4℃ 1℃
december 1. Elza, Natália, Blanka, Bonita
Gépinfo

Különleges modellváltozattal ünneplik a Seat Ibiza 40. születésnapját

Agrofórum Online

Anniversary Limited Edition néven limitált darabszámú különleges modellváltozattal ünnepli mára ikonná vált modellje, az Ibiza 40. évfordulóját a Seat.

Az Ibiza szigetéről elnevezett modellcsalád fordulópontot jelentett a vállalat sikereinek történetében, amelyből öt generációja során 1984 óta összesen több mint hatmillió példányt értékesített.

Az Seat Ibiza első generációja volt a márka első olyan modellje, amelyet már nem egy fő technikai partner közreműködésével, hanem saját, illetve olyan partnerei szaktudásával fejlesztett ki, mint Giorgetto Giugiaro a külső formavilág, a Karmann a belső dizájn, valamint a Porsche a hajtásrendszer terén. 

Ikonná vált 

E sorozat már 1984-es bemutatkozása óta mércéül szolgálhatott a piacon, miközben a Seat márka azon sikerei előtt is utat nyitott, amelyek során járműveit világszerte értékesítő, globális vállalatként igyekezett megerősíteni pozícióját.

„Az ikonná vált Ibiza sikere azt is jelentette, hogy néhány országban már a márkanevet megelőzően is ismerték ezt a modellt. A Seat márka jelenleg történetének legjobb termékkínálatával rendelkezik, és erősebb, mint valaha – hangsúlyozta Wayne Griffiths, a SEAT vezérigazgatója. – A félvezetőbeszerzés jelentette kihívások mérséklődésével eladásaink 24 százalékkal nőttek 2023-ban, kiszállításaink pedig elérték a 288 400 darabot.”

Új színek

A Seat Ibizia limitált felszereltségű csomaga az Anniversary Limited Edition új színekkel, valamint új könnyűfém keréktárcsákkal és dizájnelemekkel készül.

A B-oszlop lézergravírozott lesz, de a küszöbléceknél nem jelezték külön, hogy lézergravírozott lenne.

Exkluzív textilbevonat

Az autó külső megjelenését karosszériája exkluzív Grafén szürke árnyalata és 18 col peremátmérőjű Cosmo-szürke könnyűfém keréktárcsái, valamint a B-oszlopain feltűnő „Anniversary Limited Edition” lézergravírozott feliratok teszik egyedivé.

A beltér különlegességei az exkluzív textilbevonatú kagylóülések – amelyek a dinamika és a kényelem új szintjét kínálják az elöl helyet foglalóknak –, az ajtók és a középkonzol új, matt sötét alumínium felületei, valamint a küszöblécek lézergravírozott „Anniversary Limited Edition” felirata.

A Seat Ibiza Anniversary Limited Edition 2024 első negyedévétől kapható.

(Fotó: Seat)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Őrült tesztet hajtottak végre Finnország havas-jeges útjain, döbbenetes eredménnyel

2025. november 29. 13:10

Érdemes kifejezetten téli abroncsokat beszerezni a traktorokhoz? Egy friss finnországi teszt után ez nem lehet kérdés.

Újra meglepték a világot a kínaiak, nem akármilyen gépújdonsággal rukkoltak elő

2025. november 28. 13:10

Hibrid betakarítógéppel jelentkezett a kínai Zoomlion az Agritechnica kiállításon, egészen érdekes műszaki megoldásokkal.

Kompakt, bikaerős motorral jelentkezett a Bosch, örülhetnek a traktorgyártók

2025. november 26. 13:10

Kifejezetten a mezőgazdaság igényeire szabta új elektromos motorját a Bosch – jöhetnek az elektromos traktorok!

Ez az elektromos traktor mindent tud, amit a hagyományosak, egy meglepetést is elrejtettek benne

2025. november 23. 13:10

Az elektromos hajtás lehet a traktorgyártás jövője, de már a jelenben is találkozhatunk néhány ígéretes koncepcióval.

40 éves az Austro Diesel

2022. május 18. 15:37

A vállalat 1982 óta jelent mércét az ügyfélközpontúság, illetve a megbízhatóság terén, ami a professzionális tanácsadásban, kiemelkedő szervizszolgáltatásban és az évtizedes együttműködésben ölt testet.

Megállíthatatlan: JAGUAR önjáró silózók 50 éve a CLAAS-tól

2023. november 12. 09:10

A CLAAS a JAGUAR 60 SF 1973-as bevezetésével megalapozta a példátlan sikertörténetét az önjáró silózók szegmensében.

Kereken 2 millió Basildonban legyártott traktornál jár a New Holland

2024. július 24. 13:40

1989-ben érték el az egymilliós mérföldkövet, majd három és fél évtized alatt újabb egymillió traktort gyártott a New Holland.

30 éves a MEGOSZ

2021. november 1. 08:36

A Mezőgazdasági Gépgyártók Országos Szövetsége megalakulásának 30. évfordulója alkalmából 2021.10.19-én jubileumi ünnepséget tartott Lajosmizsén, ahol a meghívott mintegy 150 vendég előadásokat és köszöntőket hallgatott meg.