Nagyvilág

Mentett mosómedvével gazdagodott a Budakeszi Vadaspark

Budakeszi Vadaspark

Új lakóval találkozhatnak a Budakeszi Vadaspark látogatói. A kétéves mosómedve, Gerda izgalmas utat tett meg az erdőből a Vadasparkig.

Bár az új állat már augusztus óta a Vadaspark lakója, bemutatását állapotfelmérés, szükséges gyógyászati ellátás majd beszoktatás előzte meg.

A mosómedve 2023 augusztusában érkezett Zirc környékéről, ahol egy élvefogó csapdában találták. A Budakeszi Vadasparkot hivatalos hatósági úton értesítették az állatról és kérték fel a befogadására. A Budakeszi Vadasparkban lakó mosómedve mellé került az egészséges, két év körüli állat, aki új „lakótársához”, Gordonhoz passzoló Gerda nevet kapta.

Gerda és Gordon a Budakeszi Vadasparkban (Fotó: Surányi Linda)

Az Egészségügyi állapotának alapos felmérését követően kéthetes karanténidőszakot töltött, mely során megkapta az összes szükséges egészségügyi ellátást, beleértve a veszettség elleni oltást, féreghajtást, chipezést és ivartalanítást is. Majd ez után kezdődhetett el a Vadasparkban végleges elhelyezése, a már ott élő mosómedve mellé.

Ahhoz, hogy az együttélés zavartalan legyen, kezdetét vette az összeszoktatási folyamat. A mosómedvék társas lények, és bár természetes körülmények között territoriális viselkedést mutatnak, állatkerti környezetben elengedhetetlen, hogy megtanulják a társas együttélést.

Erre az agresszív viselkedés minimalizálása, valamint a közös térben élő állatok hosszabb távú életminősége miatt van szükség. A folyamat nem csak az állatok közötti harmonikus együttélést segíti elő, de hozzájárul fajuk és viselkedésük mélyebb megismeréséhez is.

Gerda, az új mosómedve a Budakeszi Vadasparkban (Fotó: Surányi Linda)

Az állatok jóltartása iránt elkötelezett Budakeszi Vadaspark számára fontos, hogy a lehető legtermészetesebb körülményeket biztosítsa lakói számukra. A mosómedvék intelligens és kíváncsi állatok, így elengedhetetlen, hogy megfelelő stimulációt kapjanak, legyen szó akár fizikai, vagy mentális kihívásokról.

Ennek érdekében rendszeres tréningeket és speciális etetési technikákat alkalmaznak, hogy fenntartsák érdeklődésüket és aktivitásukat. Az Észak – és Közép – Amerikából származó mosómedve, hazánkban nem őshonos, invazív fajnak számít. Egy-egy kóbor egyede is a természetben fokozott veszélyt jelent az őshonos élővilágra!

A Budakeszi Vadaspark, mosómedvéivel nem csak egy sikeres állatmentésre és összeszoktatásra mutat példát, de kiemelt szerepet kap az állatjólét és a tudományos alapokon nyugvó gondozás is. Az állatok mindennap megtekinthetők a Budakeszi Vadaspark, mosómedve kifutójánál, továbbá érdemes február 24-én a Farsangi programra ellátogatni, ahol különleges szakvezetésben lehet része a látogatnak, melynek egyik főszereplői a mosómedvék lesznek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Háromezer kilométeres traktorútra indult egy farmer

2025. január 23. 15:10

A kezdeményezés lenyűgöző célja 100 ezer dollár összegyűjtése volt, ennyi pénzt akart összeszedni magánszemélyektől és kisvállalkozásoktól.

„Szellemalmák” csillognak a fákon

2025. január 21. 11:10

A legtöbb alma egyszerűen lepottyant, jéggel együtt, de sok olyan is volt, amiből csak az alma esett ki, a jég azonban fent maradt.

40 napja éhségsztrájkol egy gazdatüntetés vezetője Indiában

2025. január 13. 10:10

Az indiai gazdák követeléseit rendre nem teljesíti az állam, ami miatt egyre csökken a jövedelmük, és sokan az öngyilkosságba menekülnek.

Trump nem zárja ki, hogy erővel foglalja el a Panama-csatornát

2025. január 12. 08:10

A megválasztott elnök nem zárja ki a hadsereg bevetését a Panama-csatorna elfoglalására, amely létfontosságú az amerikai mezőgazdaság számára.

Jelentős fejlesztésekkel készül a Budakeszi Vadaspark az újranyitásra

2021. március 18. 07:36

„Az erdő kapujaként” a Budakeszi Vadaspark küldetése, hogy kicsiknek és nagyoknak interaktív módon, testközelből, játékos formában mutassa be a Kárpát-medence őshonos élővilágát.

Képzelt interjú Salamonnal, a mosómedvével

2021. április 29. 08:38

A hazai faunában sajnos jelentős károkat tudnak tenni, ha nagyon elszaporodnánk. Emiatt kiemelten fontos, hogy ha valaki mosómedvével találkozik, értesítse a helyi természetvédelmi hatóságot, vadásztársaságot, állatkerteket vagy vadasparkokat.

Képzelt interjú Ritával és Csabival, a Budakeszi Vadaspark hiúzaival

2021. április 1. 06:36

Képzelt állati interjúnkban Ritát és Csabit, a Vadaspark lakóit kértük meg, hogy meséljenek hiúzos szokásaikról.

„Vadaspark-élmény” online, a kanapéról...

2020. november 11. 17:06

A koronavírus-járvány okozta újabb korlátozások miatt a Budakeszi Vadaspark november 11-étől, határozatlan időre, ismét bezárja kapuit a látogatói előtt. A „Vadaspark-élmény” ennek ellenére sem marad el. Az állatok mindennapjait nyomon lehet követni online, a közösségi médiában.