Életmód, gasztronómia

Hová mehetünk fürdőzni az év legvégén?

Agrofórum Online

Nem tudom, mikor vált az év végi, év eleji időtöltés szerves részévé a fürdőzés, de az biztos, hogy manapság már közel sem egyedül üldögélünk a termálmedencékben. Minderre a keresletre a fürdők nyitvatartási ideje és programkínálata is reagált, mutatjuk is, hogyan.

Mielőtt azonban ezt megtennénk, nézzük meg, hogy mindehhez milyen út vezetett el. Pihenjünk meg egy kicsit, és gondolatban – legalább – merüljünk el a kellemesen meleg gyógyvizekben.

Az első és leghíresebb „vízgyógyász” Hippokratész, aki elsőként írt a víz különböző hőmérsékleteinek hatásáról. Feljegyzéseiben egyébként nemcsak a fürdők jótékony hatásait emelte ki, hanem a csecsemők mosdatásának fontosságát is hangsúlyozta.

Hippokratész összefoglalta azt, amit mi már jól tudunk: „a természet gyógyítja a betegségeket.” Szintén ő volt az, aki a gerincgörbületek kezeléséről is írt (amit később Celsus tornával tett hatékonyabbá).

De nem ő volt az egyetlen, aki a víz jótékony hatásait felfedezte! Aszklepiadész, a Kr.e. 124 körül született orvos szintén jelentős szerepet játszott a vízgyógyászat történetében. Ő más elméleteket állított fel a betegségek okairól, de a víz egészségmegőrző és gyógyító hatásában Hippokratésszel egyetértett. A görögök gazdag fürdőkultúrája nem merült feledésbe: a rómaiak, a bizánciak és később a törökök is átvették és továbbfejlesztették ezt a hagyományt.

Fedett folyosó kötötte össze a királyi várat a Rác fürdővel

Pannónia területén, ahol a rómaiak építették ki fürdőiket, azok valóságos közösségi központokká váltak. Aquincum, a római fürdőváros nemcsak a fürdőzés, hanem a társasági élet színhelye is volt, ahol az ásatások során több fürdő romjait is felfedezték.

A kereszténység térhódítása után a gyógyforrások megmaradtak, egyes helyeken kórházak és kolostorok is épültek köréjük. A Rudas fürdő például a leprások gyógyhelyévé vált. A fürdők igazi hírnévre azonban csak később tettek szert, többek között Mátyás király idején, amikor fedett folyosó kötötte össze a Rác fürdőt a királyi várral.

Építettek is

A török fürdők alapvető szabálya, amely sok helyen még ma is érvényes, hogy a nők és férfiak nem tartózkodhattak egyszerre az épületben. Ha azt gondoljuk, hogy csak napjainkban szükséges engedélyek ahhoz, hogy egy ilyen létesítményt létrehozzunk, akkor erősen tévedünk: fürdő alapításához akkoriban ugyanis a szultán beleegyezésére is szükség volt.

Rendkívül impozáns, mai szemmel nézve is korszerű építmények voltak, amelyek helyt adtak a két típusnak: az ilidzsének, azaz a termálfürdőnek és a hamamnak, azaz a gőzfürdőnek. Az, hogy melyik típusú fürdőről van szó, a környezeti adottságoktól függött.

Ha a közelben termálvizű forrás állt rendelkezésre, akkor általában ikermálfürdőt alakítottak ki. Ilyen esetben a fal- és padlófűtéshez használt víz nemcsak a fürdő fűtésére szolgált, hanem a kör alakú vagy szabályos sokszögű forró helyiségbe medencét is építettek. Amennyiben nem volt elérhető termálvíz, a fürdőket kazánnal fűtötték, és a keletkező forró levegőt keringették a rendszerben, falikutak és mosdómedencék voltak benne.

Az országban jelenleg öt olyan termálfürdő van, amely az egykori fürdők utódjának tekinthető: Király, Rudas, Veli Bej fürdő, Rác fürdő és az egri gyógyfürdő. Mindemellett pedig számos újkori fürdő van, amely formai emlékeivel, kupoláival, medencéinek elhelyezésével tiszteleg az elődöknek, ilyen például a debreceni Aquaticum is.

