Nagyvilág

A hőség hatással van vizeink élővilágára

Syngenta blog

Most, hogy vége a meteorológiai nyárnak, és a napi csúcshőmérséklet megegyezik a globális felmelegedés felgyorsulása előtti, vagyis a négy-öt évtizedes nyári értékekkel, emlékezzünk meg arról, milyen anomáliákat okozott a hőség az európai vizekben.

Augusztus elején, amikor 39,5 fokkal megdőlt a németországi hőségrekord, több mint egy tonna hal pusztult el a Rajna felső szakaszán. Többségük pénzes pér volt, amely leginkább a gyors folyású, oxigéndús vizek lakója, viszont legfeljebb 23 fokos vízben érzi jól magát. Augusztus elején azonban az említett szakaszon 27 fokosra emelkedett a folyó hőmérséklete.

Másrészt az Északi-tengerben új fajt figyeltek meg, egy csapat palackorrú delfint, mégpedig a Dogger-bank, vagyis a Dogger-pad felett. Ez Anglia, Hollandia és Dánia között húzódó, nagyjából 17 ezer négyzetkilométeres homokpad, ahol az Északi-tenger átlagosan 94 méteres vízmélységével szemben 30 méter körüli a vízmélység. Legsekélyebb részén pedig mindössze 13 méter mély a tenger. Ezért évszázadok óta közismert kitűnő halászhely, és nagy meglepetést okozott az arra dolgozó holland halászoknak, hogy osztozniuk kellett a zsákmányon az ilyen északon sosem látott palackorrú delfinekkel. A nagyjából tíz delfin hetekig ott maradt, és csak augusztus elején úsztak vissza dél felé.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újvilági csavarféreglégy: fenyegeti-e Európát a húsevő parazita?

2025. június 29. 16:10

Mexikóban egy húsevő légy lárvái tizedelik az állatállományt, emiatt az USA leállította a marhaimportot. Vajon Európát is elérheti a veszély?

Narancssárga, fekete, fehér?! Mini paradicsom új köntösben

2025. június 15. 16:10

A színes mini paradicsomok népszerűsége ugrásszerűen nő Kínában – a vásárlók az ízt, a látványt és a prémium minőséget keresik.

Globális kukoricahiány fenyeget 2025-26-ban

2025. június 1. 16:10

Rekordalacsony lehet a globális kukoricakészlet 2026-ra. A kínálat szűk, a kereslet erős – az USA és Kína kulcsszerepben.

Uniós könnyítések: kevesebb szabály, több támogatás

2025. május 31. 16:10

Brüsszel csökkentené a gazdák adminisztrációs terheit, miközben több támogatás és nagyobb mozgástér is járna a termelőknek.

A globális felmelegedés egyre több extrém zivatart hozhat

2021. április 3. 12:13

Egyes régiókban a hőmérséklet-emelkedés jobban befolyásolja a rövid ideig tartó, erős esőzések szélsőségeit, mint a légköri nedvesség növekedése önmagában.

Globális felmelegedés: veszélyben az élelmiszernövények

2025. május 12. 08:10

A felmelegedés miatt a legfontosabb élelmiszernövények fele veszélybe kerülhet világszerte, főleg az alacsonyabb övezeteken.

Szibéria a szemünk láttára válik mezőgazdasági nagyhatalommá?

2024. november 11. 07:10

A globális felmelegedésnek rengeteg vesztese van, de akadhat néhány nyertese is. Mi várható Oroszországban?

Áldás vagy átok? - Növekszik az áruforgalom az északi átjárón

2018. október 22. 02:37

Annak ellenére, hogy az északi átjárón a hajózás csak az év három hónapjában lehetséges, a globális felmelegedés a nagyobb hajózási társaságok számára megfontolandóvá teszi a szállítási útvonallal való komolyabb tervezést.