Gépinfo

Örök életűnek tervezett csévélődobos öntözőberendezés a BAUER-től

Agrofórum Online

Nincs pihenő Baklanov Szandra kolleginánk számára, aki beszáguldja a hannoveri Agritechnica 40 hektáros kiállítási területét ezekben a napokban. Megérkezett a BAUER Hungária Kft. standjához is.

Hegedűs Attila, a BAUER Hungária Kft. ügyvezetője a legújabb csévélődobos öntözőberendezésüket mutatta meg neki, amely a Rainstar E szérianevet viseli. Nem teljesen újdonság, csupán a koronavírus-járvány miatt korábban nem kapott méltó figyelmet, ezért a vállalat most ismét prezentálja a nagyközönségnek.

„A tavalyi aszályos év is rámutatott arra, hogy az öntözést nem lehet figyelmen kívül hagyni, biztonságos növénytermesztés csak így valósítható meg” – húzta alá Hegedűs Attila, kiemelve azt is, hogy minden gépüket „örök életűnek” tervezik, és ezt az is bizonyítja, hogy Magyarországon is szép számmal üzemelnek még 40-45 éves berendezések.

Az idehaza 20–25 százalék közötti piaci részesedéssel rendelkező BAUER cég 800 négyzetméteren van jelen az Agritechnicán, és a stand harmadát az öntözéstechnikai gépek foglalják el.

Az említett Rainstar E széria rengeteg technikai újdonsággal van felvértezve, például az alváz előkészített a légfékberendezés fogadására (ez Nyugat-Európában már előírás), míg a szervizt eltolható takaróborítás könnyíti meg. Az új tervezésű, masszív, 50 méteres konzollal akár 72 méteres szórási sávszélességet is fel lehet venni.

Minden további információ a videóban:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Forradalom a traktorok alatt: jönnek az okos abroncsok

2025. július 13. 11:10

Az agrár gumiabroncspiac 2025-ben világszerte eléri a 7 milliárd dollárt, Európában 2,3 milliárdot – fenntarthatóság és IoT vezérli a jövőt.

100 éve mozgásban – jubileumot ünnepel a Kramer

2025. július 9. 14:10

A mezőgazdasági és építőipari gépek egyik legismertebb európai gyártója, a Kramer idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját.

Töretlenül nő a kereslet az akkumulátoros gépekre

2025. június 7. 14:10

Egyre népszerűbbek Magyarországon is az akkumulátoros kerti gépek és a robotfűnyírók – a Husqvarna szerint a piac szárnyal.

50 éves a Fliegl: fél évszázada a mezőgazdaság szolgálatában! 

2025. június 3. 11:10

Érzelem, innováció és közösség: így ünnepelt együtt a Fliegl család és partnerei a cégcsoport fél évszázados történetét.

Megújult öntöződob és okos trágyakezelés

2020. január 31. 15:01

Könnyebben kezelhető lett a Bauer népszerű csévélődobos öntözője, és a jól ismert FAN szeparátorok is komplett felügyeleti rendszert kaptak.

Gépészet Videó

Egyedi fúvókavezérelt Center-Corner öntőzőberendezés

2018. október 1. 09:07

A BAUER cég öntözőgépeket, gyorskapcsolású öntözőcsöveket, szivattyúkat valamint hígtrágyakezelő és kijuttató berendezéseket gyárt már több mint 80 éve.

Változtatható intenzitású öntözés Solton – a stabilitás és gazdaságosság kulcsa a VRI

2023. november 29. 10:10

Borbély Istvánt látogattuk meg Solton, aki Bács-Kiskun megye északi-nyugati szélén, a Duna partján gazdálkodik családi cég formájában.

Pünkösdirózsa- és zöldségtermesztés a Csizmadi Farmon – Jól tervezhető és irányítható öntözés Bauerrel

2024. április 29. 17:40

A 300 hektáron elterülő gazdaság területeiből 120 hektárt öntöznek, mely így 120 hektár intenzív zöldségtermesztést jelent.