A gyógyvizek és a csodás gyógyulások története kezdetektől kéz a kézben jár.

 Tusnádfürdő keletkezése is ilyen csodás gyógyulásokhoz köthető. Egy pásztorfiú, aki eltévedt marháit kereste, tapasztalta, hogy eközben a mocsaras ingovány vize csodálatos módon meggyógyította őt.

Pöstyén városában a gyógyvíz már a középkorban népszerű volt. A helyi legendák szerint, aki a pöstyéni forrásokban megmártózott, megszabadulhatott mankójától.

Hévíz legendája szerint a Szent Szűz imádságára forrás fakadt, amely meggyógyította egy csenevész gyermek betegségét. A gyógyító víz csodáját már Bél Mátyás is megemlítette, és Szláby Ferenc 1769-ben tudományos elemzést is végzett a forrástóról.

Van amelyik termál, van, ami gyógy, de mindkettő remek

A magyar jogszabályok szerint termálvíznek kizárólag a 30 °C-nál magasabb hőmérsékletű felszín alatti vizek számítanak. Az országban található hévízes kutak száma e szigorú definíció mellett is meghaladja a 20-at.

A gyógyvíz olyan ásványvíz, amely tudományosan bizonyítottan kedvező hatással van az egészségre. A gyógyvizek kémiai és biológiai összetételük révén segítenek különböző betegségek kezelésében, különösen mozgásszervi, nőgyógyászati megbetegedések, meddőség, sport- és egyéb sérülések utókezelése, valamint idült bőrbetegségek esetén.

A két ünnep között relaxálni, de bulizni is tudunk majd

 A Termál Online ebben az évben is összegyűjtötte a hazai fürdők nyitvatartását és azt, hogy hol, mivel készülnek az Óév búcsúztatására. Ezekből szemezgetünk:

A fővárosi Aquaworldben 20 órától 2:30-ig tart a rendezvény, ahol ABBA-show, tűzijáték, éjszakai menü és pezsgő várja a látogatókat.

A vidéki települések fürdői közül jó pár helyen szintén gazdag a programkínálat. Ceglédi Gyógyfürdő, Hajdúszoboszló Aqua-Palace Élményfürdő, Leányfalui Termálfürdő, Makói Hagymatikum fürdő, hogy csak néhányat soroljunk; ez utóbbiban például a „Karibi Szilveszterrel” búcsúztatják a 2024-es esztendőt.

A fürdők ünnepi, év végi nyitva tartásáról a következő felületen tud tájékozódni:

KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

Milyen hőmérsékletű termálvízzel teszünk legjobbat a szervezetünknek?

2023. november 13. 14:10

Mi lehet jobb program egy hűvös ködös novemberben, mint felkeresni a hozzánk legközelebb eső termálfürdőt és nyakig elmerülni az élvezetben, vagyis a meleg vízben? Rendben, de mennyire is legyen meleg az a víz? Mi alapján válasszuk ki a nekünk leginkább megfelelőt?

A kedvezőtlen időjárás és a termelési költségek növekedése hátráltatta leginkább a gazdálkodást

2022. november 24. 13:08

Ugyan mélypontra zuhant a beruházást és fejlesztést tervező gazdálkodók aránya, már az is látszik, hogy a mezőgazdasági termelők egy része az előremenekülést választja.

Új, agresszív faj a hazai termálvizekben, veszélyes növény költözhet hozzánk

2026. március 20. 09:10

Magyarország is veszélyeztetett a termálvizei miatt egy olyan invazív növényfajtól, amely a fél világon már komoly problémát okoz, a mezőgazdaságban is.

A válság nemcsak kihívást, lehetőséget is hoz a magyar termelőknek

2022. szeptember 12. 09:45

Ahogy a teljes magyar agrárszektor, úgy a paprikatermesztők számára is komoly kihívásokat hozott az elmúlt egy év.