Gépinfo
Gépinfo

Robotok robotoltak Hajdúnánás határában – döbbenetes látvány

Robotok robotoltak Hajdúnánás határában – döbbenetes látvány

Agrofórum Online

Aki először lát a földeken dolgozó autonóm gépeket, az minden bizonnyal döbbenetes élményként éli át. Ezt érezhették sokan a hajdúnánási Öko Expón is a napokban.

Immár a negyedik Öko Expo Kiállítás és Konferenciára került sor szeptember 8–9-én Hajdúnánás határában. Az egyébként is tarka, változatos programot gépbemutató színesítette a Verestenger tanyán, ahol mezőgazdasági robotokat is láthattunk munka közben.

A dán FarmDroid cég termékeit a kecskeméti forgalmazó evo-Farming Kft. hozta el a hajdúsági rendezvényre. A FarmDroid a világ első olyan vállalata, amely teljesen autonóm módon működő vető- és gyomirtó robotot fejlesztett ki. A gépeik környezetkímélő módon, CO2-semlegesen segítenek a gazdáknak a termesztésben, ráadásul jelentős számú humán munkaerőt is kiváltanak.

Az Öko Expón rögtön két ilyen autonóm masinát is láthattunk. A „hangosabbik” a Robotti 150D volt, amelyet még hagyományos dízel-erőforrások, két darab 75 lóerős Kubota motor hajt. Az egyik a hajtásért és az emelőműért felelős, a második pedig a TLT-csonkot hajtó hidraulikaszivattyút üzemelteti. Hárompont-függesztéssel, kardánhajtással rendelkezik tehát, mint egy normál traktor.

Mivel a Robotti 150D kevesebb, mint a felét nyomja egy hasonlóan fejlett traktorhoz képest, így az alacsony súly csökkenti a talajtömörödés és a talaj szerkezeti károsodásának kockázatát.

Aki ott volt a helyszínen, az láthatta, hogy a gép a környezetében lévőkre sem jelent veszélyt: rendelkezik szenzorral, amely az eléje kerülő akadályokat érzékelve megállítja a robotot, illetve vannak úgynevezett másodlagos biztonsági eszközei is, mint az érintésre érzékeny ütköző, és az 5 darab vészleállító gomb.

A Robotti 150D lényegében egy eszközhordozó, amely különféle szerszámokkal szerelhető fel. A bemutatón forgóborona dolgozott a kerekek közt, magágy minőségű talajt készítve, és még a munkasebessége is elfogadható volt.

A csendesebbik gép „tetejét” egy hatalmas napelempanel alkotta, kizárólag az termeli a működéshez szükséges elektromos energiát. Nappal annyi áramot képes előállítani és tárolni, hogy utána a folyamatos éjszakai munkavégzés se okozzon gondot számára.

Ez a FarmDroid FD20 automata vető- és gyomláló robot, amely GPS-technológia segítségével, precíziós módon veti el a növényeket, precíziós egyedi helymeghatározással. Ezt követően mind a sorok között, mind a sorokban mechanikai gyomirtást végez, biztosítva a tábla hatékony, pontos és vegyszermentes gondozását.

A gép 0,1 cm-es pontossággal tudja, hová vetette el a magokat, és így képes precíz gyomirtásra, vagyis a kultúrnövényt és a gyomokat nem a színük alapján különíti el, mint más gyártók gépei. Csapadék esetén felfüggeszti a munkavégzést, és csak akkor indul újra, ha már kellően száraz a talaj.

A FarmDroid FD20 maximális munkaszélessége 3 méter, így 20 hektáros területméretig nevezhető ideális választásnak. Maximális sebessége automata módban 950 m/h, és cukorrépa, hagyma, sárgarépa, cékla, spenót, repce, valamint különböző gyógynövények és fűszernövények esetében is jól használható. A robot tömege 900 kg akkumulátorokkal együtt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb legenda veszíti el V8-as motorját

2024. július 17. 12:10

A Toyota Land Cruiser 2007 óta gyártásban lévő 4,5 literes, V8-as dízelmotorja eshet áldozatul a környezetvédelmi normáknak.

Gigantikus vesékkel érkezik az új BMW X3-as

2024. július 15. 14:40

A BMW X3-as még dinamikusabb, még inkább prémium, mint elődei. És a legkorszerűbb plug-in hibrid hajtáslánccal is megvásárolható.

Új Kubota forgóborona: magágyat készít, és akár vet is, nincs előtte akadály

2024. július 11. 14:40

A Kubota PH3001F széria rengeteg beállítási lehetőséget biztosít a kezelő számára, hogy az adott körülményekhez optimális módon igazodhasson.

Tizennégy százalékos pluszban a pickup-piac

2024. július 11. 09:10

Az elmúlt hónapban 14 644 jármű kapott rendszámot az előző kategóriákban. 2022. júniushoz képest 31 százalékos pluszt mutatnak az adatok.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: felerősödött a peronoszpórás fertőzés a szőlőültetvényekben

2023. június 21. 08:40

Június utolsó dekádjára a nyárias meleg, fülledt idő a jellemző. A nappalok kifejezetten melegek, 30 °C körüliek, éjszakánként sem hűl le a hőmérséklet 15 fok alá. A jelentős hőmérsékleti különbség miatt erős az éjszakai harmatképződés, de reggelente gyors a felszáradás. A jelenlegi nyári meleg, megfelelő vízellátás mellett gyors fejlődést biztosít a melegigényes növények számára. A kórokozók terjedése kissé lelassult, viszont a kártevők aktivitása megnőtt.

Energiamegtakarítás alacsony emissziójú üveggel

2023. május 17. 15:18

Az olyan üveg, amely kombinálja az AR-bevonatot és az alacsony-e bevonatot, körülbelül 22%-kal több energiát takaríthat meg – derült ki a wageningeni UR Greenhouse Horticulture kutatásából.

Módosult a kertészeti gépbeszerzési pályázat

2019. január 16. 12:33

Több ponton változott a „Kertészet korszerűsítése- Kertészeti gépbeszerzés támogatása” című felhívás.

2024 kertészeti trendjei

2024. január 2. 11:10

A Kew Gardens egy világhírű növénykert és botanikai kutatóállomás London délnyugati részén. Céljuk, hogy véget vessenek a kihalási válságnak, segítsenek egy olyan világ megteremtésében, ahol a természetet védik, értékelik és fenntartható módon kezelik. Lássuk, ők milyen trendeket jósolnak 2024-re!