Gépinfo

Piros színű John Deere traktor került piacra, az ok rendkívüli

Agrofórum Online

Mély jelentéstartalma van a John Deere márka zöld-sárga festésének, ezért ettől csak nagyon indokolt esetben térnek el.

Az amerikai John Deere a világ egyik legnagyobb mezőgépgyártó vállalata. 2024-ben az éves nettó árbevétele meghaladta a 7 milliárd dollárt, erre az esztendőre pedig 5–5,5 milliárd dollárt prognosztizáltak. Az óriásvállalat egyik legnagyobb gyártóüzeme a németországi Mannheimben található, amely 1956 óta működik, és napjainkban csak innen évi 40 ezer traktor kerül ki a világ piacaira.

A John Deere híres zöld-sárga festése nem a véletlen műve. A legelterjedtebb magyarázat szerint a zöld a frissen kelő növények színére utal, míg a sárga az érettekére, ezzel kívánják hangsúlyozni, hogy a gépeikkel a talajműveléstől és vetéstől a betakarításig a gazdák mellett állnak.

Ettől a színvilágtól indokolt esetben azonban néha eltérnek. Németországban például a közelmúltban megjelent az utakon egy olyan John Deere 6R 250-es (vagyis „alapból” 250 LE-s) traktor, amely egyedi módon piros fényezést kapott. Nem véletlen, a masinát ugyanis a wiesmoori tűzoltóság használja, márpedig a feltűnő vörös festés náluk is kötelező előírás. Tüzek, árvizek és más katasztrófahelyzetek esetén ez vonul ki a helyszínre.

A leírás szerint ez a verzió már 301 LE-s, és feltehetőleg azért kellett megizmosítani, hogy a szállított 12 ezer liter víz, valamint a 6000 l/min teljesítményű szivattyú működtetése se okozzon neki gondot. Ezzel a felszereltséggel egyébként a traktor óránként 3 millió liter víz megmozgatására lett képes, ami például árvizek, vagy elárasztott pincék esetében jól jöhet a víz kiemeléséhez.

A piros erőgép olyan extrákat is kapott, mint a hóeke, hogy akadálytalanul eljuthasson a célig téli útviszonyok közt is. Emellett innovatív, integrált homokzsáktöltő rendszerrel is ellátott, amely révén a gátszakadások, heves esőzések során képesek a gyors cselekvésre. 410 literes oltóhab-tartálya szintén egzotikum.

A felszerelést 3 vízágyú, 500 literes fronttartály, valamint 80 méteres kábelcsörlő teszik teljessé, de az eszköztár lényegében bármikor bármivel bővíthető. A traktor akár 120 cm mély vízfolyásokon is probléma nélkül át tud haladni.

Itt a piros John Deere tűzoltósági traktor:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Videón a legújabb John Deere R700-as vontatott permetező!

2020. december 14. 08:18

Nagy teljesítmény, maximális hasznos üzemidő és a lehető legalacsonyabb üzemeltetési költség. Ezek azok a tényezők, amire Önnek igazán szüksége van új permetezőgép esetén. Tekintse meg videón az új John Deere R700-as vontatott permetezőt, amely a precíziós növényvédelem zászlóshajója a kategóriájában!

Profitált a John Deere az amerikai segélyprogramból

2020. május 26. 05:37

A John Deere profitált abból a segélycsomagból, amelyet az Egyesült Államok kormányzata nyújtott az amerikai termelőknek azért, hogy megbirkózzanak az új típusú koronavírus terjedése miatti válságos helyzettel.

Új John Deere 6155M traktor kihagyhatatlan akcióban!

2021. február 3. 09:40

Most egyedülálló akció keretében vásárolhat új John Deere 6155M traktort, csupán a meghatározott készlet erejéig! Az akciós ár mellett számos szolgáltatásunkkal állunk az Ön rendelkezésére a gépéletút teljes ideje alatt, legyen szó finanszírozásról, biztosításról, oktatásról, szervizről vagy éppen alkatrészről.

9 literes, etanolhajtású motoron dolgozik a John Deere

2023. október 4. 09:40

A környezetterhelés csökkentése az elsődleges célja a John Deere óriásvállalatnak, amely a novemberi Agritechnica mezőgazdasági kiállításon egy 9 literes, etanolhajtású motorkoncepciót mutat be a nagyközönségnek.