Gépinfo

Traktorral a suliba – akár Magyarországon is követendő példa lehetne

Agrofórum Online

Figyelemfelkeltő szokásként traktorral mennek iskolába a diákok néhány amerikai megyében. Sokan ott is a mezőgazdaságból élnek, és ezt fontosnak tartják megmutatni.

Az amerikai Virginia államban lévő Fort Defiance főiskola és S. Gordon Stewart középiskola diákjainak egy része nem mindennapi módon jár suliba: traktoron. No, nem pótkocsin viszik őket, hanem maguk vezetik az erőgépeiket.

Igazából csak egyetlen ilyen dedikált napjuk van egy évben (ez a Menj traktoron az iskolába! nap – Drive Your Tractor to School Day), de feltehetőleg azt sem nézik ki a többiek, aki ebből rendszert csinál. A cél az, hogy minél több diák megismerje a mezőgazdaságban használt technikákat, és ne idegenkedjen ettől az életformától.

A szokás egyre több oktatási intézményben dívik az Egyesült Államokban, a diákok pedig igazán kitesznek magukért. Nemcsak kisgépeken, fűnyíró traktorokon, de akár óriási, gumihevederes monstrumokon is hajtanak az iskolába (lásd a lenti videót).

A mezőgazdaság a megélhetésünket jelenti. Ezt mindig észben tartom, és jó érzés néha megmutatni a suliban, hogy mivel is foglalkozom, és az apám mivel töltötte az egész életét

– nyilatkozta érzelgősen az egyik megkérdezett diák.

Azon a környéken, Augusta megyében az agrárium a húzóágazat, a növénytermesztés és állattenyésztés is fontos jövedelemforrásnak számít. Zömmel férfiak dolgoznak benne, így nem meglepő, hogy az S. Gordon Stewart középiskolába is csak egyetlen lány ment a kiemelt napon traktoron.

Szeretném egyértelműen megmutatni, hogy a nőknek is van keresnivalójuk a mezőgazdaságban. Csak azért, mert milliónyi srác foglalkozik vele, még nem jelenti azt, hogy egy nő ne vezethetne traktort

– jelentette ki önérzetesen a fiatal hölgy.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Jó évet zárt az európai traktorpiac

2018. március 21. 15:17

2017-ben 161 235 traktoreladást regisztráltak Európa 30 országában, így az európai traktorpiac 12,8%-os növekedést ért el a 2016-os magas szinthez képest.

Gépbemutató: Massey Ferguson 3700 AL széria rugózott híddal

2020. április 12. 07:38

Az új, modern mellsőhíd rugózás „nagytraktoros” kényelmet hoz a kis-univerzális szegmensbe.

Erősebb önjáró permetező, precízebb direktvetőgép, ÁTK-pályázathoz való traktorok

2025. január 17. 08:10

Számos újdonság a permetezőgépektől a traktorokon át a rakodógépekig a szegedi székhelyű SZEGÁNA Kft. termékválasztékából.

Új francia traktor születik, el akarják hagyni belőle a sebességváltót

2024. március 6. 10:10

Tisztán elektromos hajtású, sebességváltó nélküli traktor kifejlesztésén dolgozik egy francia start-up cég, a masina 160 LE leadására lesz képes.