27℃ 14℃
június 21. Alajos, Leila
Gépinfo

Váltakozó mélységben szántó eke érkezik a Lemkentől

Agrofórum Online

A német Lemken óriási standdal képviselteti magát „hazai pályán”, vagyis a hannoveri Agritechnica mezőgazdasági kiállításon. Ahol láthatunk tőlük egy izgalmas kezdeményezést is: ez a Carbon Farming eke.

A Lemken egyike a legrégebbi mezőgépgyártó vállalatoknak, 1780-ban alapították, de már a szabadalmaztatott váltvaforgató ekéjük is közel egy évszázada jelent meg a kínálatukban. És ha már eke: az utóbbi időben sok kritika éri a forgatásos talajművelést Magyarországon, pedig azt még a szakemberek is elismerik, hogy alkalmanként – nagy mennyiségű növényi maradvány, vagy makacs kártevők, kórokozók jelenléte esetén – szükség lehet az eke használatára.

Részben a kritikákra ad választ a Lemken Carbon Farming Plough (vagyis Carbon Farming eke) koncepciója, amelyet a Leibniz Mezőgazdasági Tájkutató Központtal (ZALF) közösen fejlesztett ki. A téma iránt érdeklődők számára a német gyártó egy külön részt is elkerített az Agritechnicán felállított standján.

Röviden kifejtve, egy olyan újfajta ekéről van szó, amely alkalmas a melioratív művelésre, vagyis a talajtömörödés felbontására, ezáltal pedig a talaj minőségének javítására. A munkagép eketestjei a speciális kialakításuk révén váltakozó mélységben, lényegében két rétegben dolgoznak, minden második ekebarázdában olyan mélyebb „lyukakat” hoznak létre, ahová humuszban gazdag termőtalaj kerül.

A megoldás segít megőrizni a talajban kötött szén-dioxidot, illetve meggyorsítja a további humuszképződést. A felszántott, humuszszegény alsó talajrétegek összekeverednek a felső talajjal, és a termésből származó szén bevitelével már rövid távon humuszban gazdag talajt képeznek.

A terméshozamot is növelő eljárás hasznosságát már az 1960-as években kimutatták, de csak most került ismét napirendre az alkalmazásának szükségessége. A módszer 5–10 évente a fő művelési irányra átlósan megismételhető, ezáltal válik igazán hatékonnyá. Az ilyen munkára alkalmas új Lemken eke 2024 közepétől lesz elérhető.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Töretlenül nő a kereslet az akkumulátoros gépekre

2025. június 7. 14:10

Egyre népszerűbbek Magyarországon is az akkumulátoros kerti gépek és a robotfűnyírók – a Husqvarna szerint a piac szárnyal.

50 éves a Fliegl: fél évszázada a mezőgazdaság szolgálatában! 

2025. június 3. 11:10

Érzelem, innováció és közösség: így ünnepelt együtt a Fliegl család és partnerei a cégcsoport fél évszázados történetét.

Újabb innovációs díjat nyert az AMAZONE

2025. május 4. 13:10

Az AMAZONE 2025-ben sorozatban másodszor nyerte el a stern Innovációs Díjat, megerősítve vezető helyét a mezőgazdasági technológiában.

AXIÁL-NEXT márkanévvel erősítik a digitális átállást        

2025. május 2. 13:10

A magyar gépforgalmazó óriás vállalat egységes márkaként vezeti be digitalizációs megoldásait, AXIÁL-NEXT néven.

Elképesztő ütemben fejlődik a Lemken és a Krone közös autonóm gépe

2024. március 27. 08:10

Nem kérdés, hogy az autonóm gépek jelentik a mezőgazdaság jövőjét, egyrészt a nagyobb hatékonyság elérése, másrészt pedig a máris égető munkaerőhiány miatt. Két német nagyágyú, a Lemken és a Krone is összefogott ezen a téren.

LEMKEN Korund kombinátorok az ANDEST-2005 Kft-től!

2021. február 16. 10:09

A ráfordítások csökkentése és a szükséges munkaműveletek időben történő elvégzése érdekében sok gazdálkodó olyan passzív művelőelemes, nagy munkaszélességű függesztett gépet használ a magágykészítés során, amellyel gyorsan, költséghatékonyan és kiváló minőségben dolgozhat.

Lemken újdonságok az AgrárgépShow-n - Rubin 10 rövidtárcsa és Diamant 16 eke

2019. február 3. 15:58

A Lemken 2019-ben is bemutatta Budapesten a legújabb talajművelő gépeit. Az ősszel Franciaországban debütáló eszközöket a magyar gazdálkodók az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon járhatták körbe.

LEMKEN Solitair DT – nagyobb terület-teljesítmény és precíziós vetés egy menetben

2023. szeptember 7. 08:10

A Solitair DT egy minden igényt kielégítő kompakt vetőgép, mely képes egy menetben történő kiváló minőségű magágykészítésre, visszatömörítésre és vetésre.