Gépinfo

Harminc új traktorral vonultak végig Gyergyóditrón

https://hargitanepe.ro/

Mintegy harminc vadonatúj traktor felvonulása keltett feltűnést a székelyföldi Gyergyóditró utcáin múlt hétvégén. A Pro Economica Alapítványnál sikeresen pályázó ditrói és orotvai gazdák köszönték meg ily módon a magyar államtól kapott támogatást.

Korábban azt tervezték Ditróban, hogy ha mind a hetven, a Pro Economica Alapítványhoz benyújtott pályázat nyer, akkor egész napos rendezvényen mutatják be a korszerű mezőgazdasági gépeket. Erre viszont a világjárvány miatt nem volt alkalom. Leleményességből azonban nincs hiány a községben. Ha rendezvényt szervezni nem is lehet, egy felvonulással mutatták be büszkeségeiket a gazdák.

Majdnem harminc traktor vonult fel a község nagyobb utcáin, mindegyik székely zászlóval díszítve. Sokakat kicsalt a kapu elé a látvány, hangos dudaszóval üdvözölték a kíváncsiskodókat a járművek vezetői. A traktorokon kívül még több tucat munkaeszköz és tenyészállatok is érkeztek a községbe, ezeket is kiállították.

Az eseményeken a község polgármestere, Puskás Elemér is részt vett. A helyi önkormányzat ugyanis komoly részt vállalt a pályázatban, minden gazda kérését (hivatalos iratokat) az intézmény állította össze.

– A Pro Economica Alapítvány pályázata iránt nagy volt az érdeklődés Ditróban, valószínűleg azért is, mert vállaltuk, hogy díjmentesen összeállítjuk az iratcsomót. Több mint hetven gazda kért ebben segítséget, mindegyikük pályázata támogatást nyert. A mai nap folyamán meg tudtuk az így szerzett gépeket mutatni, és ezzel szeretnénk köszönetet is mondani a magyar kormánynak, a Pro Economica Alapítványnak és az RMDSZ-nek a Ditrónak nyújott segítségért – fejtette ki az elöljáró. Hozzáfűzte: itt van Ditró mezőgazdasági ereje, és az önkormáznyatnak hozzá kell járulnia, direkt vagy indirekt módon, hogy ez erősödjön.

– Hargita megyében mi vagyunk a második legtöbbet pályázók, és az egyedüliek, ahol mindenkinek díjmentesen készült el a pályázata a községházán, erre büszke vagyok – adott hangot elégedettségének Puskás Elemér.

Kilencvennégy gép érkezett most Gyergyóditróba a gazdaságfejlesztési program révén: traktorok és a felszerelésükhöz tartozó eszközök. Többnyire Arbos traktorokat vásároltak, teljesítményük 25 és 110 lóerő között mozog, ezek mellett nagyon sok bálázót, utánfutót, vetőgépet, szippantótartályt és etetőkocsit, illetve néhány kisebb, födmegmunkálást végző eszközt is beszereztek. A teljes felszerelés értéke meghaladja a 800 ezer eurót.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Nagy erejű elektromos Fendt traktor született, már javában dolgoznak vele

2024. március 15. 14:10

A prémium márkák közé sorolt német Fendt egyik forgalmazója érdekes újdonsággal kísérletezik. 205 LE-s, tisztán elektromos hajtású erőgéppel bővítették a kínálatukat, és az eddigi tapasztalatok bátorítóak.

Tojásokon gördült a Case IH nagytraktor

2024. április 1. 12:10

Vajon egy ember vagy egy 26 tonnás nagytraktor fejt ki nagyobb nyomást a talajra? Egy erre vonatkozó kísérlet nagy meglepetéssel járt.

Trendek a traktorfejlesztésben

2020. január 6. 12:38

Az Agritechnica kiállítás egyik célja a legújabb fejlesztési eredmények bemutatása. A traktorgyártók által kiállított modellek (sorozatgyártású, koncepció) tanulmányozása lehetőséget ad a fejlesztési trendek elemzésére.

Új traktorok készülnek a Kioti boszorkánykonyhájában

2024. április 29. 08:10

Az RX40-es család a Kioti RX20-as szériájának egyfajta frissítése. Ebből is két modell létezik egyelőre, az RX6640 (66 LE) és RX7340 (73 LE).