Gépinfo

Nagy erejű elektromos Fendt traktor született, már javában dolgoznak vele

Agrofórum Online

A prémium márkák közé sorolt német Fendt egyik forgalmazója érdekes újdonsággal kísérletezik. 205 LE-s, tisztán elektromos hajtású erőgéppel bővítették a kínálatukat, és az eddigi tapasztalatok bátorítóak.

Az Electric 700 Vario névre keresztelt traktor igazából nem a gyártó, hanem a holland Agromec vállalat projektje. Első pillantásra nem különbözik a hagyományos, dízelüzemű változattól – egészen addig, amíg a frontra fel nem veszi a hatalmas akkumulátorcsomagot.

A német agrarheute mezőgazdasági szakportál annak járt utána, hogyan sikerült ilyen nagy teljesítményű elektromos masinát előállítani, illetve az bírja-e a teljes napos munkavégzést. A Fendtről egyébként tudjuk, hogy a legnagyobb gyártók közül ők helyezik majd piacra az első elektromos traktorokat 2024 második felében. Ez lesz a keskeny nyomtávú, 107 LE-s e100 Vario.

Partnerük, a mezőgépforgalmazással foglalkozó holland Agromec viszont messzebbre jutott, legalábbis ami a teljesítményt illeti, hiszen a 6. generációs Fendt 720 Vario erőgépet sikerült akkumulátorokról működővé átalakítania.

Véleményük szerint a módosítás nem érint fontos dolgokat, a beszerelt komponensek, sőt még a súlyeloszlás is változatlan marad. Meghagyták a fokozatmentes váltót is, akárcsak a változó áttételű VarioActive kormányzást.

A hathengeres dízelmotort viszont természetesen kidobták, de az elektromos erőforrás ugyanúgy 205 LE leadására képes, illetve ugyanazt a TLT-hajtást biztosítja, mint az eredeti Fendt.

Az Electric 700 Vario gép 70 kWh-s saját akkuval rendelkezik, a leglátványosabb eleme ugyanakkor a fronthidraulikára helyezett ECE akkumulátorcsomag. Ez már 140 kWh kapacitású, és a traktor csak munka közben használja, míg vonuláskor az említett kisebbet. Az ECE csomag egy óra alatt tölthető fel teljesen, és használattól függően 1–5 óra folyamatos munkát tesz lehetővé.

Az Agromec 2022-ben készítette el az első Electric 700 Vario változatot, és azóta már egy kisebb „flottát” helyeztek üzembe, bátorító tapasztalatokat szerezve.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Jó évet zárt az európai traktorpiac

2018. március 21. 15:17

2017-ben 161 235 traktoreladást regisztráltak Európa 30 országában, így az európai traktorpiac 12,8%-os növekedést ért el a 2016-os magas szinthez képest.

A Massey Ferguson bemutatja az MF 5M szériát – 6 árbajnok típus 95 és 145 lóerő teljesítmény között  

2024. október 28. 15:10

Az MF 5700 M sorozat sikerére építve az új, megbízható és hatékony MF 5M sorozat számos teljesítményt növelő, gyárilag beépített funkciót tartalmaz.

Nagy húzás: egyforma áron értékesítik az új Sonalika traktorokat egész Indiában

2024. április 4. 13:40

Meglepő döntésre szánta el magát az indiai Sonalika, amely a legújabb traktorát ugyanazon az áron adja a hatalmas ázsiai állam egész területén. Ez nem egyszerű marketingfogás, hanem leginkább az esélyegyenlőség biztosításáról szól.

Egy piros traktor a legnagyobb teljesítményű erőgép

2024. február 17. 10:10

Mit válasszanak az európai gazdák, ha a legerősebb traktorra vágynak? Ennek járt utána játékos listájával egy német mezőgazdasági szaklap.