Agrárközélet

Akár 100 ezer forintos bírságot is kiróhatnak az őstermelőkre, ha lemaradnak ezek az azonosítók

Nébih

Számos ponton változtak tavaly az őstermelői tevékenység és a termékek értékesítésének szabályai.

Megszűnt például az őstermelői igazolvány, helyette FELIR azonosítót és Nébih tevékenységazonosítót kell igényelni, majd ezeket megjeleníteni a szabályos árusításhoz. Az előírásoknak megfelelő vásárlói tájékoztatásban a Nébih új, online „plakátgeneráló” lehetőséggel segíti az őstermelőket. A funkció a többi élelmiszerlánc szereplő számára is elérhető.

A családi gazdaságokról szóló törvény alapján az őstermelő kizárólag olyan terméket értékesíthet, amit az őstermelői nyilvántartásba, azaz a FELIR-be bejelentett. Az árusítás helyszínén fel kell tüntetni a „Saját őstermelői tevékenységből származó termék” feliratot, valamint a FELIR azonosítót és a Nébih tevékenységazonosítót is.

Ezek hiányában a termelőt akár 100 ezer forintos bírsággal is sújthatják az ellenőrök.

Az elmúlt időszak ellenőrzései során a hatósági szakemberek jellemzően azt tapasztalták, hogy az őstermelők nagy része vagy magával a kötelezettséggel sincs tisztában, vagy épp nem tudja, hogy pontosan mely azonosítókat kell kiírnia és azoknak hol nézhet utána. A tájékoztatási kötelezettség gyors és megfelelő teljesítése érdekében a Nébih új funkciót tett elérhetővé őstermelő kereső felületén, megkönnyítve a nyilvánosan kihelyezendő feliratok előállítását. 

A felületen a saját termelői adatokra történő szűrést követően egy kattintással megjelenik és nyomtathatóvá válik a közhiteles hatósági nyilvántartásból generált, minden elvárt azonosítót tartalmazó plakát. A poszteren egy egyedi QR kód is szerepel, amely a vásárlók számára teszi lehetővé az adatok valódiságának egyszerű visszaellenőrzését.

A vállalkozások lakossági ellenőrizhetősége iránt minden területen egyre nagyobb igény tapasztalható. E szellemben hasonló tájékoztató plakát készítését tette lehetővé a Nébih a FELIR keresőjében a többi élelmiszerlánc és agrárágazati szereplő számára is. Az azonosítók feltüntetése számukra nem kötelező, ugyanakkor a poszter használatával látványos módon tájékoztathatják vásárlóikat arról, hogy a Nébih adatbázisában szereplő, tehát ténylegesen bejelentett, jogszerűen működő vállalkozásról van szó. Az egyedi QR-kódot beolvasva a vásárlók további hasznos információkat is elérhetnek, például tájékozódhatnak a vállalkozás bejelentett tevékenységeiről.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Milyen adatokat kell vezetni jelenleg az elektronikus gazdálkodási naplóban?

2023. március 9. 10:49

A Nébih fontos közleményt osztott meg a gazdálkodási napló vezetése kapcsán.

Augusztus 30-ig tartanak a nyári szezonális ellenőrzések

2025. július 22. 05:40

A 2025. évi nyári szezonális ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei számos területeken végeznek ellenőrzéseket.

Savanyú vizsgálatok - mennyi C vitamin van a citromban?

2018. december 19. 05:36

A Szupermentán hét nagy üzletlánc polcairól, 10 különböző hálós kiszerelésű, 500 grammos citromot vetettek vizsgálat alá. Megmérték a citromok növényvédőszer-maradék, C-vitamin, cukor- és savtartalmát, és a jelöléseket is ellenőrizték.

A madárinfluenza korlátozások jelentős részét feloldották a dél-alföldi vármegyékben

2023. január 20. 12:35

A baromfik betelepítése és újratelepítése szigorú feltételek mellett megkezdődhet az érintett országrészben.