Nagyvilág

Visszaéltek az agrártámogatással

Agrofórum Online

Mesterségesen megnövelték az erdészeti gépek árát, így jutottak jogosulatlan uniós és hazai agrártámogatáshoz az elkövetők.

Mesterségesen megnövelték az erdészeti gépek árát, így jutottak jogosulatlan uniós és hazai agrártámogatáshoz azok az elkövetők, akik ellen most a Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat két cégvezetővel szemben uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

Az ügy elsőrendű vádlottja erdész volt, a másodrendű vádlott az ő segítségével és tanácsai alapján alapította és működtette az ügyben szereplő, erdészeti tevékenységet végző céget. A vádirat szerint ennek keretében az elsőrendű vádlott segített társának a kft. tevékenységének beindításában és az ehhez szükséges géppark kialakításában, amelyet túlnyomórészt uniós alapból származó, vissza nem térítendő támogatásból kívántak beszerezni. A vádlottak a vád szerint abban állapodtak meg, hogy a ténylegesen járó összegnél magasabb összegű támogatást igényelnek jogosulatlanul. Ennek érdekében – a szintén érdekeltségükbe tartozó cégek közbeiktatásával – létrehoztak egy olyan számlázási láncolatot, amelyben a továbbszámlázás során a beszerzett gépek valós árát – amelyhez a támogatás összege igazodott – mesterségesen megnövelték. A gépek így megnövelt beszerzési ára alapján pedig jogosulatlanul magasabb összegű vissza nem térítendő támogatáshoz jutottak.

Az ügyészség szerint a kft. más cégek közbeiktatása nélkül is beszerezhette volna a gépeket a forgalmazóktól.

A vádlottak a vád szerinti konstrukcióban 2009 júliusa és 2010 márciusa között 28 gépet vásároltak, amelyek valós értéke összesen mintegy 200 millió forint volt, azonban a továbbszámlázás révén, a valótlan tartalmú számlák alapján ténylegesen több mint 350 millió forint után igényelték a támogatást. Az ügyészség szerint a vádlottak csaknem 180 millió forint összegű támogatáshoz jutottak jogosulatlanul, így csaknem 140 millió forint vagyoni hátrányt okozva az uniós, 40 millió forintot pedig a magyar költségvetésnek.

A vád tárgyává tett bűncselekmények büntetési tétele két évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés.

Előzmények

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal még tavaly májusban közölte, hogy uniós és állami támogatással élt vissza egy Veszprém megyei gazdasági társaság. A NAV akkori tájékoztatása szerint a Balaton északi partján működő gazdasági társaság erdészeti géppark fejlesztésére pályázott állami és uniós támogatásra, utófinanszírozás keretében. Így a vállalkozás saját forrásból valósította meg a beruházást, majd a benyújtott dokumentumok alapján 178 millió forintos támogatáshoz jutott. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) későbbi ellenőrzése során azonban kiderült, hogy az erdészeti gépek beszerzését a kft. vezetője valótlan, és irreálisan magas összegű számlákkal igazolta.

A gyanú szerint miután normál piaci áron beszerezte a gépeket, papíron eladta szintén a saját érdekkörébe tartozó ciprusi és magyar cégeknek. Ők aztán már száz százalékkal növelt áron adták tovább azokat a támogatott vállalkozásnak, amely így a pályázatban kiírt legmagasabb összeget tudta igénybe venni.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre több a fertőzött róka – veszélyes az emberre is

2025. augusztus 7. 16:10

Új kutatás szerint a rókákban sokkal gyakrabban fordul elő az emberre is veszélyes galandféreg, mint korábban gondoltuk.

Sáskajárás Ukrajnában: veszélyben a termés

2025. július 30. 13:10

Tömeges sáskajárás sújtja Ukrajnát. A falánk rovarok komoly károkat okoznak a mezőgazdaságban, az ukrán hatóságok riadót fújtak.

Biotechnológia a klímaváltozás ellen – de mikor lép az EU?

2025. július 18. 14:10

A klímaváltozás, a hozamcsökkenés és a fenntartható termelés sürgetik a döntéshozókat – vajon lekési Európa a biotechnológiai versenyt?

Újvilági csavarféreglégy: fenyegeti-e Európát a húsevő parazita?

2025. június 29. 16:10

Mexikóban egy húsevő légy lárvái tizedelik az állatállományt, emiatt az USA leállította a marhaimportot. Vajon Európát is elérheti a veszély?

Lebukott: agrártámogatásért cserébe üzletrészt kapott a minisztériumi tisztségviselő

2020. december 2. 17:32

Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vettek egy vezető beosztású minisztériumi tisztségviselőt, közölte szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség.

Méhegészségügyi csekély összegű támogatás igényelhető

2019. július 23. 13:03

A méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára.

Új KAP: kétéves érdekharc következik

2018. április 27. 08:31

Először az új KAP pénzügyi kereteit, majd egy hónappal később annak első alaprendelet-tervezeteit hozza nyilvánosságra az Európai Bizottság.