13℃ 2℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Gépinfo

Februári szinten a mezőgazdasági pótkocsi-piac

Agrofórum Online

Októberben 96 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 20 százalékos csökkenés 2018. azonos időszakához képest – derült ki a Datahouse adatiból.

A két évvel ezelőttihez képest azonban 5 százalékos a plusz. Egy éves alapú összehasonlításban idén a júliuson kívül csak a március hozott pluszt és az is csak 2,5 százalékost. Augusztusban 27, szeptemberben pedig 16 százalékos volt a mínusz, igaz ezek még mindig elmaradnak a júniusi 42 százalékos zuhanástól. Márciustól szeptemberig egyébként mindig száznál több új mezőgazdasági pótkocsi kelt el, de ez most megszakadt azzal, hogy négy hiányzott a 100 darabhoz. Utoljára februárban adtak hasonlóan alacsony számban pótkocsikat, akkor 97-et helyeztek forgalomba.

Októberben is a március óta piacvezető Fliegl nyerte az eladási versenyt, 23 darabbal és 24 százalékos piaci részesedéssel végeztek az élen. A Pronar 10 darabja a második, míg a Brantner 8 pótkocsija a harmadik helyhez volt elég az elmúlt hónapban. A Metal-Fach, a Farmtech, a Joskin, az Agrogép és a Zaslaw került be a havi első nyolcba. A kilencedik helyen négy márka végzett holtversenyben, mindenki három pótkocsit adott el. Ezen márkák közé a ZDT, az Oehler, a Palms és a Bagodi Mezőgép tartozik.

A teljes idei eladásokat nézve az első négy helyen a Fliegl, a Pronar, a Metal-Fach és az Agrogép áll, az előző hónaphoz hasonlóan. A Joskin azonban megelőzte az Oehler márkát és feljött az ötödik helyre. A tízes lista a 7. helytől azonban változatlan, Meprozet, Zaslaw, Farmtech és Labinprogres sorrend alakult ki.

Tömegkategória szerinti bontásban toronymagasan a 10 és 30 tonna közöttiek vezetnek 934 darabbal, ami 74 százalékos piaci részesedés. A 3,5 és 10 tonna közöttiekből 205 darabot, a 0,75-3,5 tonnásakból 83, a 30 tonna felettiekből 32, a 0,75 tonna alattiakból pedig csupán 7 darabot adtak el 2019-ben eddig.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Napi 150 hektárral végzett a Horsch gigantikus direktvetőgépe, a gazda nem hitt a szemének

2025. október 18. 16:10

Tarlóba és szántott földbe egyaránt tökéletesen vet a német Horsch direktvetőgépe, amelyről most egy gazda is megosztotta a tapasztalatait.

Hatalmas bejelentés az MTZ-től, piacokat rabolnak ezzel a döntéssel

2025. október 17. 16:10

Az egykori szovjet (ma fehérorosz) traktormárkával kapcsolatos hírek még mindig megdobogtatják a magyar gazdák szívét.

Zöld színre vált a híres kék mezőgépmárka, a kínai tőke mindent megváltoztatott

2025. október 16. 13:10

A csődtől mentette meg a Rabe munkagépgyártót a kínai Zoomlion, amely teljesen a maga képére formálja a patinás német márkát.

Lenyűgözte az amerikaiakat ez az új kukoricabetakarító adapter

2025. október 13. 16:10

Éles körülmények közt mutatta be 8 soros kukoricabetakarító adapterét az olasz Capello, a kényes amerikai piac sem talált benne kifogást.

Fliegl eszközök támogatják a Rábaköz egyik legnagyobb telephelyét

2023. november 24. 17:10

A Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. jogelődje 1949 novemberében jött létre, amely két község területén (Dör és Rábapordány) gazdálkodott kb. 2800 ha területen. A jelenlegi Zrt. 2001 januárjában alakult újjá, viszont a cég fő profilja mindig is az állattartás volt. Két állatfaj tenyésztésével foglalkoznak: tejelő szarvasmarha és sertés. A Zrt. az elmúlt évtizedekben folyamatosan fejlesztett, modern technológia és korszerű gondolkodás jellemzi gazdálkodását.

Három hónap után magára talált mezőgazdasági pótkocsipiac

2019. augusztus 10. 08:03

Júliusban is a március óta piacvezető Fliegl nyerte az eladási versenyt, 43 darabbal és 18 százalékos piaci részesedéssel végeztek az élen.

Gazdaságos szerves és hígtrágya-kijuttatás a Fliegl új fejlesztéseivel

2023. január 26. 07:29

Idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját a Fliegl magyarországi üzeme.

Erős láncok a hatékony és univerzális munkavégzés érdekében

2021. június 15. 09:39

Az 1993 óta Abdán működő Fliegl német gyárában egy új termék született, melynek premierje a 2021-es NAK Szántóföldi Napokon látható. A láncos tárcsás borona a talaj megmunkálást modernizálja, amely a 21. századi európai talajművelési kultúrában egy igazi innovációként törhet utat magának.