Gépinfo

Eperszedő robotot fejlesztettek Angliában

Agrofórum Online

Teljesen önálló eperszedő robotot fejlesztett ki egy brit startup vállalkozás, a Dogtooth Technologies.

A gumi lánctalpakon közlekedő robot nemcsak eper, hanem mindenféle lágy gyümölcs leszedésére képes, és az azért is különösen felkeltette az angol farmerek érdeklődését, mert a lágy gyümölcsök szedésének robotizálása eddig nemigen volt sikeres: a puha termés többnyire szétnyomódott a manipulátorok ujjai között. Másrészt ez a szektor különösen nagymértékben függ a kelet-európai idénymunkásoktól, a gazdák pedig attól tartanak, hogy a Brexit után nem jöhetnek a napi 12 órát is hajladozó vendégmunkások.

Ma tehát az a helyzet, hogy a tavalyi prototípust a télen továbbfejlesztették, és az idei szezonban már öt ilyen robotot vertnek be élesben – és tanulmányozzák a tapasztalatokat.

A Vesca név alatt futó projekten a Dogtooth Technologies együttműködik a Cambridge-i Nemzeti Mezőgazdasági Intézettel, egy olyan számítógépes szoftveren, ami továbbfejleszti a robotok vizuális érzékelését és mozgását, hogy hatékonyabban találják meg az érett gyümölcsöket és meghatározzák azok minőségét illetve, hogy elérkezett-e az idő a leszedésükre. Az érzékelő GPS-szel memorizálja minden egyes gyümölcs helyét és visszatér hozzájuk, ha már alkalmasak a leszedésre.

(blog.syngenta.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A keletnémet Fortschritt alapjaira építenek elektromos kombájnt

2024. október 5. 08:10

Radikálisan új megközelítéssel kívánnak betakarítógépet konstruálni, amely akár 30 százalékos energiamegtakarításra képes a hagyományos kombájnokhoz viszonyítva.

Traktorbaleset: így kerülhető el a halálos áramütés

2024. október 3. 10:10

A kockázat sokféleképpen kontrollálható, például annak biztosításával, hogy az alkalmazottak ismerjék a felsővezetékek helyét.

Elkészült a világ leggyorsabb MTZ traktora: 100 km/h fölötti végsebesség!

2024. szeptember 26. 09:40

Az orosz Alexander Maljar olyan versenygépet faragott egy piros, 1997-es MTZ-80 modellből, amely a leggyorsabb MTZ traktornak számít a világon.

D-vitamin hajtja az új Fendt traktort

2024. szeptember 23. 11:10

Elkészült a Fendt tisztán elektromos hajtású e100 Vario traktorának új, normál nyomtávú, 90 LE-s változata.

Hazánkba is megérkeztek a mezőgazdasági robotok - Naïo agrobotok a magyar földekre

2018. március 6. 08:34

Egy Naïo agrobot jelenleg nem olcsó beruházás, hiszen a viszonylag kis darabszám miatt a legegyszerűbb mezőgazdasági robot is 26 ezer euró, tehát nagyjából 7-8 millió forint.

Gyomirtás automatikusan, minimális herbiciddel - Bemutatkozik az ecoRobotix pont-permetező robot

2018. október 26. 07:15

A svájci start-up cég olyan pont-permetező robotot fejlesztett ki, amivel a gazdálkodók herbicidköltségei jelentősen csökkenthetők.

Mezőgazdasági drónok és robotok a koronavírus elleni küzdelemben

2020. március 14. 09:33

Azokon a helyeken ahol járművek nem használhatók, korábban 4-5 dolgozó órákon át végezte a fertőtlenítést. Most a drónok és robotok együttes alkalmazásával a 7836 m2 terület csupán 5 perc alatt lepermetezhető.

Gépfejlesztési trendek az Agritechnica kiállításon

2017. november 30. 07:37

A növénytermesztés területén használható robotok a kísérleti stádiumból elérkeztek a prototípus állapotba.