolgoznak, néhány hete pedig megérkezett a legújabb erőgépük is, egy 1050-es típus.

Izgalmas fekete traktor bukkant fel az Agritechnicán

2023. november 14. 08:40

Az indiai TAFE jó néhány újdonsággal jelentkezett a hannoveri Agritechnica kiállításon, egyebek mellett egy sokoldalú elektromos kistraktorral.

Magyar traktor karácsonyra

2018. december 28. 10:51

A Renner traktor gyökerei 2013-ig, illetve dehogyis, jóval régebbre, egészen a valamikori magyar traktorig, a Dutráig nyúlnak vissza, amit az akkor még gyermek Dr. Renner Tamás is gyakran megcsodált. A vonzalom nem múlt el, hiszen ez inspirálta Tamást arra, hogy a jelenlegi elvárásoknak megfelelő, de a formavilágában a nagy elődöt idéző konstrukciót tervezzen.