Gépinfo

Minden elektromos kisteherautóját megújítja a Stellantis

Agrofórum Online

A Stellantis nem kevesebb, mint tizenkét új modellt mutatott be a speciálisan szervezett „Haszonjárművek Ambíció Napján", lényegében három-három jármű tartozik négy márkához.

A kibővített európai régióban a Stellantis piaci részesedése az elektromos haszongépjárművek piacán már meghaladja a 40 százalékot. Ez az első alkalom, hogy egy gyártó egy mozdulattal átpozicionálja teljes furgonportfólióját – mondta Xavier Peugeot, a Stellantis haszonjárművek üzletágának alelnöke.

„Nem csak egy új modellt hozunk, hanem három új modellcsaládot – kompakt, közepes és nagy furgonok tartoznak ide.” Az elektromos hajtásláncok második generációja 2023 végén érkezik, és nem igényel kompromisszumot a hasznos teher vagy a raktér tekintetében a belső égésű motorral szerelt furgonokhoz képest.

Annak ellenére, hogy a Stellantis új kiadásról beszél, lényegében mindegyik a meglévő modellek átdolgozott változata. A kompakt furgonok az Opel/Vauxhall Combo, a Citroën Berlingo, a Peugeot Partner és a Fiat Doblo négyese.

Az új kompakt furgonok akár 330 kilométeres hatótávolságra is képesek, ez 50 kilométerrel több, mint korábban.

Egy „új” 50 kWh-s akkumulátort használnak az energiatároláshoz. A kompakt kisteherautók mindegyike azonos hajtású, főként a speciális jellemzők tekintetében különböznek egymástól. Az Opel például mátrix LED-es fényszórókat kínál a legjobb láthatóság érdekében, a Peugeot az i-Cockpit-jét, a Fiat pedig a „Magic Cargo”-val kínál nagyobb rugalmasságot a raktérben, a Citroën pedig különleges komfortülésekkel csábítja majd a vásárlókat. A kínálat négy karosszériaváltozatot, két hosszúságot és akár 780 kilogramm hasznos teherbírású változatot tartalmaz.

Egy osztállyal feljebb is négy új modell jön ismerős néven: Opel/Vauxhall Vivaro, Citroën Jumpy, Fiat Scudo és Peugeot Expert. A dizájnt körös-körül felfrissítették, belül pedig új pilótafülke kapott helyet, tíz hüvelykes kijelzővel és a korábbinál nagyobb tárolóhellyel.

A hajtásrendszerben nincs változás, a motor teljesítménye továbbra is 100 kW. Az akkumulátor energiatartalma 50 vagy 75 kWh marad. A hatótáv így „csak” 20 kilométerrel nő és ezzel 350 kilométer. Alternatív megoldásként létezik az üzemanyagcellás elektromos hajtás is, amely három hidrogéntartállyal és egy akkumulátorral állítólag akár 400 kilométeres hatótávot is elérhet.

A Stellantis szerint mindössze öt perc alatt lehet megtankolni a járműveket. Hat karosszériatípus van ebben az osztályban, és a jövőben három helyett csak két hosszúság (a 4,60 méter hosszú kikerült a kínálatból), akár 1,4 tonna hasznos teherbírás vagy 6,6 köbméter raktér érhető el.

A nagy furgonok szegmensében az elektromos hajtások második generációja érheti el a legnagyobb ugrást. Ez vonatkozik a Fiat Ducatóra, az Opel Movanóra, a Citroën Jumperre és a Peugeot Boxerre. A Stellantis még ebben az évben bemutatja a Ram Pro Master BEV amerikai verzióját is.

A jövőben a nagy elektromos kisteherautók hatótávolsága a WTLP szerint akár 420 kilométer is lehet – korábban papíron 280 kilométer volt a maximális hatótáv.

Ezt egy 110 kWh-s akkumulátor teszi lehetővé – a 37 és 70 kWh-s változatokat törölték. Az akkumulátor 150 kW-ig tölthető, így a nulláról 80 százalékra gyors töltés „kevesebb, mint egy órát vesz igénybe”. Egy 200 kW-os motor váltja fel a korábbi 90 kW-os villanymotort, 400 Nm nyomatékkal.

2024 közepétől a nagy furgonok is megkapják a hidrogénhajtás adaptált változatát, amely akár 500 kilométeres hatótávolságot is kínál, illetve rövidebb tankolási időt, mint az akkumulátoros elektromos modellek töltési ideje.

Az eddigiekhez hasonlóan a nagyméretű furgonokat négy hosszban és három magasságban kínálják, amelyek akár két tonna hasznos teherbírást vagy 17 köbméter rakteret biztosíthat. A portfólió hét karosszériaváltozatot tartalmaz, köztük egy speciális szállítási változatot a jövőbeni szállítási szolgáltatásokhoz – számolt be az Electrive. 

A három termékcsalád minden modellje gyárilag legalább 18 asszisztens rendszerrel, továbbfejlesztett kapcsolódási funkciókkal rendelkezik. Az elektromos „Power Take Off” funkció arra szolgál, hogy lehetővé tegye más elektromos fogyasztók működtetését az akkumulátorról.

(Kép: Peugeot, Opel)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

XC40 Recharge: itt a legelső tisztán elektromos Volvo-modell

2019. október 26. 05:38

A többszörösen díjnyertes, rendkívül népszerű XC40 kompakt szabadidőjárműre épülő XC40 Recharge a legelső a tisztán elektromos Volvo-modellek sorában.

A New Holland bemutatta ültetvénytraktorainak legújabb koncepcióját

2021. december 5. 07:36

A New Holland Agriculture, a CNH Industrial tagja felvillantotta a jövőt, amikor bemutatta legújabb, innovatív ültetvény koncepciótraktorát (Straddle Tractor Concept).

A Ford évente félmillió elektromos pick-up gyártását tervezi

2023. április 9. 05:36

Az új gyár építésének tavalyi megkezdése óta a Ford már elindította egy új generációs elektromos pick-up fejlesztését T3 kódnéven, amelyet 2025-től a BlueOval City-ben gyártanak.

Szagtalan, zajtalan rakodóval rukkolt elő a Manitou

2023. december 21. 15:10

Egyre terjed a tisztán elektromos hajtás a mezőgazdaságban, a Manitou is a közelmúltban mutatta be zéró-emissziós, szinte zajtalanul működő rakodógépét.