Nagyvilág

Óriási kincs fordult ki a zöldségeskert földjéből, a gazda gáláns jutalomra számíthat

Agrofórum Online

A földtulajdonos nem volt rest lehajolni a csillogó tárgyért, és a fáradozása kifizetődött, bár a régészek azért „megvámolták” a kincset.

A mezőgazdasággal foglalkozók az év nagy részében – a téltől eltekintve – a természettel szoros összhangban dolgoznak. A föld rendszeres átforgatása pedig meglehetősen gyakran olyan meglepetésekkel szolgál számukra, amelyekre előzetesen aligha gondoltak. Nem egy alkalommal került már elő a mélyből régészetileg is értékes lelet, ahogyan az a közelmúltban is megesett.

A helyszín egy svájci zöldségeskert, ahol a szerencsés tulajdonos páratlan kincsbe botlott nemrég. Először alig mert hinni a szemének, és azt gondolta, csupán valami haszontalan vastárgy, esetleg alufólia került elébe, ám aztán kiderült, hogy annál sokkal értékesebb: nagyjából 4200 darab római érme.

A fantasztikus leletet a szakemberek 1700 évesre becsülik, vagyis a Római Birodalom hanyatló időszakából származik. A régészek elmondása szerint az uekeni kincs a legnagyobb svájci leletek közé tartozik, az alpesi ország meglepő módon nem bővelkedik ókori relikviákban. A helyi törvények szerint a gazda nem tarthatja meg a pénzérméket, ám jelentős jutalomban részesülhet.

Ismeretlen eredet

Óriási szerencséje volt, hogy felfigyelt a talajban csillogó egyik tárgyra, ugyanis lehet, hogy más egyszerűen csak elsiklott volna felette. A meg nem nevezett gazdálkodó aztán kíváncsian tovább kezdett el kutakodni, így bukkant rá a bronzból és ezüstből készült 3. századi tárgyakra.

A régészek szerint azért rendkívüli a felfedezés, mert – mint egyikük, Dr. George Matter elmondta – nagyon ritka, hogy a kutatók egyszerre több ezer tárgyra leljenek. Egyelőre nem tudni, ki és miért rejtette el a zöldségeskertben talált kincset, annyi viszont bizonyos, hogy a nagy részük Aurelianus és Maximianus császárok idejéből származik. Az előbbi 5, az utóbbi 19 esztendeig állt a birodalom élén, vagyis az uralkodásuk viszonylag tág időszakot fog át.

A pénz talán egy kereskedő vagy helyi lakos sok éves megtakarítása lehetett, amelyet valamilyen okból elásott a földben, de aztán már nem volt alkalma visszamenni érte. Elképzelhető, hogy váratlanul meghalt, ám az is lehet, hogy – a régészek már láttak ilyet – egyszerűen képtelen volt megtalálni a rejtekhelyet.

Így néznek ki az ókori pénzérmék:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

20 éve nem került elő ilyen a Balatonból, mindenki döbbenettel fogadta

2026. szeptember 16. 09:10

Az alacsony vízállás rendkívüli eseményeket, helyzeteket teremtett a Balatonon is, ahol két évtizede nem tapasztalt „csoda” történt meg újra.

Így néz ki pár év használat után a japán csúcsmárkájú flex és a kínai utánzata

2026. szeptember 15. 09:10

Érdekes összevetést készített egy német teszter, aki a japán gyártmányú sarokcsiszolója állapotát hasonlította össze a flex kínai utánzatáéval.

Hiperolcsó kínai ütvecsavarozót tettek próbára kocsikerekeken, elhűltek az eredménytől

2026. szeptember 7. 09:10

Szándékosan nagyobb nyomatékkal meghúzott kerékcsavarokon teszteltek egy kínai szerszámot, az eredmény meglepő.

Mit lehet termeszteni ott, ahol egyre kevesebb a víz? Új válaszok a hőségre és a vízhiányra

2026. szeptember 7. 07:10

A megszokott termesztési határok egyre kevésbé tekinthetők állandónak. Van, ahol már egészen szokatlan módon keresik a választ a változó körülményekre

Ideje a téli zöldségeskertben is gondolkodni!

2025. szeptember 7. 05:40

A téli kertészkedés nemcsak kihívás, hanem lehetőség is. A megfelelő növényválasztással a hidegebb hónapokban is hozzájuthat friss zöldségekhez.

Tudatos tervezés nélkül nincs bő termés – így álljon neki a veteményes kialakításának

2026. február 17. 11:10

Nem tavasszal kezdődik a bő termés. A veteményes tudatos tervezése hosszú távon védi a talajt és növeli a hozamot.

Így olvad össze a zöldségeskert a díszkerttel

2025. szeptember 19. 05:40

A díszkertbe integrált zöldségeskert megvalósítása tervezést igényel. Fontos, hogy a növények ne csak küllemükben, hanem igényeikben is összeilljenek.

Hogyan alakítsuk ki a zöldségeskertünket?

2023. február 27. 04:36

Kérem segítségüket abban, hogy hogyan alakítsuk ki a zöldségeskertünket? Mire kell figyelnünk a tervezés során?