Gépinfo

Négy ok, ami miatt a gatyánk rámegy az elektromos autó javítására

Agrofórum Online

Az elektromos autók fenntartása alapvetően olcsóbb, mint a hagyományos robbanómotoros autóké. Viszont ha balesetben sérülnek, a javítás sokba kerülhet.

Egy német biztosítócég a saját kutatásai alapján – hiszen a biztosítók számára is zsebbe vágó lehet – úgy számolja, hogy az elektromos autók javításának költsége a hasonló kategóriájú benzin- vagy dízelüzemű járművekhez képest körülbelül 30-35%-kal magasabb. Ennek a jelenségnek négy alapvető oka van.

Mi teszi drágábbá a javítást?

Egyrészt az esetleg károsodott akkumulátorok hibájának azonosítása, javítása vagy cseréje hatalmas összegbe kerülhet. Másrészt a nem működő elektromos autók javítása nehézkes. Sokszor egy balesetet követően annyi ideig tart, mire a szerviz foglalkozik velük, hogy végeredményben javíthatatlanná válnak. Harmadrészt az elektromos autót javító műhelyek hosszú határidőkkel dolgoznak, negyedrészt az óradíjuk is magas.

Egységesíteni kell az eljárásrendet

Annak érdekében, hogy ez a helyzet megváltozzon és a költségek csökkenjenek, a biztosítási ágazat elvárja a gyártóktól, hogy az akkumulátorokat a balesetektől védjék, már a tervezéssel. Fontos az is, hogy közvetlenül a baleset utáni állapotukat felmérjék. És nem utolsósorban szükséges olyan iránymutatásokat kidolgozni, amelyek gazdaságilag és környezetvédelmi szempontból is fenntartható eredményt jelentenek, ha az akkumulátorokat javítani vagy részlegesen akár cserélni kell.

A balesetes elektromos járművek javításához is olyan szempontok kidolgozása szükséges, amivel egységesíteni lehet a folyamatot. Ez környezetvédelmi érdek is. Hiszen bár az elektromos autók fogyasztása alacsony és az áruk is megfizethető, az emberek mégis kevésbé választják majd őket, ha rájönnek, mennyibe fáj nekik a szervizelés.

Ugyanakkor a biztosítócég a tanulmányában arra is rámutatott, hogy az elektromos autók tulajdonosai 5-10%-kal kevesebb balesetet okoznak, mint a benzin- vagy dízelüzem autóké.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új motorról suttognak a Fendt háza táján, ez új korszakot hoz el

2025. november 8. 13:10

Az ötödik generációs Fendt 800 Vario traktorokba már az új AGCO Power CORE80 motorok kerülnek, amelyek kiemelkedő teljesítményűek, miközben hihetetlenül takarékosak.

"A gép nem váltja ki az embert, csak jobb döntésekhez segíti" – Interjú a mesterséges intelligenciával

2025. november 7. 07:10

A mesterséges intelligencia nemcsak adatokat elemez, hanem döntéseket is segít. Interjú a jövő egyik legizgalmasabb „agrárszereplőjével”.

Egy nem szokványos vetőgép, amit kisebb gazdaságoknak érdemes kipróbálniuk

2025. november 6. 16:10

3 métertől 12 méterig terjedő változatokban egyaránt elérhető az a holland munkagép, amelyet takarónövények, repce, lóhere és fűmag vetéséhez ajánl a gyártó.

Megremeg a föld az új nagytraktor alatt, hihetetlen, mennyi lóerőt préseltek bele

2025. november 4. 16:10

Egyre-másra érkeznek a nagy bejelentések a november közepi Agritechnica kiállítás előtt, most a Case IH is elkápráztatta a gazdatársadalmat.

Februárban jön az elektromos autóra igényelhető támogatás

2024. január 12. 15:10

A hazai gazdasági társaságoknak lehetőségük lesz tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához vissza nem térítendő állami hozzájárulásra pályázni – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.

700 km-es hatótáv egy elektromos családi autótól? Igen!

2025. január 30. 14:40

Gyakorlati körülmények között, ráadásul autópályán, 130 km/h-val haladva teljesítettek két rátöltéssel 1000 km-t egy Peugeot E-3008-assal.

A Ford felfüggeszti az F-150 Lightning elektromos pickup gyártását

2024. november 20. 12:10

A Ford elektromos autók részlege jó ideje veszteségeket termel. 6 hétre fel is függesztik az elektromos kisteherautójuk gyártását.

Győri motorokkal mutatkoztak be a világnak az új Audi e-tron S-modellek

2020. március 16. 07:17

Az Audi e-tron S-modellek világszerte az első sorozatgyártásba kerülő elektromos autók, amelyeket három motor hajt. Hajtásuk két különböző aszinkronmotor koncepciójára épül, amely már az e-tron modellcsalád gyártásának kezdetekor a tervek között szerepelt.