Gépészet

Atlis XT pick-up: nagy tervek, sok bizonytalanság

Agrofórum Online

Meglehetősen sok a bizonytalanság akörül, hogy az Atlis át tud-e állni egy elektromos pick-up kezdőmodellel az autógyártásra, de a terv minden esetre meglehetősen ambiciózus. Ezen a területen a cég bizonyosan hátrányból indul. 2016-ban alapította a vállalatot Mark Hanchett, aki az előző évtizedet az Axon Enterprise Inc. vezetőjeként rendészetben használatos eszközök és testkamerák fejlesztésével töltötte. Autógyártásban nincs tapasztalata a cégnek, nincs ügyfelük és eddig nincs bevételük sem.

Eddig valamivel több mint 5 millió dollárt gyűjtöttek össze. Legalább több tízmillióra lesz még szükség a tervezett XT pick-up gyártásának megkezdéséhez. A tervek szerint az autó akár 500 mérföldes, azaz 800 kilométeres hatótávolsággal és 15 perces töltési idővel büszkélkedhet majd. A vállalat szerint több mint 30 000 ember jelezte már letét nélküli foglalását.

Az Atlis azt tervezte, hogy valamikor 2020-ban kezdik meg a gyártást, de a Covid-19-re és a finanszírozás hiányára hivatkozva visszavonták ezt az ütemtervet. Most azt állítják, hogy 2021-ben 100 XT gyártása történhet majd meg, az eladások várhatóan 2021 legvégén kezdődnek el, feltételezve azt, hogy további 25 millió dollárt gyűjtenek még össze befektetőktől. Jelenleg befektetőket keresnek elsősorban. A gyorsan fejlődő akkumulátortechnológia kulcsfontosságú annak érdekében, hogy megkülönböztessék magukat a zsúfolt piacon. Az elképzelés egy villámgyors, 1,5 megawattos töltőállomás.

Forrás: Atlis Motor Vehicles

Az előzetes adatok szerint az autó 480, illetve a már említett 800 kilométeres hatótávolsággal lesz kapható. A teljesítmény 600 lóerőnek felelhet meg az Atlis XT-ben, amelybe egy meglehetősen nyomatékos elektromotor kerülhet majd. A hasznos terhelhetőség is nagyon széles skálán mozog, a 2,7 tonnától egészen 7,7 tonnáig terjed. Utóbbi adat messze túlmutat a hagyományos pick-upoknál megszokottól. Az óránkénti 192 kilométeres végsebesség is magas adat. Az árlista 45 000 dollárnál indul és a legjobb jellemzőkkel rendelkező változatért 78 000 dollárt kérnek majd, ha sikerül megvalósítani a projektet és ténylegesen beindul a gyártás Ohióban.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkentett menetszámban, költségtakarékosan termel egy magyar biogazdálkodó a Väderstad gépeivel

2026. október 14. 12:10

Szabályos „flottát” hozott létre Väderstad gépekből egy magyar biogazdálkodó, aki nem véletlenül tette le voksát a svéd márka mellett. Megbízható munkaeszközökre tett így szert a vetés és talajművelés, gyomszabályozás terén.

Az öreg MTZ-t is felokosította a svéd robotkormányzási rendszer, magyar gazda számolt be a hatalmas előrelépésről

2026. október 9. 13:10

Egy öreg MTZ-be és egy modernebb John Deere traktorba is automata kormányzási rendszert szereltetett egy Fejér megyei gazda, aki most megosztotta velünk a tapasztalatait.

Massey Ferguson 7S széria – 6 hengeres erőgépek már 109.990 EUR + áfától, jó felszereltséggel!

2026. október 9. 12:10

A vörös gyártó 7-es számmal kezdődő szériái mindig is hathengeres motorral és olyan tulajdonságokkal voltak ellátva, amelyek révén kiváló univerzális erőgépekké váltak a 150–220 lóerős kategóriában.

Elpusztíthatatlan trágyaszóró univerzális használatra: Farmtech Megafex

2026. október 6. 13:10

Megtorpantak a harmadik negyedévben a magyarországi pótkocsi-értékesítések, amelyek terén a szervestrágyaszórók a piac viszonylag szűk, de annál fontosabb szegmensét jelentik.

A Ford évente félmillió elektromos pick-up gyártását tervezi

2023. április 9. 05:36

Az új gyár építésének tavalyi megkezdése óta a Ford már elindította egy új generációs elektromos pick-up fejlesztését T3 kódnéven, amelyet 2025-től a BlueOval City-ben gyártanak.

Fernando Alonso Toyota Hiluxot tesztelt

2019. március 30. 04:37

A Toyota Gazoo Racing versenypilótája, a Hosszútávú Világbajnokságban csapatával egy 1000 lóerős hibrid elektromos versenygéppel élen álló Fernando Alonso egy kétnapos tesztet bonyolított le a Dakar-győztes Toyota Hilux versenygéppel március 27-28-án.

Gépinfo Képgaléria

Rossz hírek érkeztek az elektromos pick-up gyártótól

2021. május 28. 05:39

az Endurance modell termelése ebben az évben még korlátozott lesz, és a legjobb esetben a vállalat 2200 teherautóval szembeni terveinek felét tudja teljesíteni.

Ezeket szeretjük: Suzuki Vitara, Ford Ranger és Ford Transit

2019. február 12. 05:47

A hazai újautó-piac bővülés folytatódik. Idén januárban összesen 11 722 személyautót és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba.