Megújuló energia

Termálvíz-hasznosítási beruházás Nagyszénáson

Agrofórum Online

Befejeződött az 1,578 milliárd forint összértékű termálvíz-hasznosítási beruházás a Békés megyei Nagyszénáson.

Befejeződött az 1,578 milliárd forint összértékű termálvíz-hasznosítási beruházás a Békés megyei Nagyszénáson, a helyi termálvíz energiáját a település fűtési célokra fogja hasznosítani – tájékoztatta az önkormányzat csütörtökön közleményben az MTI-t.

A beruházáshoz 1,078 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított az Európai Unió, 184 millió forintot a Belügyminisztérium önerő alapjából, a maradék összeget pedig saját forrásból fedezte az önkormányzat.

A település 95 Celsius-fokos termálvízzel rendelkezik, amelyet korábban a helyi fürdő hasznosított. Ám a létesítmény 1999-ben bezárt, a termálvíz 15 évig hasznosítás nélkül folyt ki a szabadba – ismertették.

A 2014 októberében elindult fejlesztés révén hőcserélők segítségével hasznosíthatóvá tették a termálvíz energiáját a közintézmények fűtési rendszere számára.

A beruházás eredményeként az önkormányzati intézményekben (helyi iskola, óvoda, orvosi rendelő, művelődési ház, polgármesteri hivatal és a megyei fenntartású szociális otthon) geotermikus energia váltja ki a gázfűtést, ezzel az önkormányzat évente több mint 1 millió köbméter, mintegy 28 millió forint költségű földgáz felhasználását spórolja meg.

Emellett ismét megnyílik a Parkfürdő, ahol gyógyászati célokra használják majd a jótékony hatású termálvizet. A 40-60 Celsius fokos úgynevezett hulladékhőt pedig egy mintegy 21 ezer négyzetméteres fóliasátor és üvegház fűtésére használják majd.

Az önkormányzat az intézmények fűtése után megmaradt többletenergiát vállalkozók számára kívánja értékesíteni, elsősorban a kertészeti ágazatban dolgozó mezőgazdasági vállalkozóknak jelenthet ez a vezetékes gáz áránál lényegesen olcsóbb helyi energiaforrást.

Az önkormányzat további fejlesztéseket is tervez a rendelkezésre álló hőenergia hasznosításával, létrehoznának egy települési üvegházat, valamint egy termálenergiát hasznosító hűtőházat, amely szintén a helyi termelők áruinak versenyképességét fokozhatja.

A beruházás három új munkahelyet teremt a termálfürdő és a hőközpont működtetésével – írják a közleményben.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így ég leghosszabban a tűzifa, ezt a trükköt érdemes eltanulni

2026. január 26. 09:10

Nemcsak a tűzifa minősége határozza meg, hogyan ég majd a tüzünk, de nekünk is be kell tartanunk két alapvető szabályt.

Kockázatos vállalkozásba fogott egy család a szalmabálákkal, de kifizetődött a hatalmas ötlet

2025. november 30. 13:10

Három kilométeres körzetből szedett össze szalmabálákat egy szemfüles család, hogy aztán különleges célra használja fel azokat.

Ennyi ideig kell száradnia a tűzifának, mindenki rosszul tudja

2025. november 30. 09:10

Nagyjából 20 százalék alá kell leszorítani a tűzifa nedvességtartalmát ahhoz, hogy ideálissá váljon a fűtéshez. De vajon mennyi idő alatt érhetjük ezt el?

Sok-sok méterrel csökkent a talajvíz szintje a százezrével telepített kutak miatt

2025. október 26. 09:10

Az öntözés kedvezően hat a termesztett növények fejlődésére, ha azonban átgondolatlan a vízgazdálkodás, az katasztrófához vezethet.

Új, agresszív faj a hazai termálvizekben, veszélyes növény költözhet hozzánk

2026. március 20. 09:10

Magyarország is veszélyeztetett a termálvizei miatt egy olyan invazív növényfajtól, amely a fél világon már komoly problémát okoz, a mezőgazdaságban is.

Melyek a legjobb magyarországi gyógyvizek? Itt a lista

2023. augusztus 13. 17:10

Magyarország köztudottan gazdag termál-, ásvány- és gyógyvizekben, köszönhetően a geológiai és hidrogeológiai adottságainak A vizek gyógyító hatását az ókortól kezdődően ismerték és elismerték az itt élők. Mielőtt azonban belemerülnénk, vagy ivókúrát vennénk, jó, ha megismerjük azt, hogy melyik víz milyen problémák kezelésére alkalmas.

Milyen hőmérsékletű termálvízzel teszünk legjobbat a szervezetünknek?

2023. november 13. 14:10

Mi lehet jobb program egy hűvös ködös novemberben, mint felkeresni a hozzánk legközelebb eső termálfürdőt és nyakig elmerülni az élvezetben, vagyis a meleg vízben? Rendben, de mennyire is legyen meleg az a víz? Mi alapján válasszuk ki a nekünk leginkább megfelelőt?

Hová mehetünk fürdőzni az év legvégén?

2024. december 31. 08:10

Hippokratész összefoglalta azt, amit mi is már jól tudunk, miszerint a természet gyógyítja a betegségeket.