Gépinfo

Menet közben kaptak lángra a bálák a pótkocsin – a gépkezelő még időben tudott reagálni (VIDEÓ)

Agrofórum Online

A traktor kezelője épp hazafelé tartott a munkából, amikor valamitől lángra kapott a bálák teteje.

A nyári időszakban gyakran hallani arról, hogy az aratás utáni tarló lángra kapott. Ilyenkor, ha rossz a széljárás, csak nagyon nehezen tudják megfékezni a tűzoltók a lángokat, emiatt pedig könnyen lehet, hogy a még a mezőn lévő bálák is leégnek. Ezt éppen sikerült megúsznia a videóban látható brit földművesnek, de a hazafelé tartó utat már nem.

A felvételt még szeptember 1-jén töltötték fel a YouTube-ra, amin jól látszik, hogy a rakomány teteje először csak füstölt, majd nem sokkal később már lángra is kapott. A mögötte haladó traktoros próbálta figyelmeztetni a jármű sofőrjét, de már hiába, mire észbe kapott, szinte a teljes pótkocsi lángolt. Egyetlen szerencséje, hogy a traktort sikerült idejében leakasztani, így az nem égett le az utánfutóval együtt.

Hogy pontosan mitől keletkezett a tűz, azt nem lehet tudni, valószínűleg az egyik keresztbe futó, rosszul szigetelt vezeték lógott le annyira, hogy hozzáérhetett a bálához, és egy szikra pedig belobbantotta az egészet. Mindenesetre ebből is látszik, miért olyan veszélyes egy tűz a learatott földeken.

(HVG)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nyúzópróbának vetették alá a Parkside szerszámokat – vajon milyen minőség áll mögöttük?

2025. december 28. 09:10

Árban szinte verhetetlenek, de vajon a minőséget tekintve mennyit érnek a hazánkban is elterjedt Parkside (barkács)szerszámok?

Megverheti a kínai utánzat a prémium német láncfűrészt? Egy tesztből kiderült

2025. december 26. 09:10

Könnyen melléfoghatunk, ha egy prémium termék olcsó „hasonmását” választjuk, hiszen az alacsony ár nyilván gyengébb minőséget takarhat. De valóban ez a helyzet?

Váratlan újdonsággal léptek elő a kínaiak, alaposan meglepték vele a piacot

2025. december 24. 09:10

A válsághelyzetek mindig új szereplők, „trónkövetelők” felbukkanását segítik elő, így van ezt most a traktorpiacon is.

Erősen titkolózik a John Deere, elképesztően nagy dobásra készülhetnek, van is egy tipp rá

2025. december 21. 16:10

Valóban új traktor készült a John Deere boszorkánykonyhájában? Ha igen, akkor miért nem leplezték le az Agritechnica kiállításon? Ez a kérdés foglalkoztatja most a fél világot.

Lengyel pótkocsi a legnépszerűbb a gazdák körében

2018. június 6. 10:38

Az év első öt hónapjában összesen 687 mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, derült ki a Datahouse adatiból.

2020-ban is Fliegl győzött a mezőgazdasági pótkocsipiacon

2021. január 8. 11:20

Az egész éves alapú összehasonlításban 2020-ban 1402 mezőgazdasági pótkocsit adtak el, ami a koronavírus jelentette nehézségek ellenére csupán 2,2 százalékos mínusz 2019-hez képest.

Újra bővült a mezőgazdasági pótkocsik értékesítése

2022. november 11. 06:38

Idén eddig összesen 1676 pótkocsi talált gazdára, ami 20,8 százalékkal több, mint a tavalyi esztendő első tíz hónapos összesített adata.

Negyedével esett vissza a mezőgazdasági pótkocsipiac

2019. május 8. 13:02

Áprilisban is az egy hónapja piacvezető Fliegl nyerte az eladási versenyt. Huszonöt darabbal és 19 százalékos piaci részesedéssel végzett az élen.