Gépinfo

Nagyban játszik a Solis, egyszerre 5 új traktorszériával rukkolt elő

Agrofórum Online

Európai stílust és japán minőséget ígér az indiai Solis az új traktorszériáival, amelyekből rögtön 5-öt is bemutatott az év végéhez közeledve.

Az indiai International Tractors Limited (ITL) Solis és Sonalika néven forgalmazza a 16–125 LE közötti teljesítménytartományba tartozó kompakt traktorait. Magyarországon is régóta jelen vannak, az Odisys Bt. 2014 óta számít a nagyvállalat hivatalos hazai forgalmazójának.

Az ázsiai gyártó kapcsán ismert, hogy igyekszik mindig „nagyban játszani”. Jelen esetben például rögtön 5 új traktorszériával rukkoltak elő, mégpedig azzal a céllal, hogy 3 éven belül megduplázzák a globális eladásaikat.

Az újdonságok között szerepel a Solis SV széria is, amelyek az indiai gyártó elektromos modelljeit takarják. Ezen kívül az S, a C, a H, valamint az N sorozat tagjai jelentek meg a kínálatban, amelyekről összességében azt lehet elmondani, hogy kiemelkedő műszaki tartalmat takarnak, és igen szigorú károsanyag-kibocsátási normáknak tesznek eleget.

Az 5 új széria leleplezésére látványos show keretében került sor Indiában, amint az a cikk végén lévő videóban is látható. Sushant Sagar Mittal, az ITL ügyvezetőjének elmondása szerint 8,5 milliárd indiai rúpiát fektettek az új üzemük technológiai fejlesztésébe, valamint további 1,5 milliárdot költöttek kutatás-fejlesztésre, hogy piacra dobhassák az új traktorokat (egy indiai rúpia jelenleg 4,24 forint).

Az ITL úgy véli, erőgépei egyesítik az európai stílust a japán minőséggel, ezáltal szerte a világon versenyképes választások lehetnek. Ami az újdonságokat illeti, az S sorozat 16–125 LE-s traktorokat foglal magában, ezáltal a nagyobb változatok könnyebb szántóföldi munkákra is alkalmasak.

A C sorozat tartós és erőteljes, Stage V emissziós szintű motorokkal szerelt, a H sorozat tagjai a hidrosztatikus átvitellel és páratlan kezelői kényelemmel tűnnek ki, míg az N sorozat szőlő- és gyümölcsültetvényekbe ideális. Az elektromos SV variáns kiváló nyomatékkal rendelkezik, és nagy előnye, hogy gyorstöltővel már bő 3 óra alatt 100 százalékra tölthetők a kiürült akkumulátorai.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Ha gazdálkodó a lakberendező - Menő bútorok veterán traktorokból

2018. április 24. 05:56

Minibár a benzines kannából, asztal és bárpult a motorháztetőből, szék a traktorok üléséből, asztali lámpa John Deere tartozékokból.

Aknára is hajthat a Steyr golyóálló traktora

2024. május 4. 12:10

A gyártó egyelőre két Terrus CVT modellt alakított át páncélozott fülkésre, és nem titkoltan a NATO-tagországok piacait célozza meg velük.

Idén is megszervezik a nemzetközi traktorhúzó versenyt

2023. június 19. 17:01

Az idei nemzetközi traktorhúzó versenyt és nemzeti amatőr traktorhúzó bajnokságot augusztus 11-13. között rendezik meg Hajdúböszörményben a Hajdúsági Expo, Mezőgazdasági és Ipari Kiállítás és Vásár részeként - jelentették be hétfői sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Bemutatták a Valtra első, ötödik generációs traktorcsaládját

2020. augusztus 30. 06:38

Az új traktorok sokoldalúságát a svájci zsebkéshez hasonlították, mivel a homlokrakodójukkal jól használhatók a gazdasági udvar feladataihoz, ugyanakkor a szántóföldi és a szállítási képességeik is kiválóak.