A tudósok azon vitatkoznak, hogy a biogazdálkodás alacsonyabb betakarított mennyiségét ellensúlyozni kell-e az ökológiai gazdálkodás környezeti előnyeivel, és ha igen, akkor leginkább miként.
A Müncheni Műszaki Egyetem tanulmánya bizonyítja, hogy a több biogazdálkodás jó a környezetnek, és milliárdokat takarít meg a társadalomnak. Mégis ellentmondás figyelhető meg többek szerint. A tanulmányban ismertetett következtetésekkel ellentétes szempontokat említ D. Herbert Ströbel, a Weihenstephan-Triesdorfi Alkalmazott Tudományok Egyeteméről.
Az elmaradt bevételt pótolni kell
A tanulmány négymilliárd eurós potenciállal számol, ha a biogazdálkodást 5 millió hektárra bővítenék Németországban. Ez a megtakarított környezetvédelmi költségek miatt körülbelül 800 euró/ha költségmegtakarításon alapul.
A tanulmány azonban azt is megállapítja, hogy az ökológiai gabonatermés csak a hagyományos termesztés 42 százaléka, ha állattenyésztés nélküli termesztési rendszereket veszünk alapul és 60 százaléka, ha állattenyésztés mellett kalkulálnak.
A Bayerisches Landwirtschafts Wochenblattban megjelent kommentárban leegyszerűsítve azzal számolnak, hogy az ökológiai gazdálkodás átlagos terméspotenciálja körülbelül 50 százalék.
Valójában a hiányzó gabonát meg kellene termelni, elvégre szükség van rá – állapítja meg a német agrarheute mezőgazdasági szakportál cikke. Az ökológiai gazdálkodásban lecsökkent terméshozam további területeket igényel, amire nem lenne szükség, ha a hagyományos művelési rendszereket megtartanák.
A biológiai sokféleség csökkenésétől kell tartani
Mivel a mezőgazdasági földterület ma már világszerte nagyon szűkös, Ströbel attól tart, hogy ennek a terjeszkedésnek az erdők vagy a gyepek rovására kell mennie, amelyek ökológiailag értékesebbek, mert lényegesen magasabb az üvegházhatú gáz megkötésük és nagyobb a biológiai sokféleségük, mint a mezőgazdasági területeké.
A félelem tehát a következő lenne: több üvegházhatású gáz és kevesebb biodiverzitás, ha az ökológiai gazdálkodást mindig alacsonyabb hozamot feltételezve kiterjesztenék.
Ha a hiányzó kínálatot importtal pótolnák, még rosszabb lenne a mérleg. Ennek az az oka, hogy az ott várható alacsonyabb hozamok még nagyobb pótlási területeket igényelnek, és többletkibocsátást okoznak a szállítás miatt.
A környezeti és az úgynevezett alternatív költségek (kompenzációs költségek) értékelésének szintje meglehetősen ellentmondásos. Ám ez – mondja Ströbel – számára kevésbé fontos, mint az, hogy az egyetemi tanulmány a hozamok csökkenése miatt még a pótlások beszerzési költségeit sem veszi figyelembe. Ezért szerinte gondosabb és átfogóbb hatásvizsgálatra lett volna szükség, mielőtt az EU dönt a biogazdálkodást támogató mezőgazdasági reformjáról.
