Növénytermesztés

Visítva, de elég lesz a kukorica a hazai igényekre

Agrárminisztérium / NAK

Az idei kukoricatermés kielégítheti az aszályos időjárás terméscsökkentő hatásai ellenére a hazai igényeket, így várhatóan nem lesz szükség importra – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által július végén készített előzetes adatokból.

A kukorica mellett a köztestület termésbecslése érdemi információkat tartalmaz a napraforgó, a szója és a cukorrépa jelenleg látható hozamairól és mennyiségeiről.

A NAK és vármegyei szervezetei által végzett termésbecslés figyelembe veszi a júliusban jelentkező komoly aszály eddigi következményeit, ezért több növényfaj esetében is visszafogottabb kilátásokat tartalmaz a korábbi előrejelzésekhez képest.

Az aszály hatását jelzi a kárbejelentések növekedő tendenciája is, július végére jelentősen megerősödött ezen kárjelzések dinamikája, és a bejelentett területek nagysága elérte a 46 ezer hektárt.

Közel 30 százalékos visszaesés

A legnagyobb területen termesztett kukoricánál a korábbi 9 tonna/hektáros országos átlaghozam várakozás az aszály miatt jelentősen csökkent, a jelenlegi állapot szerint országosan körülbelül 6,6 tonna/hektáros átlaghozamokra lehet számítani, ami a 874 ezer hektáros területet figyelembe véve 5,8 millió tonnás kukoricatermést eredményezne.

A legalacsonyabb termésátlagokat Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékből jelentették a vármegyei szervezetek, de előzetesen 6 tonna/hektár alatt becsültek Pest, Veszprém, Somogy, Heves és Békés vármegyékben is.

A Nyugat-Dunántúlon a jelenleg várható hozam 8 tonna/hektár, a Dél-Dunántúlon 6,9 tonna/hektár. Országszerte változatos képet mutat az állomány, a hőstressz jelentősen megviselte a növényt, vegetációs fejlődése is sokkal gyorsabb a megszokottnál.

A gyengébb minőségű, szikes, homokosabb területeken vagy ahol júniusig is kevesebb csapadék esett az országos átlagnál, ott sok tábla állapota kritikus, erőteljes a levélsárgulás és a csőképződés sem megfelelő.

A napraforgó kellemetlen, a szója kellemes meglepetés

A napraforgót a kukoricához képest várhatóan kevésbé érinti a nyári aszály, ugyanakkor ennél a növényfajnál is visszafogottabbak az előrejelzések a korábbiakhoz képest.

A jelenleg becsült 2,7 tonna/hektáros hozammal számolva a 680 ezer hektáros területről 1,88 millió tonnás termés várható.

A kisebb területen termesztett növényfajok közül a szója pozitív meglepetéssel szolgált, a korábbi évek átlagához képest duplájára nőtt területen – 111 ezer hektáron – a jelenleg becsült 2,66 tonna/hektáros hozam mellett összesen 300 ezer tonna körüli termés realizálódhat.

Belföldön cukorrépát 16 ezer hektáron termesztettek, 59 tonna/hektáros hozam mellett 963 ezer tonnát takaríthatnak be a gazdák az előzetes becslés szerint.

Minden érintett növényfajra érvényes, hogy az aszályos időjárás további elhúzódása további hozamcsökkenést okoz. Ennek ellenére a kukorica idei várható termése továbbra is fedezi a hazai – 4 millió tonnára tehető – szükségleteket, az Agrárminisztérium szerint jelenleg nem látható olyan körülmény, amely miatt importra lenne szükség belőle a belföldi igények kielégítésére.

Ennek megfelelően közvetlenül és közvetett módon Ukrajnából továbbra is tilos a termények importja, továbbá az importáló cégeknek kötelező bejelenteniük bármely más országból érkező termény importját a hazai hatóságoknál.

Ugyanakkor a termésbecslésekkel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy a jelenlegi adatok továbbra is előzetes előrejelzésnek minősülnek. Az őszi betakarításig még számos olyan előre nem látható tényező merülhet fel, amely befolyásolhatja a tényleges betakarítást.

A végleges termésbecslések a következő időszak időjárási eseményeit is figyelembe véve augusztus második felében, illetve szeptember első harmadában készülhetnek el.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rémisztő eset kukoricasilózás közben, a kezelő alig hitt a szemének

2026. október 16. 13:10

Kukoricasilózás közben történt rémisztő eset, ám szerencsére az ijedelem végül nagyobb volt, és sikerült megelőzni a Claas Jaguar 1200-as kombájn sérülését.

Miért maradhat egész télen a földben a csicsóka?

2026. október 15. 14:10

A csicsókát ősszel nem muszáj egyszerre felszedni: gumói a földben áttelelhetnek, így akár télen is frissen kerülhetnek az asztalra.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

A búza még olcsóbb lett a keresleti aggályok közepette

2024. március 16. 09:10

Amerikában vegyes összképet lehetett látni a hét utolsó kereskedési napján a terménypiacokon, míg Európában inkább az eladók domináltak. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce értéke csökkent.

A bőséges készletek miatt tovább esett a búza ára

2023. augusztus 16. 10:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, miközben a repce ára emelkedett.

Nagyot csökkent a kukorica határidős ára

2024. június 27. 07:10

Az Egyesült Államokban és Európában ellentétes irányú változások történtek. Az USDA negyedéves jelentése előtt a kereskedők kivárnak.

A gabonapiacok meredek emelkedéssel zárták a hetet

2023. június 17. 07:49

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.