21℃ 16℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka
Környezetvédelem

Újabb források az agrárium fenntarthatóságának növelésére

Agrárminisztérium

A szakmai szervezetek és kutatási hálózatok munkája elengedhetetlenül fontos a versenyképes és fenntartható agrárium megteremtéséhez, ezért az agrártárca további két évre megújítja együttműködését az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézettel.

Az ÖMKi 2011 óta folytat kutatásokat a fenntartható gazdálkodás, az ökológiai élelmiszer-termelés, a hatékony együttműködések területén. Az intézet a kutatások mellett kommunikációs tevékenységet is folytat, nagy hangsúlyt helyezve az eredmények minél szélesebb körben történő népszerűsítésére, illetve a gyakorlati tudásátadásra.

Az Agrárminisztérium ezt a tevékenységet jelenleg is támogatja, a szerződés megújításának keretében pedig 2025. július 1-től további, egymilliárd forintot meghaladó forrást biztosít. A program elsősorban az ökológiai gazdálkodást, mint jó gyakorlatot mutatja be.

Paradicsompalánták és sorköztakarás – kutatás a gazdák szolgálatában

Kutatásaikból kiderül, hogy az élő sorköztakarás a hasznos szervezetek számát jelentősen megnöveli az ültetvényekben, ami növényvédelmi szempontból is előnyös. Visszahozták a házikertekbe a tájfajta paradicsomokat, agrárörökségünk elfeledett ékköveit. Évek óta országosan több tízezer tájfajta palánta talál segítségükkel gazdára. Idén például a Herencsényi befőző paradicsom.

Digitális szenzorok a legeltetéses állattartásban

Az állattenyésztés területén sikeresen alkalmazzák a legmodernebb digitális szenzorokat a legextenzívebb, legeltetésre alapozott húsmarhatartásban, hogy az év nagy részében szabadon tartott állatok jólléte és egészsége folyamatosan biztosított legyen. De nemcsak itthon, európai szinten is elismerik eredményeiket: részvételi alapú, gyakorlatias kutatási módszereiket az Unió számos nemzetközi projektben hasznosítja.

Nemzetközi elismerés és szakpolitikai javaslatok

Nagy István ismertette, a kutatóintézet köteles a kutatások eredményeiből, a következő ciklusban tematikus szakpolitikai javaslatcsomagokat összeállítani. A tématerületekhez illeszkedően hat csomagban célzottan segítik a kutatások eredményeinek beépülését a hazai agrárszakpolitikába. Ezek az intézkedések olyan gyakorlatok kialakítását is elősegítik, amelyek hosszú távon támogatják az agroökológiai átállást és az ökológiai gazdálkodás fejlődését.

A KAP új iránya: zöldátállás gazdálkodói együttműködéssel

Nagy István elmondta, az új KAP Stratégiai Tervben az eddigieknél is hangsúlyosabbá válik a környezet- és klímatudatos gazdálkodási gyakorlatok alkalmazása és az ezzel összefüggő, a gazdálkodók együttműködésével végzett szemléletváltás, a zöldátállásban való aktív gazdálkodói részvétel.

Kiemelt kép: Pixabay.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Túl bürokratikus az EU új természet-helyreállítási rendelete

2025. június 21. 16:10

Az EU új, természet-helyreállítási rendelet erős adminisztratív terheket ró a gazdálkodókra – túlterheli a vidéki közösségeket.

Furcsa teknős bukkant fel a holtágban – ne engedje vissza a vízbe!

2025. június 21. 13:10

Egyre több idegenhonos teknősfaj jelenik meg Magyarország természetes vizeiben. Most a mississippi tarajosteknős bukkant fel a Holt-Tiszában.

A szabóméh szerepe a természetben: nem támad, csak beporoz

2025. június 14. 14:10

A szabóméh (Megachile sp.) ártalmatlan rovar: csendes beporzó, aki szó szerint „levélből varrja” a fészkét.

Túlélők a jégkorszakból – segíthetnek megérteni a jövőt

2025. június 5. 14:10

A természet legkitartóbb élőlényei, a zuzmók kulcsot adhatnak a kutatók kezébe: klímaváltozást és erdőkezelési hatásokat is képesek jelezni.

Amerikai–magyar szója találkozó az Agrárminisztériumban

2018. augusztus 19. 09:00

A találkozón az amerikai és a magyar résztvevők is megerősítették együttműködési szándékukat és várakozással tekintenek a szakmai kapcsolatok bővülése elé.

Elképesztő csodát rejt a Jókai-kert

2023. október 10. 15:10

A hazai nemzeti parkok munkája messze túlmutat a természetmegőrzésen, a védett fajok és az élőhelyek megőrzésén, hiszen számtalan kulturális, épített örökséghez, régészethez és hagyományokhoz kapcsolódó feladat van, amit az állami természetvédelem lát el.

AM: kárenyhítéshez ismerni kell a bejelentés szabályait

2022. április 19. 12:52

A megfelelő összegű kárenyhítés kifizetésének elengedhetetlen feltétele, hogy az érintettek ismerjék az agrárkár-enyhítési rendszer szabályait.

Megkezdődtek az Országfásítási Program keretében megvalósuló faültetések

2023. január 28. 10:37

Az enyhe időjárás miatt idén előbb kezdődtek meg az Országfásítási Program keretében megvalósuló faültetések – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.