Nagyvilág

Megkapta műkezét a bálázógépbe esett férfi

Agrofórum Online

Egy hónapja kapta meg műkezét a zákányszéki Dobai Zoltán. A 37 éves fiatalember azt mondta, minden nap hoz valami újat.

Mint megírtuk, 2013 júliusában egy balesetben elvesztette jobb karját a zákányszéki Dobai Zoltán. Megcsúszott, és könyökkel beleesett a bálázógép mozgó hengerei közé.

A fiatalember a sokktól a mentők számát is elfelejtette, ezért egy ismerősét tárcsázta. Csak néhány másodpercig érzett fájdalmat, majd 600 métert gyalogolt a köves útig, hogy könnyebben megtalálják a mentők. A súlyosan roncsolódott jobb kezét nem tudták megmenteni, amputálni kellett.

Az izomfeszítéssel működő művégtag, amellyel teljesebb életet élhet, 13 millió forintba került.

Az összeget önerőből és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár támogatásából fizették ki. Az egész megye megmozdult, hogy segítsen Zoltánnak. Alapítványunk is olvasóink által összeadott 100 ezer forinttal támogatta a családot.

– Március 15-én utaztam el a bátyámmal Németországba, Duderstadtba, ahol a műszerészek elkészítették a kezet, a gyógytornász pedig velem foglalkozott. Nagyon ügyesek voltak. Naponta öt-hat órát használom. Furcsa, szokni kell. Minden nap hoz valami újat. Megtanultam üveget megfogni, cipzárt felhúzni.

A cipőfűző bekötése még nem megy – mesélte.

A 37 éves Zoltán azt mondta, jelenleg 10-20 százalékos a művégtag kihasználtsága. Kéthetente Budapestre járnak, ahol műszerészek és gyógytornász segíti a művégtag használatában. A rendkívül bonyolult, elektromotoros készüléket félévente szervizelik. – A művégtagon cserélhető a kézfej, úgyhogy van egy munkás kezem is, ami jobban bírja a strapát. Olyan, mint egy robotkéz. Azzal szoktam dolgozni – mondta Dobai Zoltán.

A zákányszéki férfi búcsúzóul hozzátette: nagyon hálás mindenkinek a segítségért.

(delmagyar.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ennél gyorsabban nem lehet tűzifát hasítani, elképesztő módszer született

2026. január 17. 09:10

Hogyan lehet villámgyorsan „kályhakésszé” varázsolni több köbméternyi tűzifát? Erre talált ki egy okos módszert egy fiatal feltaláló.

Forintmilliókat fizettek ki egyetlen dologért, bárkinek ott lehet a kertjében

2026. január 16. 13:10

800 kilométert utaztattak egy hatalmas mocsári tölgyet, közel 4 millió forintba került a „fényűző” szállítás. Vajon megérte?

Fegyelmezetten kell eltűrnöm a szomszéd kéményének borzasztó füstjét?

2026. január 13. 16:10

Szótlanul, az orrunkat befogva kell tűrnünk, ha a szomszédunk kéménye mindennap sűrű, bűzös füsttel áraszt el minket? Ne tegyük, hiszen a háttérben gyakran szabálysértés áll.

Forradalmian új trágya került piacra, amely a biotermesztésben is használható

2026. január 12. 16:10

A rovarfehérje előállítás során is keletkeznek melléktermékek, melyek hasznosítása a növénytermesztésben csökkenti a hulladéktermelést.

Bemutató: Massey Ferguson MF 4160 V Xtra prémium minőségű változókamrás körbálázók

2021. március 11. 06:30

A Massey Ferguson nemcsak erő-és betakarítógépeket gyárt, hanem kimagasló minőségű és használati értékű körbálázókat is. Az alábbiakban a hazánkban legnépszerűbb, 90-160 cm-es bálákat előállítani képes változókamrás MF 4160 V Xtra modellt mutatjuk be.

Állattartó telepek megújítása pályázat – milyen gépek férnek bele Massey Fergusonból?

2021. december 7. 08:32

Az állattartó telepek megújítása (ÁTK) pályázat keretein belül számos hatékony, prémium és kiváló ár/érték arányú Massey Ferguson erőgép, körbálázó és szálastakarmány gép érhető el. Traktorokból a 83 kW-os teljesítményhatáron belül találunk rendkívül egyszerű felépítésű „alap” elvárásoknak megfelelőt, de a teljes rugózásra, automata kormányzásra és prémium technológiai megoldásokra vágyó Gazdálkodók is megtalálják a maguk gépét a kínálatban.

Extrém rendfelszedési kapacitás, egyedülállóan nagy kamranyomás, villámgyors bálaürítés

2025. március 26. 16:10

A John Deere a szálastakarmány-betakarítás terén is törekedett arra, hogy minden gazdasághoz igazodva ideális bálázót tudjon kínálni.

Hulladék zsinegdaraboktól mentes és jól tisztított rendszer – Bővít a Krone

2023. május 11. 13:04

A Big Pack 1290 HDP II bálázók esetében a KRONE az idei üzleti évben az alapfelszereltséget néhány olyan funkcióval bővítette, amelyek eddig csak az 5. generáció számára voltak fenntartva.