Gépinfo

Zéró emissziós kompakt furgon érkezik Angliából

Agrofórum Online

Újabb üzemét állítja az elektrifikáció szolgálatába a Stellantis, amely a 60 éves angliai üzemét is az elektromos átállás igényei szerint működteti tovább.

Az Ellesmere Portban működő gyár mostantól a Peugeot e-Partner mellett a Stellantis három másik márkájának, a Citroën, a Fiat és a Vauxhall/Opel áruszállítóit gyártja. Ezek a modellek népszerűek a mezőgazdasági szektorban is.

A nyugat-angliai Ellesmere Portban immár hat évtizede zajlik az autógyártás. Az üzemet 1962-ben kezdték építeni, majd a termelés két évvel később indult meg. Ekkor a csoport még nem létezett, ám az Opel – amely az Egyesült Királyságban Vauxhallként ismert – itt hozott létre gyártóbázist. A Stellantis 2021-es létrejöttekor az Opel/Vauxhall, illetve létesítményei is a Stellantis csoporthoz kerültek.

100 millió angol font

A vállalat nem késlekedett sokat, és hamarosan úgy határozott, hogy komoly fejlesztéseket hajt végre a Liverpooltól délre fekvő üzemben. Az összesen 100 millió angol fontos beruházás célja az volt, hogy az üzemet felkészítsék a kompakt elektromos áruszállítók gyártására.

275 és 330 km közötti hatótávolság

Az e-Partner akkucsomagja 50 kWh-s, amely kiviteltől függően 275 és 330 km közötti hatótávolságot tesz lehetővé, tehát az e-Partner fő működési területe a város. A Peugeot áruszállítójának raktere akár 4,4 köbméteres is lehet, és két vagy háromüléses kabinnal kapható, míg a hasznos terhelés közel van a nyolc mázsához. Takarékos és megbízható a hajtáslánc, amelynek előnyeit az agráriumban érdekelt vállalkozások is ki tudnak használni.

Peugeot

A francia márka három méretben kínál villanyhajtású furgont (e-Partner, e-Expert és e-Boxer), és az egyik első márka volt, amely teljes haszonjármű-palettáját kínálja elektromos kivitelben. Az elektrifikáció a következő években sem áll meg a Peugeot-nál: a márka 2030-ra szeretné elérni, hogy az általa kínált autók kizárólag elektromos hajtásúak legyenek.

Az első ilyen gyár

Az Egyesült Királyságban ez lesz az első olyan autógyár, amely kizárólag tisztán elektromos hajtású autókat, a Peugeot e-Partnert és műszaki ikertestvéreit (Vauxhall/Opel Combo Electric, Citroën ë-Berlingo, Fiat e-Doblò) állítja elő.

Így Ellesmere Port kulcsfontosságú helyszíne lesz a szigetország EV-gyártásának. A Stellantis másik angliai üzeme, a lutoni is hamarosan beáll a sorba, hiszen 2025-től itt is elektromos áruszállítókat gyártanak az európai piacokra.

Karbonsemleges

A fejlesztések a csoport Dare Forward 2030 célkitűzésének jegyében történtek. Ez az önkéntes vállalás azt a célt tűzi ki a csoport márkáinak, hogy 2038-ra a cégcsoport teljes mértékben karbonsemlegessé váljon.

A cég amellett is elkötelezett, hogy jó vállalati polgárként hasznos és megbecsült tagja legyen annak a közösségnek, amelyben működik és prosperál. A helyi gyártás megkezdésének 60 éves évfordulójára rendezett ünnepségen például olyan dolgozó is jelen volt, aki a gyár megnyitásakor már itt dolgozott, majd mindhárom fia is ugyanitt helyezkedett el, így ők négyen eddig összesen 152 évet dolgoztak Ellesmere Portban.

A gyár jövőjét a Stellantis most azzal garantálja, hogy a legmodernebb, lokális emisszió nélkül üzemelő áruszállítók gyártását telepítette ide. Ezek egyike a Peugeot e-Partner, amely saját kategóriájának egyik legnépszerűbb modellje.

(Képek: Peugeot)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Erősen titkolózik a John Deere, elképesztően nagy dobásra készülhetnek, van is egy tipp rá

2025. december 21. 16:10

Valóban új traktor készült a John Deere boszorkánykonyhájában? Ha igen, akkor miért nem leplezték le az Agritechnica kiállításon? Ez a kérdés foglalkoztatja most a fél világot.

A 12 kerekű traktor extrán talajkímélő, mégis van vele egy óriási probléma

2025. december 18. 09:10

Ha a hagyományos 4 kereket megduplázzuk vagy megtriplázzuk egy traktoron, azzal jelentős talajkímélést érünk el, hiszen kétszeresére-háromszorosára növeljük a felfekvő felületet.

Piacra került az egyik legmutatósabb nagytraktor, a műszaki tartalomra is elégedetten csettinthetünk

2025. december 8. 13:10

A hatalmas kiterjedésű mezőgazdasági területek művelése nagy teljesítményű gépeket kíván meg, ezt az igényt elégíti ki Argentína legnagyobb gyártója is.

Földindulásszerű bejelentés, erre a hírre vártak hónapok óta a mezőgépgyártásban

2025. december 6. 16:10

Hatalmas cégfelvásárlás híre érkezett a rakodógépek területéről, az ügylet a magyarországi gazdálkodókat is alighanem érinteni fogja.

Kínai céggel közösen készít pick-up modellt a Peugeot

2020. február 9. 10:37

A márka haszonjármű-kínálatát erősítő pick-up 2021-ben kerülhet piacra, elsőként Latin-Amerikában és a Közel-Keleten.

Az augusztus is mínuszos volt a hazai újautó-piacon

2021. szeptember 21. 08:03

Augusztusban 11 523 személyautó és kishaszonjármű kelt el, ez 8,3 százalékos visszaesés tavaly augusztushoz képest.

Már 1978-ban előrukkolt a VW az elektromos mobilitás korai úttörőjével

2020. március 22. 08:21

A Volkswagen T2-esen alapuló elektromos VW kisteherautó formájában a hannoveri székhelyű vállalat ténylegesen megmutatta a jövőbeli ID. BUZZ elődjét.

Ennyi volt? Már nem a Suzuki Vitara a legnépszerűbb itthon

2020. február 4. 10:29

Összesen 11 891 járművet adtak el a két kategóriában egy hónap alatt. A két évvel ezelőttihez képest látványosabb 12,8 százalékos a bővülés.