Gépinfo

Világújdonság: STIHL MS 500i elektronikus befecskendezésű motorfűrész – Az első hazai bevetés

Agrofórum Online

Az iharosberényi Inkey-kastély parkjában járt első itthoni bevetésén a STIHL világújdonságnak számító, elektronikus befecskendezésű motorfűrésze, a STIHL MS 500i. A kastélyparkban, ahol iskolás gyerekek töltik szabadidejüket és nyitva áll a látogatók előtt is, egy 135 éves, 3 éve elszáradt, 41 méter magas mamutfenyőt kellett kivágni, mert már balesetveszélyes volt. A fa 5 éve kezdett „gyengélkedni”, és hiába tettek meg mindent a megmentése érdekében. A mamutfenyőt a STIHL csapata – Lajkó Bendegúz, Kardos András, Hoffman Péter, Horváth Tibor és Hunyadvári Péter – egy nap alatt döntötte ki, helyére emléktáblát szeretne tenni a község önkormányzata.

Az Inkey-kastély parkja napjainkban iskolakert, egyben megyeileg védett természetvédelmi terület. A gyermekek megóvása és a balesetveszély megszüntetése érdekében az volt a legjobb döntés, ha a matuzsálemi korú fa eltűnik a parkból.

„Nagyon elfáradtam, de egyben boldog is vagyok, hogy hozzájárulhattunk a veszély elhárításához. A mai munka azért is különleges számomra, mert ez a legnagyobb fa, amit valaha kivágtam, ráadásul Magyarországon a mamutfenyő nem őshonos, sőt, kifejezetten ritka fajnak számít, nem olyan, mintha egy bükkfával dolgoztam volna. Ennek a mamutfenyőnek ezenkívül a méretei is lenyűgözőek voltak: a kerületeként például 7 métert mértünk” – mondta Lajkó Bendegúz, a STIHL profi arca.

A fa kivágásában profi csapat vett részt:

• Lajkó Bendegúz, faápoló-oktató, a Faápoló Magyar Bajnokság alapítója
• Kardos András, alpin favágó, alpin oktató
• Hoffmann Péter, alpin favágó, alpinista
• Horváth Tibor, faápoló szakmérnök, alpin favágó, favizsgálat, műszeres mérés
• Hunyadvári Péter, alpin favágó

A STIHL MS 500i a világ első elektronikusan szabályozott befecskendezésű motorfűrésze, azaz a motor nem igényel karburátort, vagy más eddigi alkatrészeket, például gyújtásmodult. A motorfűrészt úgy tervezték, hogy egyszerű és felhasználóbarát legyen, miközben teljesítménye a profikat is maximálisan meggyőzze. A gép 79,2 cm³ hengerűrtartalommal és 5 kW teljesítménnyel rendelkezik, a súlya pedig 6,2 kg.

A STIHL MS 500i azért is egyedülálló, mert a gép a valaha volt legjobb teljesítmény-súllyal rendelkezik, 1,2 kg/KW-tal. A lánc 0-ról 100 km/h sebességre mindössze 0,25 másodperc alatt gyorsul fel, mindezt a másodpercenkénti több mint 200 befecskendezés eredményeként éri el. A STIHL MS 500i minden eddigi gépnél hatékonyabb, és alacsony károsanyag-kibocsátásának köszönhetően környezetkímélőbb is, mint egy hagyományos motorfűrész. A gép számára az extrém igénybevétel gyerekjáték, és kifejezetten jól viseli a szélsőséges természeti körülményeket, mint például a nagyon magas vagy a nagyon alacsony hőmérsékletet, illetve a levegő magas por- vagy páratartalmát.

A mamutfenyő kivágásáról készült rövid összefoglaló az alábbi linken nézhető meg:

https://youtu.be/7s1bJ3AB70o

2018 októberétől hazánkban is elérhető a világ első elektronikus befecskendezésű motorfűrésze, a STIHL MS 500i. Az első készlet azonban az óriási érdeklődésnek köszönhetően már el is fogyott, így aki ilyen gépet szeretne, előrendelést adhat le rá a www.stihl.hu oldalon.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Motorfűrésszel is lehet végtelenül jó padot faragni

2018. június 11. 15:25

A pad alakját Károlyi Angelica grófnő álmodta meg, majd Gáborecz István, a STIHL faszobrásza faragta ki. Az ülőalkalmatosságként is használható alkotás mostantól a kertet díszíti.

Inspiráló szakértővel bővül a STIHL csapata

2019. szeptember 18. 08:04

Az Andreas STIHL Kft.-nél mindig is nagy hangsúlyt fektettünk a szakértelemre, és folyamatosan arra törekszünk, hogy első kézből nyújtsunk profi segítséget a fogyasztóinknak, a lakosságnak és a szakmának kertápolás témakörben.

Robotfűnyíró: tökéletes a gyep és a szabadidő is megmarad

2021. június 13. 07:36

A robotfűnyíró nem csak lenyírja a gyepet, de sokkal precízebben is végzi a munkát, mint mi tudnánk, ezért az egész szezonban tökéletes megjelenésű gyepre számíthatunk.

Hogyan érdemes tárolni az akkumulátoros és benzines gépeket?

2020. december 4. 04:38

A STIHL szakértői szerint az akkumulátoros eszközök esetében nagy gondot kell fordítani a megfelelő tárolási körülmények biztosítására.