25℃ 17℃
június 20. Rafael, Dina
Nagyvilág

„Szellemalmák” csillognak a fákon

Agrofórum Online

A közösségi médiát bejárták a felvételek az úgynevezett szellemalmákról, amelyeket Michiganban fotóztak: egy gyümölcsfán úgy festenek az almák, mintha üvegből volnának.

A gazdák szerint azonban ez nem egy rendkívüli esemény. Ilyen az erős jégviharok után máskor és máshol is előfordult már.

A nyugat-michigani gyümölcsösön végigsöprő jégvihar különleges, úgynevezett „szellemalmákat” hagyott a fákon. Ezek ugyanakkora alakúak és méretűek, mint a szokásos almák – csak épp jégből vannak. Az eredeti almák pedig eltűnnek a közepükből, de a kocsányuk megmarad!

Andrew Sietsema fényképein a szellemalmák még a fa törzséből eredő kocsánnyal is rendelkeznek, pontosan ugyanott, ahol a valódi almák kocsánya lenne.

Sietsema szerint a vihart követően a jég egyfajta burkot képezett azok körül az almák körül, amiket nem szedtek le a vihar előtt, majd a természet elvégezte a dolgát.

„Gyanítom, elég hideg volt ahhoz, hogy az alma körüli jég ne olvadjon el, de elég meleg ahhoz, hogy az alma belseje teljesen péppé váljon” – írta Sietsema a közösségi oldalán.

„Amikor a fagykárok elhárítása érdekében megmetszettem a fát, óvatosan megráztam, hogy lepotyogjanak a károsodott ágak. A pép kiszivárgott a szellemalma alján át. A legtöbb alma egyszerűen lepottyant, jéggel együtt. De sok olyan is volt, amiből csak az alma esett ki, a jég azonban fent maradt” – mondta Sietsema, aki egyébként saját gazdaságot is vezet, emellett pedig a Michigan State University dolgozója.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Narancssárga, fekete, fehér?! Mini paradicsom új köntösben

2025. június 15. 16:10

A színes mini paradicsomok népszerűsége ugrásszerűen nő Kínában – a vásárlók az ízt, a látványt és a prémium minőséget keresik.

Globális kukoricahiány fenyeget 2025-26-ban

2025. június 1. 16:10

Rekordalacsony lehet a globális kukoricakészlet 2026-ra. A kínálat szűk, a kereslet erős – az USA és Kína kulcsszerepben.

Uniós könnyítések: kevesebb szabály, több támogatás

2025. május 31. 16:10

Brüsszel csökkentené a gazdák adminisztrációs terheit, miközben több támogatás és nagyobb mozgástér is járna a termelőknek.

Farkasprobléma: szigorú védelem helyett új vadgazdálkodás?

2025. május 25. 16:10

Az EU csökkentette a farkas védelmi szintjét, így a tagállamok, köztük Németország is, vadgazdálkodási eszközökkel kezelhetik a növekvő populáció okozta konfliktusokat.

Betakarítás mellett a kártevőkről se felejtkezzünk meg

2018. szeptember 26. 07:30

Az őszi rezes- kénes lemosó permetezés elvégzésével, valamint a lehullott levelek összegyűjtésével és komposztálásával sokat tehetünk a jövő évi egészséges lombozat érdekében.

Mikor és hogyan érdemes szüretelni a téli almát?

2020. szeptember 14. 10:52

Hogyan állapítható meg, hogy alkalmas a szedésre a téli alma?

Kevesebb zöldség és gyümölcs termett

2020. augusztus 24. 08:03

2019-ben az előző évinél negyedével kevesebb, 63 ezer tonna meggy termett, 2012 óta a legkevesebb. A szőlő mennyisége tizedével mérséklődött.

Jó almatermés várható Észak-Németországban

2022. augusztus 17. 12:36

Az első betakarítási jelentések jók, 295 mázsás hektáronkénti almatermést remélnek 2022-ben az észak-németországi Brandenburgban.