Gépinfo

Kompakt mindenesek: itt vannak az új TYM traktorok

Agrofórum Online

Kompakt és sokoldalú, 68–75 LE-s traktorokkal jelentkezett a dél-koreai TYM, amely pár éve különös figyelmet szentel a nyugati piacok igényeinek.

A dél-koreai TYM traktorok Magyarországon is elérhetők, elsősorban az ültetvényes kategóriában. A TongYang Moolsan Co. Ltd vállalatot (ennek rövidítése a TYM) 1951-ben alapították, és ma már Észak-Amerikától Európán át Ázsiáig forgalmazzák a gépeiket.

2020-tól új fejezet nyílt a gyártó életében, jelentős átalakuláson ment keresztül, hogy a vásárlók, forgalmazók és részvényesek elvárásainak is még inkább megfeleljen. Az első lépést az új úton a T25-ös, illetve a 7-es szériájú (115–127 LE-s) traktorok jelentették, de a fejlesztés azóta sem állt meg.

Legutóbb az új 4-es szériával rukkoltak elő a dél-koreaiak, ez kétféle (68/75,3 LE-s) multifunkciós erőgépet kínál a gazdáknak. A meghajtásról teljesen új fejlesztésű, Stage V besorolású, négyhengeres, 2,9 literes Deutz TCD2.9L4 motor gondoskodik, javított károsanyag-kibocsátással.

A hátsó függesztőmű (1937 kg, illetve 2320 kg) és az opcionális homlokrakodó emelési kapacitásán javítottak, és komfortosabbá vált a fülke is, illetve az abban dolgozó kezelő munkája a joystick-irányítás révén. A T68 és T78 típusjelzésű gépek alapfelszereltségként fűtéssel és klímával is rendelkeznek.

A megnyerő külsejű traktorok 24/24-es, illetve 16/16-os váltóval szereltek, maximális sebességük 40 km/h. Az üzemanyagtartály 70, illetve 90 literes, a TLT 540/750/1000 fordulatokon működhet. A hidraulikaszivattyú teljesítménye 61,1 l/perc.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Dögös mindenes Fehéroroszországból: MTZ/Belarus 1523 traktor

2023. december 4. 08:10

Felfrissített külsejű MTZ/Belarus 1523-as traktort mutatott be közösségi oldalán a fehérorosz gyártó. A háborús szankciók – úgy tűnik – eddig sem a gyár, sem pedig az ország gazdasági teljesítményét nem vetették vissza számottevően.

Mindenkit lenyűgözött a Steyr újjáélesztett, legendás traktorsorozata

2023. december 19. 16:10

A Steyr Plus traktorok a közelmúltban kerültek piacra, és agresszív, vonzó megjelenésükkel rögtön meghódították a gazdák szívét. Most egy formatervezési díjat is bezsebeltek.

A John Deere 9R traktorok 2019-es változatai

2018. július 30. 07:15

Első alkalommal ajánlanak 3,05 méter nyomtávú 9470RX, 9520RX, 9570RX és 9620RX szériájú gumihevederes traktorokat 76,2 cm és 91,4 cm hevederszélességgel.

Gépbemutató: Massey Ferguson 3700 AL széria rugózott híddal

2020. április 12. 07:38

Az új, modern mellsőhíd rugózás „nagytraktoros” kényelmet hoz a kis-univerzális szegmensbe.