Környezetvédelem

Halálos faj terjed a Balatonban, kíméletlenül pusztítja az élővilágot

Agrofórum Online

Az emberre veszélytelen, az őshonos rákokra viszont annál inkább egy súlyos fertőzést hordozni képes állat, amely a Balatonban is megtalálható.

Az „invazív faj” kifejezés negatív jelentéstartalommal bír, amit Magyarország kapcsán is egyre többet emlegetünk. Olyan idegenhonos állatokról vagy növényekről van szó, amelyek képesek a természetes elterjedési területükön kívül megtelepedni, tömegesen elszaporodni, és ezzel nagy kárt okoznak az új élőhelyükön. Villámgyorsan kiszorítják ugyanis az őshonos fajokat, már csak azért is, mert az új környezetben (még) nem rendelkeznek természetes ellenséggel.

Európai szinten már az 1970-es években felléptek az invazív fajok ellen. A számuk ennek ellenére egyáltalán nem mutat csökkenést, hazánkban is komoly fejtörést okoznak a szakemberek számára. Még az olyan frekventált helyeken is, mint a Balaton, ahol különösen szem előtt vannak, és az általuk okozott problémákra a szélesebb közvélemény is felfigyel.

Meddig nevezhetünk egy fajt idegenhonosnak? A válasz nem egyszerű, mert például a közönséges csavarhínár már a 19. század óta velünk él. Eredetileg a mediterrán édesvizekben fordult elő, és alighanem egy magyar utazó hozhatta magával a Kárpát-medencébe. A Hévízhez hasonló hőszigeteken meg is tudtak ragadni, és ma már a Balaton mintegy 40 kilométeres partszakaszán detektálható a jelenléte.

A különösen kellemetlen invazív fajok közé tartozik a cifrarák is. Észak-Amerikából került hozzánk, és gyors terjedése figyelhető meg „a magyar tengerben”. Nem akármilyen módszerrel kerekedik felül őshonos vetélytársain, a védett kecskerákot például nemcsak kiszorítja élőhelyéről, de meg is fertőzi azt. A cifrarák tünetmentes hordozója a rákpestisnek, amibe maga nem pusztul bele, ám a kecskerák igen.

A rákpestis emberre veszélytelen, sőt a halakra is. Valójában egy moszatgomba, amely rokona a szőlő-peronoszpórának és a burgonyavésznek, a hatását tehát el tudjuk képzelni. A fertőzést mikroszkopikus méretű zoospórák okozzák, és a beteg egyedeken többnyire megváltozott viselkedés, nappali aktivitás, összehajtott potroh, végtagvesztés jelentkezik, az elhullás pedig tömeges.

A helyzet mostanra odáig fajult, hogy a Balaton keleti medencéjében szinte egyeduralkodó az invazív cifrarák, míg nyugaton még együtt él a kecskerákkal. A cifrarák nem válogatós, a különféle növények és apró termetű állatok (férgek, kagylók, csigák) mellett bármilyen szerves törmeléket elfogyaszt. Évente kétszer is szaporodhat, és átlagosan 4 évig él, a terjedése tehát ideális körülmények között villámgyors lehet.

A potroh hátlemezein lévő barnásvörös foltokról könnyen felismerhető a cifrarák:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mozgó homokdűnék tűnnek fel a Duna–Tisza közén, már nem sok választ el bennünket ettől a sivatagi képtől

2026. szeptember 22. 09:10

Olyan, mint egy lyukas kád – állítja egy friss dokumentumfilm az aszály által sanyargatott Homokhátságról, ahol lassan sivatagi körülmények alakulnak ki.

Egyetlen módon szerezhetünk vizet a magyar földekre, de még az ősz vége előtt lépnünk kellene

2026. szeptember 20. 09:10

Minden évben azon sopánkodunk, hogy hazánk területéről több víz távozik, mint amennyi beérkezik, a felesleggel tehát nem kezdünk semmit, és nem őrizzük meg a téli csapadékot sem.

Ecetfa metszése: egy rossz vágással még több sarjat kaphat

2026. szeptember 20. 07:10

Az ecetfa jól viseli a metszést, de a rosszul időzített vagy felesleges beavatkozás után még több hajtással és sarjjal találkozhat.

Elsivatagosodó Alföld – van megoldás?

2026. szeptember 10. 16:10

Az Alföld talajainak vízkészlete nagyban függ a Tiszától. A korábbi évek kevés csapadéka és az idei extrém aszály következtében a talajok vízkészletei kimerültek.

Balatonnál szántóföld eladó

2020. május 15. 09:44

Balatonfőkajár és két szomszéd település (Csajág, és Lepsény) határában, szántóföldi művelés alatt álló terület ELADÓ.

Veszélyben a Balaton élővilága? A gőték már jelzik

2025. július 26. 14:10

A Balaton-felvidék gőtéi nemcsak rejtett életmódú kétéltűek, hanem érzékeny indikátorai is a vizes élőhelyek ökológiai egyensúlyának.

Szőlőbirtok a dél-balatoni borvidéken

2022. augusztus 30. 13:38

A Rádpuszta Szőlőbirtokot 1998-ban egy szőlész-borász szakmai-baráti társaság alapította.

Az árvaszúnyogok jelzik, milyen állapotban van a Balaton

2024. július 20. 10:10

Az árvaszúnyogok azokat a változásokat is érzékelik a Balatonban, amit a tudomány nem. A fajösszetételük átalakulása fontos nyom lehet.