Nagyvilág

Növénylemosás és locsolás sörrel – Miért jó?

Agrofórum Online

Nem új „találmány” a sörös növénylemosás. Most a közösségi médiának köszönhetően azonban tarol a téma.

Ezúttal ugyanis a követők már nemcsak a sör esztétikai hatásait vitatják, amitől fényesebbek és szebbek lesznek a szobanövények levelei, de a sör „tápoldatként” való használatát is, amitől egészségesebbek és dúsabbak lesznek a növényeik.

Hogyan használjuk a sört „lemosószerként”? 

Egyszerűbben, mint gondolnánk. Ehhez ugyanis mindössze egy üveg sör kell és egy tiszta rongy (mások szerint kozmetikai vattakorong). A rongyot vagy a vattakorongot az előzőleg pohárba vagy tálba öntött sörbe kell mártani, kicsavarni, hogy épp csak nedves legyen és ezzel finoman végigtörölni a szobanövényeink leveleit.

Azok már az első áttörlés után is sokkal szebbek és fényesebbek lesznek, de akik hétről hétre alkalmazzák ezt a módszert, megesküdnek rá, hogy az eredmény hónapokban mérve sokkoló! A növények ugyanis megújulnak a B-vitaminban és egyéb ásványi anyagokban gazdag sörtől, amit sem a vizes permetezéssel, sem a zuhanyzással nem tudnánk reprodukálni. 

Hogyan használjuk a sört „tápoldatként”?

A sör a locsolókannába töltve, kvázi tápoldatként látja el a növényeket, mivel rendkívül gazdag káliumban, magnéziumban és foszforban, ami elősegíti a növekedést és erősíti a növények ellenálló-képességét a környezeti hatásokkal szemben.

A sört persze nem töményen kell használni. A locsolókannába 1 rész sör mellé 3 rész vizet kell tölteni, alaposan összekeverni és ezzel „tápoldatozni” a növényeket. Az eredmény meghökkentő: a növények láthatóan erőteljesebbek, dúsabbak lesznek már pár hét után!

(Fotó: 5598375/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Vizet kerestek a sivatagban – amit 48 óra alatt találtak, mindenkit meglepett

2025. december 20. 14:10

Olasz szakemberek olyan helyen találtak vízre utaló jeleket, ahol eddig csak a homok uralkodott.

Pénzes fazekat fordított ki az eke a földből, minden idők leggazdagabb békési lelete került elő

2025. december 19. 16:10

Különös története van a Tótkomlós határában fellelt ezüstkincsnek, amelyet régi iratok alapján találtak meg a szemfüles kutatók.

Fantasztikus vállalkozásba fogott egy fiatal gazda, jó érzékkel csapott le a lehetőségre

2025. december 19. 09:10

A válsághelyzetek gyakran nyitnak meg olyan üzleti lehetőségeket, amelyeket az éles szemű vállalkozók a maguk gyarapodására fordíthatnak.

Félelmetes állat bukkant fel a népszerű magyar turistacélpont közelében, senki ne könnyelműsködjön

2025. december 16. 16:10

Hazánkban ritkán jelennek meg igazán veszélyes állatok, éppen ezért kell fokozottan óvatosnak lenni, amikor hír érkezik erről.

Sörpuccs a borvidéken

2021. december 8. 16:09

Etyek az elmúlt évtizedben a bornak és a pezsgőnek köszönhetően a hazai gasztroforradalom egyik ikonikus helyszínévé vált, persze ehhez kellettek azok a borászok is, akik egyértelműen a minőség pártjára álltak. Világosan látszik az is, hogy a csendes borok felől a buborékok felé fordul a borvidék; 2023-ig kell már csak arra várnunk, hogy eredetvédett „Etyeki pezsgőt” ihassunk, amely talán nagyon gyorsan olyan ismert és elismert kifejezés lesz, mint a Tokaji aszú. A gasztroforradalmárok között azonban nemcsak borászok vannak: sonkamester, csokoládé- és sajtkészítő is öregbíti már a település nevét, de van egy első hallásra igazi kakukktojás is közöttük. Ha jobban megismerjük kiderül, hogy mégis csak van köze a borhoz: a musthoz például sörlevet kever. Vagy a sörléhez mustot? Az Etyeki Sörmanufaktúra főzdevezető-tulajdonosával, Radányi Orsolyával beszélgettünk.

Hatalmas bővítésbe kezd a Borsodi Sörgyár - Több árpára lesz szükségük?

2018. december 3. 06:29

A Borsodi Sörgyár Kft. értékesítése az idén a piaci átlag felett bővült, árbevétele, várhatóan a tavalyihoz hasonlóan, 10 százalékkal emelkedik.

Egyre nagyobb teret nyernek idehaza a prémium sörök

2021. október 8. 12:17

Jelentős kínálati változást hozott a kereskedelmi törvény, a vendéglátóhelyek és a multik között idén augusztus 1-től életbe lépett kizárólagossági szerződések tilalma viszont még csak most kezdi éreztetni hatását a kisüzemi sörfőzdék forgalmában. Erről a tegnap nyílt Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének standján tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

Japán sört dob a magyar piacra a Dreher

2018. március 11. 19:37

A Dreher Sörgyárak megkezdte áttételes tulajdonosa, a japán Asahi hasonló nevű sörének hazai forgalmazását.