Gépinfo

„Szerintem a mezőgépész a világ legfontosabb szakmája” – A piliscsabai Suttyók nyerték a MEGFOSZ versenyét

Agrofórum Online

Május 24-én, a NAK Szántóföldi Napokon rendezték meg a MEGFOSZ Legyél Te is mezőgépész országos szakmai bajnokságának egyik tavaszi fordulóját. 20 csapat, mintegy 100 versenyző közül az előválogatón legjobban szereplő négy gárda mutathatta meg tudását Mezőfalván. A piliscsabai Szakma gyöngyei, a jánoshalmai Szakembörök és a pápai Mezős 5-ös csapat előtt végül a szintén piliscsabai Suttyók nyerték meg a négy feladatból álló versenyt.

VIDEÓ:

„A tanárunk biztatására indultunk el a versenyen. Sokat kellett minket noszogatni, de végül csak összejött. A verseny során egy Manitou rakodógépet kellett üzemeltetnünk, ami során egy olajoshordót mozgattunk meg. Utána egy Claas kombájn napi karbantartását végeztük el, amit két elméleti feladat követett” – mondta el a győztes csapat egyik tagja, Sipos Márton. Beszélgetésünk során kiemelte, hogy szerinte a mezőgépész a világ legfontosabb szakmája, elvégre az embereket etetni kell. „Ezt valakinek meg kell tenni, úgyhogy ezek mi leszünk”

Az elméleti feladatok során a mezőgépész diákoknak végig kellett járniuk a kiállítás és a gépbemutató területét, ahonnan különböző adatokat kellett gyűjteniük, valamint a legkreatívabb feladat a versírás volt – természetesen a mezőgépész szakma szeretetéről…

„József Attila Mama című versét egy kicsit átköltöttük a saját hangulatunkba, suttyósra. A csapat úgy döntött, hogy én olvassam fel, mert én szoktam konferálni. Szerintem jól sikerült” – mesélte a fiatal mezőgépész tanuló csapata verséről, ami az Agrofórum videójában meg is hallgatható.

A mezőfalvai döntő nyertes csapata a Pap-Agro Kft. által felajánlott telephely-látogatáson vehet majd részt, valamint a versenyzők ajándékcsomagokat kaptak a MEGFOSZ-tól, annak tagjaitól, valamint az MKB Pénzügyi Csoporttól. A Legyél Te is mezőgépész verseny országos döntőjét ezúttal is Budapesten, a januári AgrárgépShow-n rendezik meg.

Eredmények:

1. helyezett
Suttyók
(AM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskolája és Kollégiuma – Piliscsaba)
– Viga László
– Sipos Márton
– Jónás Zsombor
– Majzik Bence
– Ballabás István
Felkészítő tanár: Börzsönyi Gábor

2. helyezett:
Mezős 5-ös
(Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium – Pápa)
– Zsebő László
– Szücs Dániel
– Kiss Marcell
– Pócza Attila
– Göncz Gergő
Felkészítő tanár: Takács Gábor

3. helyezett:
Szakembörök
(AM ASZK, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium – Jánoshalma
– Nénai Kristóf
– Iván Dominik
– Hajagos Gergely
– Tassi Krisztián
(- Nyúl Roland)
Felkészítő tanár: Zámbó Gábor

4. helyezett:
Szakma gyöngyei
(AM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskolája és Kollégiuma – Piliscsaba) – 41 pont
– Szabó Andor
– Holop Beáta
– Déli Gábor
– Békési Viktor
– Pete Ádám (Varga Mihály)
Felkészítő tanár: Börzsönyi Gábor

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Megnyitotta kapuit a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow

2020. január 23. 11:54

Megnyílt a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban szerdán.

Több mint húszezeren voltak kíváncsiak a NAK Szántóföldi Napokra

2023. június 9. 09:10

Több mint húszezer látogatóval, sikeresen lezajlott a 2023. június 7-8-i NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva.

Az Európai Mezőgép Forgalmazók Szövetsége (CLIMMAR) Budapesten tartotta kongresszusát

2022. október 14. 09:40

A rendezvényen mutatták be a szervezet új arculatát, ami egyben az új célok megfogalmazásával is járt, 15 országból 43 szakember regisztrálta magát a kongresszusra.

Csütörtöktől NAK Szántóföldi Napok És Agrárgépshow - Mezőfalván

2019. május 21. 08:13

A NAK és a MEGFOSZ közös erővel, május 23-24-én rendezi meg az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását. A III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőfalvára most is ingyenes a belépés.