Gépinfo

Megfelelő képzés nélkül szabadítjuk rá a modern technológiát az állattenyésztésre

Agrofórum Online

Az állattenyésztésben is az automatizálásé a jövő, de csakis megfelelő szintű oktatással társítva – erről beszélgettünk az Inter-Mix Kft. képviselőjével az AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon.

Negyed évszázada van jelen a piacon az Inter-Mix Mezőgazdasági Kereskedelmi Kft., amely elsősorban a borjúnevelésben és a termelő állatok takarmányozásában használható termékeket forgalmaz, de tevékenysége kiterjed az egyéb mezőgazdasági, kertészeti gépek kereskedelmére, szervizelésére és alkatrész-ellátására is.

Gépkereskedelmi üzletáguk 2005-ben indult a holland Trioliet takarmánykeverő-kiosztó kocsik forgalmazásával. Az idei AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon szintén egy ilyen berendezés kicsinyített modellváltozata jelentette a standjuk legfeltűnőbb részét.

„Az automata etetőrendszerek iránt egyre nagyobb az érdeklődés Magyarországon is, jelenleg két ilyen működik idehaza. Az egyik kétrobotos rendszer, 1100 állatot etet négy istállóban, ami szinte egész Európában egyedülálló” – emelte ki Tornyi Tamás, az Inter-Mix műszaki vezetője.

Igyekezett néhány tévhitet is eloszlatni, például azzal kapcsolatban, hogy a fejő-, almozó- vagy takarmányozó robotok esetében a munkaerőkiváltást szokták a legtöbben előnyként kiemelni, ám ez csak részben igaz.

„Vannak olyan aspektusok, amelyekről nem igazán beszélnek: lehet, hogy az ilyen rendszerekhez nem kell három műszakban etetős vagy rakodógép kezelő kolléga, elég olyan, aki a konyhát feltölti. Viszont minden műszakban legalább egy olyan embernek ott kell lennie, aki nagyon profin ért a géphez, mert a felhasználói szintű hibák elhárítása komplikált feladat” – mutatott rá Tornyi Tamás.

Meglátása szerint nemcsak az állattenyésztés küszködik a megfelelően kvalifikált szakemberek hiányával, de az üzemeltetés és a szerviz is. Nem egyszerű tehát az ágazatra „szabadítani” a modern technológiákat, és a kiutat a magasabb szintű állami oktatás jelentené, hiszen csak így képezhető olyan munkaerő, amely hosszú távon is képes az önálló hibamegoldásra.

„Gondot jelent a magas fluktuáció is, mire valakit betanítunk, és igazán értene a rendszerhez, az esetek nagy részében már tovább is áll. Ugyanakkor hiszek abban, hogy az automatizálásé a jövő, de – hangsúlyozom – csakis megfelelő szintű oktatással. Nem jó, ha az iskolában 20–40 évvel ezelőtti technológiákról hallanak a fiatalok” – emelte ki a műszaki vezető.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Ha gépet adna el vagy venne: TRADUS már magyarul is

2018. május 8. 07:02

Újabb, online globális gépkereskedői piactér érhető el magyar nyelven, elindult a TRADUS magyar nyelvű változata is.