21℃ 11℃
október 23. Gyöngyvér, János, Gyöngyi
Nagyvilág

105 milliós bírságot fizethetnek a kartellező kútfúró cégek

MTI

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen mintegy 105 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki négy, kútfúrással foglalkozó vállalkozásra, amiért egyes közbeszerzések pályázóiként a verseny korlátozásáról állapodtak meg - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.

A versenyhivatal a Vikuv Vízkutató és Fúró Zrt.-vel, az Aquazit Szolgáltató Kft.-vel, a Drillingwater Kft.-vel és a Geo-Sivo Építőipari, Környezetvédelmi Tervező és Kivitelező Kft.-vel szemben folytatott eljárást.

A hatóság megállapította, hogy a négy cég felosztotta egymás között egyes települések kútfúrással, felújítással és hasznosítással kapcsolatos közbeszerzési tendereit. A cégek ennek érdekében versenykorlátozó megállapodást kötöttek egymással, illetve előzetesen egyeztették ajánlati áraikat is, és megállapodtak a nyertes személyéről.

Közölték: 3 érintett vállalkozás – a Vikuv, az Aquazit és a Drillingwater – nem tagadta megállapodásuk létrejöttét, azonban arra hivatkoztak, hogy az Aquazit és a Drillingwater a Vikuv tényleges irányítása alatt álló vállalkozáscsoportba tartozóknak tekinthetők, ezért együttműködésük nem ütközhet a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmába. A GVH nem fogadta el álláspontjukat a felhozott érvek és bizonyítékok mérlegelése után, mert a vállalkozások nem tudták bizonyítani, hogy a Vikuv rendezett jogi keretek között tartós irányítást gyakorolt volna a másik két vállalkozás felett. A hatóság döntése ezért egymástól független, jogsértő módon összejátszó vállalkozásoknak tekintette a megállapodás résztvevőit.

A fentieken túl a GVH megállapította: Kengyel község közbeszerzésében a Vikuv a Geo-Sivo Kft.-vel megállapodva készített pályázatot utóbbi nevében, hogy annak magasabb ajánlati árával a saját nyerését biztosítsa, amellett, hogy a tendergyőzelme érdekében a harmadik pályázó, az Aquazit is nyújtott be úgynevezett támogató, azaz magasabb összegű ajánlatot.

A GVH hangsúlyozta: a közbeszerzéseken történő összejátszás különösen súlyos jogsértés, bizonyos esetekben akár büntetőjogi következményekkel is járhat. A hatóság minden érintett vállalkozásra a versenytörvény szerint kiszabható maximális bírságot rótta ki.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nyugtalanító változás a farkasok viselkedésében, a hatóságok azonnal intézkedtek

2025. október 21. 13:10

Sok ember hajlamos ragadozók közvetlen közelébe menni, ha a helyzet úgy hozza, márpedig ez óriási meggondolatlanság és felelőtlenség.

Furcsa objektum ért földet egy gazdaság területén, a NASA is vizsgálódni kezdett

2025. október 11. 13:10

Nem elég az aszály vagy éppen a belvíz, a termelőknek minden eshetőségre fel kell készülniük, még egy különleges „égi jövevényre” is.

KAP-reform: kitört a vita az uniós agrártanácsban

2025. szeptember 24. 14:10

Heves vita robbant ki az EU agrárminiszterei között a KAP-reformról: több tagállam „katasztrofálisnak” nevezte a bizottsági terveket.

A jövő szójaszósza spanyol földön születik

2025. szeptember 19. 16:10

Spanyol séfek helyi alapanyagokból alkotják újra a japán szójaszószt, egyedi ízekkel és fenntartható szemlélettel.

Folyamatos kötelezettséggé vált a parlagfű irtása - jelentős büntetésre számíthat, aki elmulasztja

2019. július 3. 04:36

Az ingatlantulajdonosoknak eddig minden év július elsejéig kellett gondoskodniuk földjük parlagfű-mentesítéséről, az Országgyűlés azonban tavaly decemberben eltörölte ezt a határidőt. Az allergiát okozó veszélyes gyomnövény irtása így egész éves, folyamatos kötelezettséggé vált.

Nitrogénművek a GVH döntéséről: azonnali jogvédelem iránti kérelmet nyújtunk be

2022. április 8. 15:47

A Nitrogénművek Zrt. közleményben reagált a Gazdasági Versenyhivatal által kiszabott bírság befizetéséről szóló hírekre.

Kevesebb a bírság a tavaszi élelmiszerellenőrzésnél

2019. április 16. 09:33

A tavalyihoz képest csökkent a forgalomból kivont élelmiszertételek aránya is: a megvizsgált 9.994 hazai és külföldi tételből 173 esetében (1,7%) volt szükség erre az intézkedésre.

Nagyot hibázik a fűtéssel, aki ezt teszi, százezres bírságba is kerülhet neki

2025. október 23. 09:10

Elindult a fűtési szezon, ilyenkor azonban nem árt néhány alapvető dolgot tisztázni, nehogy valaki súlyos pénzbüntetésbe fusson bele.