Növénytermesztés

Több magyar gabonafajtát honosítanának meg Székelyföldön

Agrofórum Online

Kísérleti jelleggel vetettek el jó hozamú magyar gabonaféléket Nyikómalomfalva és Gyergyóditró határában.

Kísérleti jelleggel vetettek el jó hozamú magyar gabonaféléket Nyikómalomfalván, ahol szeretnék meghonosítani a fajtákat. A Gyulafehérvári Caritas és a Debreceni Agrártudományi Egyetem közös kezdeményezésére jött létre a kutatás.

Jó hozamú magyar búzát, árpát, tritikálét és takarmányborsót – összesen kilenc fajtát – vetettek el egy nyikómalomfalvi, valamint egy gyergyóditrói gazda földjén – tájékoztatott a Debreceni Agrártudományi Egyetemmel közösen megszervezett projektjükről Sinka Arnold, a Gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési programjának székelyudvarhelyi vezetője.

Rámutatott, a tanintézet jó eredményekkel kísérletezett az említett növényekkel Karcagon, ahol hasonló talajminőségi viszonyok vannak, mint térségünkben. „Nekünk fontos, akár érzelmileg is, hogy magyar vetőmagfajtákat használjunk ezen a vidéken” – fogalmazott Sinka Arnold. Hozzátette, a Debreceni Agrártudományi Egyetem vállalja, hogy szakmai tanácsokkal látja el a gazdákat, nemcsak a kísérlet idején, hanem a későbbiekben is segítene nekik.

Udvarhelyszéken Sinka Lajos malomfalvi gazda húsz áras területén vetették el a gabonafajtákat. A gazda elmondta, a mezőgazdaságban dolgozóknak egyik legnagyobb gondja, hogy nem tudják, milyen magokat vásárolnak a piacon, mivel gyakoriak az átverések. Ha megfelelően fejlődnek majd a kísérleti jelleggel elültetett fajták, akkor azokat forgalmazni is lehet, így a gazdák biztosan tudnák, mit vásárolnak.

Sinka Arnold elmondta, a debreceni egyetemmel közösen szeretnének létrehozni egy gazdasági technikumot, ami hiánypótló képzés lehetne a térségben. „Azok a gazdák, akik most aktívan dolgoznak a szakmában, eléggé hályogkovács módjára tevékenykednek” – fogalmazott. A projekt megvalósítása érdekében egyeztetni fog Hargita Megye Tanácsával, illetve a helyi önkormányzattal.

(szekelyhon.ro)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Hihetetlen módon kezelték az öntözővizet, negyedével többet termett tőle a búza

2026. október 7. 09:10

Meglepő és eddig ismeretlen módszerrel sikerült Kínában számottevő hozamnövekedést elérni többféle növénykultúrában is. Az édesburgonya esetében a termés megduplázódott.

Gazda vélemény: Változtatni kell a szántóföldi gazdálkodáson

2026. október 6. 16:10

Kiszáradnak a területek, csökken a terméshozam: A jövőben víztakarékosabb talajművelésre és humuszképződésre van szükség.

Új irányt vesz a szója nemesítése: az aszály ellen is segíthet

2026. október 4. 07:10

Mélyebbre hatoló gyökérzetű szóját fejlesztenek amerikai kutatók. A cél a jobb vízhasznosítás és a talaj szénkészletének növelése.

Kétéves mélypont közelében a szójabab ára

2024. január 12. 09:10

Főleg csökkenő árakat lehetett látni a terménypiacikon a csütörtöki kereskedési napon. Chicagóban a búza 1,1 százalékkal, a kukorica 0,1 százalékkal, a repce pedig 0,9 százalékkal lett olcsóbb, a szójabab enyhe, 0,1 százalékos drágulása kivételt jelentett. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a repce kurzusa pedig stagnált.

Többrétű védelem a gabonában

2018. június 28. 07:20

Magyarországon a gabonatermesztésben hosszú távú sikert a minőségre törekvő intenzívebb technológia alkalmazásával tudunk elérni.

25 euró lesz az orosz exportadó a búzára, de csak februártól

2020. december 15. 06:41

Az exportadót tonnánként 25 euróban (30,4 dollárban, mintegy 8850 forintnyiban) állapítják meg február 15. és június 30. között.

A víz és a terményfertőtlenítés kapcsolata

2026. október 2. 08:10

A túl sok és a túl kevés víz egyaránt gondot okozhat a terménytárolás és -fertőtlenítés során. De hol van az egyensúly?