Környezetvédelem

Átteleltek az emberre is veszélyes állatok Zalában és Somogyban, akár kancsalságot is okozhatnak

Agrofórum Online

Az ébredő természettel együtt új életre kelnek az áttelelő, a hideg évszakban visszahúzódó állatok is. Az egyikükkel nem lenne szerencsés találkoznunk.

Miközben a házikertekben még csak óvatosan kezdődtek el a munkák, a természet határozottabban reagált a tavasz érkezésére. A március szinte minimális esőt és 15 Celsius-fok körüli napi csúcshőmérsékletet hozott, ami a veteményezéshez nem kifejezetten alkalmas, arra viszont elég, hogy a télire visszahúzódott állatvilág új erőre kapjon.

A hosszú távú időjárási előrejelzés szerint húsvét után már tartósan 20 fok fölötti melegeknek örülhetünk, a csapadéknak azonban továbbra is híján leszünk, ami aggodalomra adhat okot a szántóföldeken és a kertekben egyaránt.

A Zaol.hu hírportál friss cikke szerint a napfény olyan állatokat is előcsalogatott Zalában, amelyek az emberre is veszélyesek lehetnek. Számos más faj mellett ugyanis újra felbukkantak környezetünkben az áttelelő kétéltűek és hüllők, köztük az ország nyugati részén is előforduló mérges kígyó, a keresztes vipera egyedei. Az elmúlt évek észlelései megerősítették a jelenlétét, így a túrázóknak gondosan a lábuk alá kell nézniük. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület úgynevezett herptérképén az is látszik, hogy Somogy (különösen Csurgó környéke) szintén a veszélyes területek közé tartozik.

„A keresztes vipera mindig is jelen volt Magyarország ezen részén, összefüggő állományt alkotva”

– oszlatott el egy tévhitet Lelkes András természetvédelmi őr. Idővel azonban a hüllők csoportjai felaprózódtak, megritkultak, így mára csak töredékállományuk maradt. Mivel rejtőzködő életmódot élnek, ezért ritkán találkozhatunk velük, de mérges kígyókról lévén szó, fokozott óvatosságot kell velük szemben tanúsítani. Mivel a hüllők a száraz, meleg élőhelyeket keresik, a jelenlegi klímaváltozás kedvez a terjedésüknek.

A szakemberek szerint Zalában mintegy 100-ra tehető a keresztes viperák egyedszáma, ami riasztó adatnak tűnik. Döntő többségük a Kerka völgyében él, és figyelembe kell venni, hogy védett fajról van szó. Ha találkozunk ezekkel a mérges kígyókkal, akkor óvatosan hátráljunk ki a közelükből, semmi esetre sem lépjünk fel támadólag.

A keresztes vipera mérge alapvetően a keringési rendszert támadja, akár kritikusan alacsony vérnyomást és szívritmuszavarokat előidézve. Tünet lehet a látászavar, a kettős látás, homályos látás vagy akár a kancsalság is. Marás esetén ne essünk kétségbe, a méreg ellen ugyanis létezik ellenszer, rögtön forduljunk orvoshoz.

Ismerje fel a keresztes viperát:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Félmilliós bírság is járhat érte, de már mindenki vitt haza gyanútlanul belőle az erdőből

2026. október 6. 09:10

Tonnaszám szedik a mohát az észak-magyarországi erdőkben, pedig komoly bírság járhat érte, ráadásul a virágkötőknek sem kell.

Léteznek tiltott fák, ezeket a fajokat nem szabad még az udvarára sem ültetni

2026. október 5. 09:10

Jelentős pénzbírsággal is járhat, ha rosszul választjuk meg a házunk tájára ültetett fákat. Mégis, mi lehet a baj velük?

Téli szállást keresnek a sünök, az Ön kertje is alkalmas lehet rá

2026. október 1. 07:10

A sünöknek nemcsak búvóhelyre, hanem biztonságos kertre is szükségük van. Mutatjuk, hogyan segítheti át őket a téli hónapokon.

Darázsfészek a ház körül: mikor veszélyes, és hogyan szabadulhatunk meg tőle?

2026. szeptember 30. 08:10

Darázsfészek a tető alatt vagy a kertben? Megmutatjuk, mikor indokolt az eltávolítása, és milyen hibákat érdemes elkerülni.

Elég egyetlen rossz döntés a Balatonnál, és már röppen a százezres bírság

2026. július 20. 09:10

Nyaralás közben se feledkezzünk meg a természetvédelemről, a szabad vizekben könnyen kárt okozhatunk, aminek akár hatszámjegyű bírság lehet a vége.

Meglepő irányból támadják a háziállatokat, borzalmas sérüléseket ejtenek rajtuk

2026. február 26. 16:10

Szokatlan dologra figyeltek fel a németországi gazdák, egyre több támadás éri a szabadban tartózkodó szárnyasaikat, malacaikat, sőt bárányaikat.

A farkasok védettségének lazítását kérik a német gazdák

2023. április 29. 11:17

Németországban annyira gyakorivá váltak a tenyészállatok elleni farkastámadások, hogy a helyi gazdák azt szeretnék, hogy a hatóságok lazítsanak a kilövési szabályokon.